A  varázslós mesétől az apokaliptikus drámáig – A Harry Potter-filmek háttere

A varázslós mesétől az apokaliptikus drámáig – A Harry Potter-filmek háttere

Hogyan lett egy kedves gyereksztoriból felnőtteket is megijesztő történet, hogyan lett négy rendezője nyolc filmnek és hogyan jött össze a Radcliffe-Watson-Grint szuperhármas? A tizennyolc éve induló, aztán tíz évig kitartó HP-filmek mind jókor voltak jó helyen, a körülöttük kialakult hype hatása pedig a mai napig kitart. (Júniusban Harry Potter-hónapot tartunk, rengeteg cikkünk lesz, amiket itt lehet majd elérni.)

A Harry Potter tömegek életét kísérte végig a 2000-es években. Ám a filmek nélkül nem vált volna azzá a hatalmas nemzetközi jelenséggé, ami a mai napig meghatározza a mainstream populáris kultúrát. Megnéztük, honnan indultak a filmek és hogyan jutottak el a 7,7 milliárd dolláros összbevételig.


Ostoba cím


A Harry Potter és a bölcsek köve című gyerekkönyv valamikor 1997 végén érkezett meg a Heyday Films londoni irodájába. A regényt, ami később milliomossá tette, a stúdiót vezető David Heyman producer „ostoba címe” miatt először alsó polcra, az érdektelen munkák közé dobta. A Heydays Films akkoriban megfilmesíthető gyerekkönyvet keresett és valami ütős új sorozatot a Warnernek. A témának legalább annyira népszerűnek kellett lennie, mint amilyen a Bond-sorozat volt. Az irodában kallódó varázslós könyvre a nagy durranás után nyomozó kollégák hívták fel a producer figyelmét – mint később kiderült, elég jó érzékkel.


„Annyit mondtam csak, hogy oké, elolvasom, de nekem ez a cím gyanús. Aztán azonnal beleszerettem” – mondta Heyman a Guardiannak 2011-ben. „Jo elképesztően gazdag világot alkotott. A Warner viszont korántsem volt ennyire lelkes.” A családi szórakoztató filmek, pláne a fantasyk még messze nem voltak olyan népszerűek, mint ma. Heymanék viszont hittek a történetben, lelkesen kitartottak mellette, Joan Kate Rowling és Harry Potter neve pedig egyre ismertebbé vált. Így két évvel később, 1999-ben, a már ünnepelt író a Warnernek adta el az első négy cím jogait, körülbelül 1 millió angol fontért. Ismert kitétele annyi volt, hogy az alapcsapat lehetőleg brit színészekből álljon.


A producerek először a Négy esküvő és egy temetés rendező-író párosát, Mike Newellt és Richard Curtist szerették volna felkérni. Newell viszont nem vállalta a feladatot és csak évekkel később, a negyedik részbe szállt be. A Bölcsek köve forgatókönyvírója Steve Kloves lett, akit Rowling a producerekkel készült interjúk szerint azonnal elfogadott, első rendezőt viszont még sokáig kerestek. Versenyben volt a nem éppen gyerekfilmjeiről ismert Alan Parker (Fame, Pink Floyd – The Wall, Evita) és Terry Gilliam (Brazil, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban), de a készítők Steven Spielberggel is hosszasan tárgyaltak. Ő végül azért hátrált ki, mert „nem látott elég nagy kihívást” a sztoriban. A Warner végül 2000 tavaszán konzervatív döntést hozott: az nyert, aki korábban már szállított pénzügyi sikereket és láthatólag tudott is gyerekszínészekkel dolgozni, így vitte el az első két részt a Reszkessetek, betörőkről és a Mrs. Doubtfire-ről ismert Chris Columbus.

