Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad

Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad

Harminc éve, március 26-án mutatták be Magyarországon a Michael Mann rendezésében készült Az utolsó mohikánt - az évforduló apropóján pedig a Filmhu meghívására Varga Dénessel és Kránicz Bencével beszélgettünk Mann feldolgozásáról filmes oldalról, valamint szót ejtettünk a regényről is (a podcastet itt tudod meghallgatni). A beszélgetéshez kapcsolódva itt, a Könyvesen alaposabban is foglalkozunk Cooper regényével. Milyen történelmi előzményei vannak a könyvnek? Mi tükröződik abban, ahogyan Cooper az őslakosokat ábrázolja? Az eredeti szöveg melyik rétegével nem találkozhattak Magyarországon azok a generációk, akik Réz Ádám átdolgozásában olvasták a regényt, és ami szembeötlő Gy. Horváth László szöveghű fordításában? Hogyan kapcsolódik ez a mai vitákhoz Roald Dahlról és Ian Flemingről? Mi volt Mark Twain véleménye Cooper írásairól? És mit hagytak ki korábban több magyar fordításból?

Sándor Anna | 2023. március 26. |

A Bőrharisnya-történetekben Cooper az eltűnő vadont is megörökíti

A Bőrharisnya-történetek ötkötetes regényciklusa 1823 és 1841 között született, és a fiktív vadász és nyomolvasó Nathaniel "Natty" Bumppo életét mutatja be fiatalkorától öregségéig az amerikai határvidéken, őslakosok, telepesek és katonák között – a regényekben több nevét is megismerjük: ő Vadölő, Sólyomszem, Nyomkereső, Hosszú Puska és Bőrharisnya is.

James Fenimore Cooper (1789-1851) a regényeket nem kronológiai sorrendben írta, az első a Bőrharisnya (1823), aminek angol címe, The Pioneers valójában sokkal többet elmond a tartalmáról, mint a magyar. Ezt tartják az első regénynek, ami részletesen is leírta a határvidéken élők emberpróbáló mindennapjait és küzdelmeit, így az egyik első igazán amerikai regénynek is.

-

Bőrharisnya alakja az olvasókat és magát Coopert is lenyűgözte, ami felbátorította a szerzőt, hogy további kalandokat írjon hősének. Így született Az utolsó mohikán: elbeszélés 1757-ből (1826) egy ereje teljében lévő, már tapasztalt Sólyomszemmel, majd a filozofikus A préri (1827), amiben a vén Bumppo, szemben a lenyugvó nappal, meghal. Cooper eredetileg úgy tervezte, hogy a sorozatot lezárja A prérivel, ám évekkel később mégis írt hozzá még két kötetet. A Nyomkereső (1941) közvetlenül Az utolsó mohikán után játszódik, a Vadölő pedig a fiatal Bumppóról szól.

Cooper ezekben a regényeiben a szükségszerűen előretörő (fehér) civilizáció és az érintetlen területek egymásnak feszülésének krónikása, és hősét kezdettől az eltűnő vadonhoz és azon keresztül, illetve amiatt az eltűnő őslakosokhoz kapcsolta (ez utóbbi elképzelésről még lesz szó). Bumppónak soha nem lett felesége, sem gyereke,

maga is egy elégikus figura, aki egy veszett ügyhöz ragaszkodik.

És bár ez a Bőrharisnyában még nem annyira erőteljes, a szerző a folytatások híresen szép természetleírásaiban és a jegyzeteiben egyre idillibben, romantikusabban ábrázolja és siratja a civilizáció által még meg nem szelídített vadont is.

A regények a kortársak körében és Európában is nagyon népszerűek voltak, George Sand, Melville és Hawthorn is méltatta, viszont emellett bőven akadtak kritikusai (magyar is, mint az a cikkből még kiderül). Mark Twain például a Fenimore Cooper irodalmi kihágásai című esszéjében a rá jellemző iróniával és kicsit igazságtalanul szedi ízekre Coopert mint írót, például így: "A törött gallyat minden más hatáseleménél többre becsülte, ezzel dolgozott a legkeményebben. Valódi békés fejezet bármelyik könyvében az, amikor senki nem lép semmiféle száraz gallyra, és nem riasztja fel kétszáz méteres körzetben az összes rézbőrűt és fehéret." Az esszét akkor is érdemes elolvasni, ha nem értünk vele egyet, mert nagyon szórakoztató, ráadásul Mesterházi Mónika fordításában magyarul is elérhető a Jelenkor oldalán.

