Meghalt az Avatar és a Titanic producere, de mi más filmeket is köszönünk neki

Meghalt az Avatar és a Titanic producere, de mi más filmeket is köszönünk neki

Amellett, hogy a filmtörténet legnagyobb bevételt hozó produkciója közül kettőt ő menedzselt, több emlékezetes adaptáció is kötődik a nevéhez – és ez még az Avatarra is igaz.

sa | 2024. július 08. |

63 évesen elhunyt Jon Landau Oscar-díjas producer, aki James Cameron partnere volt abban, hogy elképesztő logisztikai kihívásokat legyőzve összehozzák a filmtörténet legnagyobb kasszasikerei közé tartozó Titanicot és Avatart.

A halálhírét fia, Jamie Landau erődítette meg a Hollywood Reporternek. A Disney szóvivője szerint a producer pénteken halt meg Los Angelesben 16 hónapos küzdelem után a rákkal.

Landau maga is producerek gyereke volt (apját Oscarra is jelölték), és olyan filmeket készített, mint a Drágám, a kölykök összementek (1989), a Die Hard 2 (1990), a Mrs. Doubtfire (1993) és a True Lies – Két tűz között (1994) – valamint öt évig vezette a Fox stúdiót.

Ahogy az a filmiparban általános, Landau közreműködött több könyv-képregény-korábbi sztori filmre vitelében. Úgyhogy íme, adaptációk, amikre így vagy úgy, de emlékezni fogunk:

Dick Tracy (1990)

Dick Tracy Warren Beatty rendezésében és főszereplésével készült, Landau társproducerként közreműködött benne. A film Chester Gould 1930-as években népszerű, rövid szakaszokból felépülő képregényének detektív hősét keltette életre, és olyan sztárokat szerepeltetett, mint a femme fatale-ként feltűnő Madonna, illetve Al Pacino.

Az utolsó mohikán (1992)

Az utolsó mohikán volt az a film, amiben rengeteget futnak, a FilmHu-val közös évfordulós podcastban viszont ennél sokkal több aspektusból vizsgáltuk meg Michael Mann 30 éves művét. A podcast mellé készült egy cikkünk is olyan irodalmi érdekességekről, amiket elég valószínű, hogy nem tudtál Cooper klasszikusáról – a cikket és podcastot is megtalálod ITT.

Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad
Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad

Milyen történelmi előzményei vannak a regénynek? Mi tükröződik abban, ahogyan Cooper az őslakosokat ábrázolja? Az eredeti szöveg melyik rétegével nem találkozhattak Magyarországon azok, akik Réz Ádám átdolgozását olvasták? És mit hagytak ki korábban több magyar fordításból?

Tovább olvasok

Solaris (2002)

Sokan gyűlölték, egy generációnak mégis Steven Soderbergh Solarisa jelentette a belépőt Stanisław Lem tudományos-fantasztikus világába. Az intelligens bolygó, ami életre kelti az őt tanulmányozó tudósok legmélyebb félelemeit és fájdalmait, korábban már Andrej Tarkovszkij klasszikussá váló filmjében is szerepelt. Ezúttal George Clooney alakította a tudóst, akinek a Solaris bolygó körül lebegve szembe kell néznie halott feleségével.

Avatar (2009)

Az első Avatar mint adaptáció? Hát, ha nem is szigorúan véve, de erősek az inspirációk. Már maga James Cameron Pocahontasként írta le kék hősnőjét, majd arról is beszélt, hogy a film „egy fehér kívülálló története, aki beleszeret a törzsfőnök lányába, majd a törzs vezetője lesz”, a film pedig bemutatja a törzsnek a természethez való különleges kötődését is. A rendező emellett a Romeo és Júliát is emlegette a szerelmes szál inspirációi között.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Cameron könyvet is tervez az Avatarból

...

Innen lopták az Avatárt

...

Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad

Milyen történelmi előzményei vannak a regénynek? Mi tükröződik abban, ahogyan Cooper az őslakosokat ábrázolja? Az eredeti szöveg melyik rétegével nem találkozhattak Magyarországon azok, akik Réz Ádám átdolgozását olvasták? És mit hagytak ki korábban több magyar fordításból?

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Listák&könyvek
...

Ezt az 5 könyvet olvasd a Nyári Margó előtt!

...

6 friss adaptáció, amit ne hagyj ki: Odüsszeia, Enola Holmes és a megunhatatlan klasszikusok

...

Melyik könyv lehet „a nagy amerikai regény”? Híres szerzők árulják el kedvenceiket

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Kolozsvár, férfiak és a kíváncsi diktatúra. Tompa Andrea Kiváló testek című új regénye a hét könyve.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

SZÓRAKOZÁS
...

Kijött az Odüsszeia utolsó nagy előzetese

Indul a visszaszámlálás: napokon belül érkezik Christopher Nolan Odüsszeiája!

...

BookTok-álomprojekt: Colleen Hoover producerként csatlakozik az új Ali Hazelwood-adaptációhoz

Két BookTok-sztár egy projektben: Ali Hazelwood és Colleen Hoover.

...

Victor Hugo klasszikusa, A nyomorultak új feldolgozást kap

Victor Hugo sokszor, sokféleképp feldolgozott klasszikusát ezúttal Mea Culpa rendezője viszi vászonra.