A forgatókönyvíró, a rendező, Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) már mind megvoltak, amikor a címszereplőt még keresték a Bölcsek kövéhez. „A színházban láttam meg egy kisfiút a közönségben. Nagy szemei voltak, mintha egy idősebb lélek lakott volna fiatalabb testben. Ismertem az apját és másnap megkértem, hozza be Dant meghallgatásra” – mesélte Heyman Radcliffe megtalálásáról. „Azt nem tudtam, hogy egyszer már visszautasította ugyanezt az ajánlatot! Danielt korábban Chris is látta a BBC-s David Copperfieldben, és neki is tetszett.” Radcliffe szüleit végül sikerült meggyőzni, Rowling pedig, miután tesztfelvételen megnézte az akkor 11 éves gyerekszínészt, azt mondta Heymannek, nem tudna jobbat képzelni Harry szerepére.


Grint és Watson több száz gyerek közül került ki és korábban csak iskolás darabokban szerepelt. „Mikor Emma első felvételét néztem, azt írtam a jegyzetfüzetembe: tökéletes! De túl szép kislány” – emlékezett Tanya Seghatchian, az első négy Harry Potter-film co/executive producere szintén a Guardiennak adott interjújában. „Gondolkodtunk is rajta, hogy a könyv szerint elálló fogakat adjunk neki.” Erről letettek, a kisfiúként is sokat poénkodó Grintet pedig mindenki azonnal megszerette. 


Az egyének mellett a hármas közötti  kémiára is fontos szempontként hivatkoztak interjúikban a producerek. Az, hogy tíz évig folyamatosan kamerák előtt élve, kamaszként szupersztárrá válva Radcliffe, Watson és Grint nem csúszott szét, lehet, hogy ennek a kémiának is köszönhető. 


Kockák előre


Biztosan nem ártott, hogy a filmek előkészítésekor a Harry Potter-sorozatot már komoly publicitás és nagy marketingbüdzsé segítette, de a Warnernek szerencséje is volt. Az alkotók a 2000-es években jókor voltak jó helyen. A digitális technológia (CGI) fejlődése, a Web 2.0 rohamos elterjedése óriásira növelte a HP-filmek körül kialakult hype-pot. A varázslós sztoriról akartak beszélni az emberek az utcákon ugyanúgy, mint a földrajzi határokat nem ismerő fórumokon, az email csoportokban és a chatszobákban. Az angolul geeknek vagy nerdnek nevezett kocka szubkultúra kitört a lépcső alatti gardróbokból és nagy lépésekkel indult meg a mainstream felé. A Harry Potterrel együtt induló, 2001 és 2003 között futó A Gyűrűk Ura trilógia is hatalmasat lökött a sci-fi, a fantasy és általában a szuperképességekkel rendelkező hősös műfajok ismertségén. A vámpír zsánert a tinifilmek kliséivel felélesztő Twilight-sagának 2008 és 2012 között már könnyű dolga volt. 


A zeitgeist egy másik, sötétebb szempontból is jól rezonált a fejlődő HP-univerzummal. A 2008-as gazdasági világválság csak egy évvel előzte meg a megerősödött Voldemorttal és halott Dumbledore-ral végződő Félvér herceget. Harryvel, Ronnal és Hermione-val együtt nőtt fela világ bizonytalanabbá válását saját bőrén is érzékelő, komolyabb témákat igénylő Y-generációs rajongótábor. Az első filmek csilingelő, arany színű főcímeit fokozatosan elkezdték felváltani a borongós, szürke, paráztatós indítások. 


A Warner, ráérezve a hangulatra, jó döntést hozott. Miután Columbus nemet mondott a harmadik részre, a stúdió a 11-12 éveseknek szánt kedves gyerekfilmek után a mexikói Alfonso Cuarónra bízta a harmadik részt. Cuarón Azkabani fogolyt megelőző filmjei távolabb nem is állhattak volna a Columbus-féle mókázástól ( az 1998-as Szép remények és a 2001-es Anyádat is egyik fő témája a fizikai vonzalom és a szenvedély). „A harmadik filmnél már tudtuk, hogy van fix közönségünk és lehetünk kalandvágyóbbak (...). Chris szuper volt, de Alfonso emelte a tétet. Épp akkor adott a sorozatnak felnőttesebb hangot, amikor az megkívánta” – mesélte a váltásról Tanya Seghatchian és a vizuális effektekért felelős Tim Burke. A negyedik filmet Cuarón már nem vállalta, elfáradt, így a korábban említett Mike Newell ugrott be, aki újra egy viccesebb hangulatú mozit csinált. A Tűz serlegében hangsúlyosak lettek a tiniproblémák és csak a film legvégén ütött be – Ralph Fiennes tökéletesen hátborzongató Voldemortjaként – a krach.