Miről szól Az utolsó mohikán?

1757-ben járunk, a franciák és a britek a hétéves háború amerikai hadszínterén csapnak össze – mindkettő őslakos szövetségesekkel megtámogatva. Két lány, Cora és Alice tart a William Henry erődbe az apjukhoz, Munro tábornokhoz Heyward őrnagy kíséretében, az őket vezető, bosszúszomjas huron Magua viszont tőrbe csalja őket. Szerencséjükre a vadonban összetalálkoznak a felderítő Sólyomszemmel és mohikán barátaival, Chingachgookkal és fiával, Uncasszal, akik elvezetik őket Munróhoz. Az erőd elesik a francia támadásban, az őslakosok pedig rátámadnak az elvonuló britekre. Magua foglyul ejti Corát és Alice-t, így ismét Sólyomszemre, Chingachgookra és Uncasra hárul, hogy biztonságosan kimenekítsék védenceiket. Uncas és Cora között finom szerelem szövődik, ami közrejátszik abban, hogy a regény végére miért Chingachgook marad az utolsó mohikán.

Jemima Boone és a Callaway lányok elrablása

A regény több valós inspirációs forrásból is táplálkozott, ezek közül az egyik az a Kentucky állambeli incidens, amikor 1776. július 14-én három kamaszlányt elrabolt két cseroki és három sóni harcos. A lányok megpróbáltak jelzéseket hagyni maguk után, míg a harcosok meg nem fenyegették őket (a félelmekkel ellentétben a lányokat nem erőszakolták meg, Jemima Boone később azt mondta, a körülményekhez képest rendesen bántak velük). Jemima apja, Daniel Boone szervezett mentőcsapatot, és három nappal később sikerült is kiszabadítani a lányokat.

-

Karl Ferdinand Wimar: Boone lányát elrabolják az indiánok (1855)

Monro ezredes és a William Henry erőd ostroma

A kötetben szereplő ostrom és mészárlás szintén valós esemény, bár a William Henry erőd élén álló George Monro ezredes soha nem nősült meg, és a történetírás a gyerekeiről sem tud – Cooper ugyanakkor róla mintázta Cora és Alice apját, Munrót.

A franciák Louis-Joseph de Montcalm vezetésével sikeresen ostromolták meg az erődöt, és mivel Daniel Webb tábornok a valóságban sem küldött segítséget, Monro kénytelen volt megadni magát. Az ezredes megegyezett ellenfelével a katonák és civilek szabad elvonulásáról, Montcalm pedig igyekezett megértetni a különböző népekből származó őslakos szövetségeseivel, hogy nem támadhatják meg őket, ám végül nem járt sikerrel. Az őslakosok először az elhagyott erődöt fosztották ki, majd az elvonulóktól fegyvereket, ruhákat raboltak, és britek tucatjait ejtették foglyul, illetve ölték meg. A francia tisztek egy része próbálta védeni a briteket, mások viszont megtagadták ezt. Montcalmnak a vérengzés után körülbelül 200 embert sikerült kiszabadítania, 70-180 viszont meghalt vagy eltűnt.

Az “eltűnő indián” tévhite

Manapság talán a leggyakrabban azt javítják ki Az utolsó mohikánnal kapcsolatban, hogy ez a nép nem halt ki, hanem köszöni, egész jól megvan, kaszinót üzemeltet és az utóbbi években az ősi földjeiért perel. A címben foglalt koncepcióról viszont érdemes még beszélni.

Az “eltűnő indián” (Vanishing Indian) egyfajta amerikai nemzeti önbeteljesítő jóslat, ami a szövetségi kormány hathatós támogatásával erőteljesen befolyásolta a 19. századi amerikai közgondolkodást. Ahhoz, a korban népszerű és elfogadott kulturális elképzeléshez illeszkedett szervesen, amit nyilvánvaló elrendeltetésként vagy megnyilvánuló végzetként (Manifest Destiny) ismerünk. Ez röviden arról szól, hogy a fehér telepesek térhódítása egyszerre elkerülhetetlen és Isten által elrendeltetett – így az őslakosok elleni népirtás megideologizálásában is hivatkoztak rá. 

Az a kenetteljes cinizmus, amivel elveszed a másik ember életét és földjét
Az a kenetteljes cinizmus, amivel elveszed a másik ember életét és földjét

Ki és miért érzi feljogosítva magát az agresszor politikára, katonai fellépésre, a szerződésszegésekre? Dee Brown könyve a megjelenésekor szembement az uralkodó narratívával, és az őslakosok nézőpontjából mesélte el a vadnyugat három évtizedét. A Wounded Knee-nél temessétek el a szívem ma nagyon aktuális - ez a hét könyve.

Tovább olvasok

A regény megírása idején tehát sokan hitték úgy, különösen a keleti partvidéken, hogy az őslakos népek idővel eltűnnek, mert asszimilálódnak vagy kiirtják őket, ez pedig tükröződik a korabeli újságok hasábjain és Coopernél is, aki

a fejlődés miatt szükségszerűen elkerülhetetlennek tartotta a folyamatot.

Az író regényeiben ez többek között azt is árnyalhatja, hogy a fehér/brit uralomnak ellenálló népcsoportok, mint az irokézek, sziúk, miért szerepelnek az ellenséges oldalon (hiszen ellenállnak az elrendelt sorsnak is).

Mennyit tudhatott Cooper az őslakosokról?

Cooper a New York állambeli Cooperstownban nőtt fel, amit az apja alapított, és a lánya, Susan Fenimore Cooper elmondása szerint fiatalon néha találkozott oneidákkal vagy az irokéz szövetség, a Hat Nemzet (mohawk, oneida, onondaga, kajuga, tuszkaróra és szeneka) más képviselőivel, majd később volt, hogy meglátogatta a környéken keresztülvándorló őslakos csoportokat, emellett tisztektől és tolmácsoktól is igyekezett információkat szerezni róluk. Cooper ellentmondásosan vallott erről: azt állította barátjának, Sir Charles Augustus Murraynek, hogy nem járt az őslakosok közt, hanem az apjától hallott róluk, az 1830-as Notions of the Americans című nonfiction munkájában viszont arról ír, hogy viszonylag gyakran találkozott velük. Azt tudjuk, hogy olvasta a korban elérhető forrásokat, ám több tévedés is szerepel a regényben (itt több szó is esik ezekről). 

Uncas neve kapcsán például felmerült, hogy Cooper összetéveszthette a connecticuti mohegánokat és a New York állam északi részén élő mohikánokat, Uncas ugyanis előbbiek ismert vezetője (szacsemje) volt a 16-17. század fordulóján. A regény aztán hozzájárult annak a tévedésnek az elterjedéséhez is, hogy ezek a népek felcserélhetők, megfeleltethetők egymásnak.

Fontos tehát kiemelni, amit a szerző kutatói is hangsúlyoznak, hogy

Cooper indiánábrázolása nem hiteles, nem realisztikus, hanem egy irodalmi kitaláció egy olyan korból, amikor az őslakosok még az évszázad végéig nem tudják könyvekben elmondani saját magukról a saját történeteiket.

Ezzel együtt mégis Cooper volt az, aki sok kortársával ellentétben nem egy általánosított, pánindián kultúrát látott, hanem megkísérelt megismerni néhányat a sokféle népek kultúrái közül, és azt a tudást beledolgozni a regényeibe. Emellett az elsők közé tartozik, akik pozitívan tüntettek fel őslakosokat, és nagy írói sikerével (Az utolsó mohikán volt a legnépszerűbb könyve) jelentősen hatott két hősarchetípus későbbi ábrázolásaira is – lásd például Old Shatterhandet és Winnetout:

  • Nathaniel Bumppóban a határvidék pionír fehér hőse áll előttünk, aki erős, félelmet nem ismerő és mindig leleményes;
  • Chingachgookban (és Uncasban) pedig a sztoikus, bölcs, hallgatag, nemes “vadember” manifesztálódik.