„Szerettem volna komolyabbá, erősebbé tenni a filmeket” – ezt már az a David Yates mondta, aki az ötödik résztől egészen a nyolcadikig vitte a sorozatot. A drámához volt is mivel dolgoznia: a könyvekben megjelent a halál, a gyász, a korrupció, az autoriter politika, a propaganda, az emberi- és varázslény jogok, a rasszizmus és a besúgók is. „Fogalmam sincs, hogyan volt energiám négy filmhez. Szerettem ezt a világot és nem akartam kiszállni. Miután az ötödiket és hatodikat befejeztem, nem tudtam volna elviselni, hogy valaki más tegyen pontot a végére. Olyan volt az egész, mint egy hullámvasút: a legjobb helyek legelöl és leghátul vannak. Senki sem akar a középen ülő fickó lenni” – fogalmazott Yates saját filmjeiről. Utólag úgy tűnik, elég jól döntött. A legutolsó Potter-film, a Halál ereklyéi 2. a 96%-os Rotten Tomatoes-értékelésével és 8,1-es IMDb pontjaival a kritikusoknál és nézőknél is a legjobban teljesítő rész lett.  


Fantasztikus világ


Jelenleg három új produkció áll J. K. Rowling és a Warner Bros. közös, Wizarding World nevű médiabirodalma előtt. A Legendás állatok-sorozat eddig nem teljesít túl jól (a 2016-os Legendás állatok és megfigyelésük nem mondható rossznak a 74%-kkal, viszont a 2018-as Grindelwald bűntettei már csak 37%-os Rotten Tomatoes-eredményt tud felmutatni), de ez biztosan nem jelenti a történet végét. Hollywood XXI. századi blockbustereit ma a Harry Potter-filmeknek rengeteget köszönhető Marvel-univerzum határozza meg. A földi világtól merőben eltérő fantasztikus mesék valószínűleg még jó darabig velünk lesznek, hogy pár órára elmenekülhessünk beléjük. 


 A cikk elkészülésében a VOX és a Guardian írásaira támaszkodtunk.



Balkányi Nóra | 2020. június 22. |

A Harry Potter tömegek életét kísérte végig a 2000-es években. Ám a filmek nélkül nem vált volna azzá a hatalmas nemzetközi jelenséggé, ami a mai napig meghatározza a mainstream populáris kultúrát. Megnéztük, honnan indultak a filmek és hogyan jutottak el a 7,7 milliárd dolláros összbevételig.

Ostoba cím

A Harry Potter és a bölcsek köve című gyerekkönyv valamikor 1997 végén érkezett meg a Heyday Films londoni irodájába. A regényt, ami később milliomossá tette, a stúdiót vezető David Heyman producer „ostoba címe” miatt először alsó polcra, az érdektelen munkák közé dobta. A Heydays Films akkoriban megfilmesíthető gyerekkönyvet keresett és valami ütős új sorozatot a Warnernek. A témának legalább annyira népszerűnek kellett lennie, mint amilyen a Bond-sorozat volt. Az irodában kallódó varázslós könyvre a nagy durranás után nyomozó kollégák hívták fel a producer figyelmét – mint később kiderült, elég jó érzékkel.

„Annyit mondtam csak, hogy oké, elolvasom, de nekem ez a cím gyanús. Aztán azonnal beleszerettem” – mondta Heyman a Guardiannak 2011-ben. „Jo elképesztően gazdag világot alkotott. A Warner viszont korántsem volt ennyire lelkes.”

A családi szórakoztató filmek, pláne a fantasyk még messze nem voltak olyan népszerűek, mint ma. Heymanék viszont hittek a történetben, lelkesen kitartottak mellette, Joanne Kate Rowling és Harry Potter neve pedig egyre ismertebbé vált. Így két évvel később, 1999-ben, a már ünnepelt író a Warnernek adta el az első négy cím jogait, körülbelül 1 millió angol fontért. Ismert kitétele annyi volt, hogy az alapcsapat lehetőleg brit színészekből álljon.A producerek először a Négy esküvő és egy temetés rendező-író párosát, Mike Newellt és Richard Curtist szerették volna felkérni. Newell viszont nem vállalta a feladatot és csak évekkel később, a negyedik részbe szállt be. A Bölcsek köve forgatókönyvírója Steve Kloves lett, akit Rowling a producerekkel készült interjúk szerint azonnal elfogadott, első rendezőt viszont még sokáig kerestek. Versenyben volt a nem éppen gyerekfilmjeiről ismert Alan Parker (Fame, Pink Floyd – The Wall, Evita) és Terry Gilliam (Brazil, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban), de a készítők Steven Spielberggel is hosszasan tárgyaltak. Ő végül azért hátrált ki, mert „nem látott elég nagy kihívást” a sztoriban. A Warner végül 2000 tavaszán konzervatív döntést hozott: az nyert, aki korábban már szállított pénzügyi sikereket és láthatólag tudott is gyerekszínészekkel dolgozni, így vitte el az első két részt a Reszkessetek, betörőkről és a Mrs. Doubtfire-ről ismert Chris Columbus.

Harry Potter-hónap.
Tavaly egy teljes Könyves Magazin-számot szenteltünk az éppen akkor évfordulós Harry Potter-sorozatnak, most pedig úgy döntöttünk, hogy a júniust tematikus HP-hónapnak nevezzük ki. Hogy ez mit jelent? Rengeteg érdekes cikket, portrét, összeállítást, melyeket már olvashattatok a hagyományos Könyves Magazinban (azaz a printváltozatban), de most online is elérhetőek lesznek. Emellett készülünk aktualitásokkal is. A cikkeket itt lehet majd elérni.

A forgatókönyvíró, a rendező, Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) már mind megvoltak, amikor a címszereplőt még keresték a Bölcsek kövéhez. „A színházban láttam meg egy kisfiút a közönségben. Nagy szemei voltak, mintha egy idősebb lélek lakott volna fiatalabb testben. Ismertem az apját és másnap megkértem, hozza be Dant meghallgatásra” – mesélte Heyman Radcliffe megtalálásáról. „Azt nem tudtam, hogy egyszer már visszautasította ugyanezt az ajánlatot! Danielt korábban Chris is látta a BBC-s David Copperfieldben, és neki is tetszett.”

Radcliffe szüleit végül sikerült meggyőzni, Rowling pedig, miután tesztfelvételen megnézte az akkor 11 éves gyerekszínészt, azt mondta Heymannek, nem tudna jobbat képzelni Harry szerepére.

Grint és Watson több száz gyerek közül került ki és korábban csak iskolás darabokban szerepelt. „Mikor Emma első felvételét néztem, azt írtam a jegyzetfüzetembe: tökéletes! De túl szép kislány” – emlékezett Tanya Seghatchian, az első négy Harry Potter-film co/executive producere szintén a Guardiannek adott interjújában. „Gondolkodtunk is rajta, hogy a könyv szerint elálló fogakat adjunk neki.” Erről letettek, a kisfiúként is sokat poénkodó Grintet pedig mindenki azonnal megszerette. 

Az egyének mellett a hármas közötti  kémiára is fontos szempontként hivatkoztak interjúikban a producerek. Az, hogy tíz évig folyamatosan kamerák előtt élve, kamaszként szupersztárrá válva Radcliffe, Watson és Grint nem csúszott szét, lehet, hogy ennek a kémiának is köszönhető. 

Kockák előre

Biztosan nem ártott, hogy a filmek előkészítésekor a Harry Potter-sorozatot már komoly publicitás és nagy marketingbüdzsé segítette, de a Warnernek szerencséje is volt. Az alkotók a 2000-es években jókor voltak jó helyen.