Magua és Uncas több annál, mint amilyennek elsőre tűnik

Cooper számos kritikusa és elemzője ír arról, hogy a főbb őslakos szereplők jellemábrázolása mennyire sematikus: vagy civilizálatlanok és vérszomjasak, vagy romanticizáltak - mindez pedig már az első megjelenésükkor kiderül róluk.

A bosszúszomjas Maguát például ravasznak, álnoknak, megbízhatatlannak írja le, és előre jelzi a későbbi árulását is még azelőtt, hogy a figura egyáltalán megszólalna. Magua jellemzése a Cooper előtti hagyományba illeszkedik: a hódítók szemszögéből az őslakosok barbár, kegyetlen ellenségek. Magua bosszúterve szintén egy gyarmatosító/fehér sztereotípiát és félelmet tükröz: az őt ért megaláztatásért cserébe Magua azzal akarja megszégyeníteni Munrót, hogy elrabolja, feleségül veszi és megerőszakolja a fehérekhez tartozó lányát (mert Cora színes bőrű, de erről még lesz szó). 

-

Magua (Wes Studi) Az utolsó mohikán című filmben (r. Michael Mann, 1992)

Ezzel szemben Chingachgook és Uncas erőteljesen idealizált alakok, akik mély, szinte transzcendens kapcsolatban vannak a természettel. Mind a ketten tiszteletre méltó harcosok és vadászok, Uncas nemessége, méltóságteljessége és nyugalma pedig Chingachgook szerint azt is tükrözi, hogy az ereiben főnökök vére csörgedezik. 

Amellett ugyanakkor ne menjünk el, hogy Cooper a nagy hősénél, Sólyomszemnél valamivel komplexebb karakternek rajzolja meg Maguát. A szerző ugyan a huron részegeskedését hangsúlyozza, de kiderül, hogy Magua életében mai szemmel történt épp elég sorscsapás ahhoz, hogy azokba belezavarodjon és megszállottá váljon. Ráadásul nagyon okos, jó szónok és politikus, igazi sokoldalú antagonista, aki a végzetes pillanatban habozik megölni Corát.

-

Uncas (Eric Schweig) Az utolsó mohikán című filmben (r. Michael Mann, 1992)

Uncas pedig a társainál nagyobb fejlődési ívet jár be, hiszen túllép Sólyomszem eredményén (aki sokszor hangsúlyozza valamilyen formában, hogy fehér létére van jó kapcsolata a mohikánokkal), és ezzel többszörösen is társadalmi normát tör: Uncas nemcsak fehér férfival barátkozik, hanem

  • azt a Corát is szereti, akinek ugyan az anyja fekete származású, ám az apja miatt ebben a szituációban fehérnek számít;
  • Cora keresztény, Uncas nem az;
  • Cora az európaiak szemszögéből sokkal magasabb társadalmi osztályba tartozik, mint a mohikán harcos (gyarmatosító szemmel irreleváns, hogy Uncas amúgy főnök).

Azon lehet vitatkozni, hogy Cooper vajon mit akart jelezni a határvidék Rómeó és Júliájának szomorú sorsával: a lehetetlennek számító szerelmükért a halálukkal 

  • bünteti őket a saját mércéi szerint,
  • bünteti őket a társadalom mércéje szerint,
  • és/vagy a halálban egyesíti őket?

Szintén figyelemre érdemes, hogy mindeközben Cooper azt a – valójában egyetemesen emberi – tragédiát is megörökíti, hogy hiába van közös ellenségük, az őslakosok mégis egymást ölik.