 A digitális technológia (CGI) fejlődése, a Web 2.0 rohamos elterjedése óriásira növelte a HP-filmek körül kialakult hype-pot. A varázslós sztoriról akartak beszélni az emberek az utcákon ugyanúgy, mint a földrajzi határokat nem ismerő fórumokon, az email csoportokban és a chatszobákban. Az angolul geeknek vagy nerdnek nevezett kocka szubkultúra kitört a lépcső alatti gardróbokból és nagy lépésekkel indult meg a mainstream felé. A Harry Potterrel együtt induló, 2001 és 2003 között futó A Gyűrűk Ura trilógia is hatalmasat lökött a sci-fi, a fantasy és általában a szuperképességekkel rendelkező hősös műfajok ismertségén. A vámpír zsánert a tinifilmek kliséivel felélesztő Twilight-sagának 2008 és 2012 között már könnyű dolga volt. 

A zeitgeist egy másik, sötétebb szempontból is jól rezonált a fejlődő HP-univerzummal. A 2008-as gazdasági világválság csak egy évvel előzte meg a megerősödött Voldemorttal és halott Dumbledore-ral végződő Félvér herceget. Harryvel, Ronnal és Hermione-val együtt nőtt fel a világ bizonytalanabbá válását saját bőrén is érzékelő, komolyabb témákat igénylő Y-generációs rajongótábor. Az első filmek csilingelő, arany színű főcímeit fokozatosan elkezdték felváltani a borongós, szürke, paráztatós indítások. 

A Warner, ráérezve a hangulatra, jó döntést hozott. Miután Columbus nemet mondott a harmadik részre, a stúdió a 11-12 éveseknek szánt kedves gyerekfilmek után a mexikói Alfonso Cuarónra bízta a harmadik részt. Cuarón Azkabani fogolyt megelőző filmjei távolabb nem is állhattak volna a Columbus-féle mókázástól ( az 1998-as Szép remények és a 2001-es Anyádat is egyik fő témája a fizikai vonzalom és a szenvedély). „A harmadik filmnél már tudtuk, hogy van fix közönségünk és lehetünk kalandvágyóbbak (...). Chris szuper volt, de Alfonso emelte a tétet. Épp akkor adott a sorozatnak felnőttesebb hangot, amikor az megkívánta” – mesélte a váltásról Tanya Seghatchian és a vizuális effektekért felelős Tim Burke. A negyedik filmet Cuarón már nem vállalta, elfáradt, így a korábban említett Mike Newell ugrott be, aki újra egy viccesebb hangulatú mozit csinált. A Tűz serlegében hangsúlyosak lettek a tiniproblémák és csak a film legvégén ütött be – Ralph Fiennes tökéletesen hátborzongató Voldemortjaként – a krach.

„Szerettem volna komolyabbá, erősebbé tenni a filmeket” – ezt már az a David Yates mondta, aki az ötödik résztől egészen a nyolcadikig vitte a sorozatot. A drámához volt is mivel dolgoznia: a könyvekben megjelent a halál, a gyász, a korrupció, az autoriter politika, a propaganda, az emberi- és varázslény jogok, a rasszizmus és a besúgók is. „Fogalmam sincs, hogyan volt energiám négy filmhez. Szerettem ezt a világot és nem akartam kiszállni. Miután az ötödiket és hatodikat befejeztem, nem tudtam volna elviselni, hogy valaki más tegyen pontot a végére. Olyan volt az egész, mint egy hullámvasút: a legjobb helyek legelöl és leghátul vannak. Senki sem akar a középen ülő fickó lenni” – fogalmazott Yates saját filmjeiről. Utólag úgy tűnik, elég jól döntött. 

A legutolsó Potter-film, a Halál ereklyéi 2. a 96%-os Rotten Tomatoes-értékelésével és 8,1-es IMDb pontjaival a kritikusoknál és nézőknél is a legjobban teljesítő rész lett.  

Fantasztikus világ

Jelenleg három új produkció áll J. K. Rowling és a Warner Bros. közös, Wizarding World nevű médiabirodalma előtt. A Legendás állatok-sorozat eddig nem teljesít túl jól (a 2016-os Legendás állatok és megfigyelésük nem mondható rossznak a 74%-kkal, viszont a 2018-as Grindelwald bűntettei már csak 37%-os Rotten Tomatoes-eredményt tud felmutatni), de ez biztosan nem jelenti a történet végét. Hollywood XXI. századi blockbustereit ma a Harry Potter-filmeknek rengeteget köszönhető Marvel-univerzum határozza meg. A földi világtól merőben eltérő fantasztikus mesék valószínűleg még jó darabig velünk lesznek, hogy pár órára elmenekülhessünk beléjük. 

 A cikk eredetileg a Könyves Magazin Harry Potter-különszámában jelent meg. Elkészülésében a VOX és a Guardian írásaira támaszkodtunk.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A magyar rajongó, aki befejezte a Harry Pottert

Pár hónappal azelőtt, hogy Rowling kiadta a kezéből a Harry Potter és a Halál ereklyéit, a magyar rajongók közt terjedni kezdett egy könyv, amit úgy adtak kézről kézre, mint a hetedik rész kiszivárgott kéziratát. A hír nem volt igaz, a történet viszont olyan jól sikerült, hogy rengetegen elhitték, tényleg maga Rowling írta. Interjú Juhász Rolanddal.

...
Nagy

Mi a baj Umbridge-dzsel és Dumbledore-ral? - Harry Potter és a gyermekjogok

Hogyan látja a Harry Potter-univerzumot a gyermekvédelmi jogász, miért fontos a roxforti tanárok szerepe, és mi a legnagyobb probléma Dolores Umbridge-dzsal vagy éppen Dumbledore professzorral? Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szempontból elemzi a HP-t.

...
Nagy

Öt HP-borító, amin mindenkinek megakad a szeme

Vannak könyvek, amelyek borítója szinte beleégett az olvasó retinájába – ezek közé tartozik a Harry Potter is, csakhogy Rowling regényfolyama időről időre új köntöst kap. Szinte mindenki megtalálja köztük a maga kedvencét, mi pedig most arra vállalkoztunk, hogy a legelső kötet, azaz a Harry Potter és a bölcsek köve borítói közül kiválasszunk ötöt, amelyek valamiért különlegesek.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

A Tolkien-féle fantasy és a népmesék hangulata keveredik Magyar Katalin különleges könyvében, a Jeripuszban, melyben a gonosz legyőzése a cél.

...
Gyerekirodalom

Roma mesék a gyerekirodalomban – Mi történt az elmúlt években?

Hogyan jelennek meg a roma mesék, karakterek, hagyományok a gyerekeknek szóló kötetekben? Veszprémi Szilveszter költő, irodalmár négy, a közelmúltban megjelent könyvet vizsgált meg.

...
Gyerekirodalom

Berg Judit két kis dínója a Holdra téved – Olvass bele!

Berg Judit kis dínói visszatérnek, Artúr király udvara után most már Reginával kiegészülve a Holdra utaznak. Hogy hogyan kerültek oda és mit láttak ott, az kiderül a gyerekek kedvenc, időutazó őslényeinek legújabb kalandjaiból! Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Orsós Julianna: Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Orsós Julianna Mariella Mehr regényét választotta.

...
Kritika

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban

Zsigó Jenő a magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. Életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságát ismerjük meg.

...
Podcast

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

A Könyves Magazin podcastjában Kemény Lili először beszél a Nem című önéletrajzi regényéről. Hallgassátok!

...
Nagy

Ayhan Gökhan: A fal című regényben a kívülállóság markánsan képviselteti magát [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Ayhan Gökhan Marlen Haushofer egyik regényéről írt.

...
Nagy

Bánhidi Lilla: Még másfél nap

„Bemegy a próbafülkébe. Levetkőzik, belebújik a farmerruhába. Tetszik magának” ‒ Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a második rész.

...
Podcast

Szexualitás, vagina, szülés – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk ötödik vendége Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász volt, a beszélgetéshez könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.