A tiszta vérű Sólyomszem és az indián létére nem becstelen Chingachgook

Akinek Sólyomszem fent említett, kérkedő viselkedése nem ismerős, valószínűleg Réz Ádám 1956-ban megjelent fordításában olvasta Az utolsó mohikánt, ahogy a legtöbben Magyarországon, ez pedig azt is jelenti, hogy az ifjúság számára átdolgozott formában. Így aztán érhetik kellemetlen meglepetések is, ha kézbe veszi Gy. Horváth László szöveghű, teljes fordítását, ami a Park Kiadónál jelent meg 2019-ben.

James F. Cooper
Az utolsó mohikán - Elbeszélés 1757-ből
Ford. Gy. Horváth László, Park, 2019, epub
-

Hász-Fehér Katalin irodalomtörténész összehasonlította a fordításokat, és talált számos szerkezeti, stilisztikai és tartalmi eltérést, az egyik legfeltűnőbb változtatásról viszont nem írt. Amiket kiemelt: Réz eltüntette Cooper mottóit és fejezetbeosztásait (a 33 fejezetből Réznél 15 lett), a szerző 1831-es előszavát és a jegyzeteinek egy részét pedig beledolgozta a törzsszövegbe. Törölte vagy markánsan lerövidítette Cooper kommentárjainak jelentős részét, ami miatt eltűnt az elbeszélő szinte a szereplőkkel azonos súlyú jelenléte a szövegben, valamint nem maradt nyoma a gyakran ironikus stílusának sem. Réz tartalmi változtatásokat is eszközölt, például az amerikai történelmi háttér, a háború vagy a telepesek és a britek közti ellentétek is haloványabban jelennek meg. És érthetőbb módon az olyan véres, kegyetlen jeleneteket is meghúzta, mint amilyen a mészárlás leírása (Coopernél: “Patakokban áradt a vér, s a bennszülöttek annyira belelovalták magukat az őrjöngésbe, hogy sokan térdre estek, és diadalmasan, pokolian szürcsölték a földről a bíborpiros folyadékot.” Réznél: “Az irokézek sokszor észre sem vették, hogy áldozatuk már meghalt, és további csapásokat mértek rá a tomahawkjukkal.”)

Amit viszont Hász-Fehér kihagy az összehasonlításból, az az, ahogyan az eredeti könyvet átszövi a szerző ellentmondásos viszonya az őslakosokkal: hogy

Cooper a személyes érdeklődésével együtt, a korszellemnek megfelelően, másodrendű embereknek látja őket.

Ezt elég világosan leírja Az utolsó mohikán megjelenése után pár évvel, a Notions of the Americans Az indiánok című részében is, ahol például úgy ír az őslakosokról, akikkel találkozott, mint "elsatnyult, mocskos, leromlott faj". A regényben pedig számos megjegyzés támasztja alá, nemcsak a narrátortól, hanem a fehér szereplőktől, köztük Sólyomszemtől is. Nyilvánvalóan hibás logika lenne egy majd’ kétszáz éves regényt és gondolkodást csupán a mai értékrendünk szerint megítélni, viszont mivel Az utolsó mohikán a magyar indiánromantika egyik sarokköve lett, érdemes tudatosítani, hogy Réz Ádám fordításában mennyiben olvastak más regényt egész generációk, mint az angol eredeti. Íme, Sólyomszem néhány mondata példaként a két verzióban/fordításban:

Cooper/Gy. Horváth László: Hiába, van logika az indián beszédében, még ha vörösbőrűnek született is! – mondta a fehér ember a fejét csóválva, 
Réz Ádám: – Ebben van valami igazság – mondta a fehér ember

Cooper/Gy. Horváth László: Te becsületes ember vagy, ahhoz képest, hogy indián; s mivel, gondolom, tőlük kaptad az adottságaidat, atyáid is bátor harcosok lehettek, és bölcsen szóltak a tanácstűz körül.
Réz Ádám: Biztos vagyok benne, hogy bátor harcosok voltak őseid, és bölcsen szólottak, ha a tanácsban rájuk került a sor.

Cooper/Gy. Horváth László: De sem a mohikánok, sem én, a tiszta vérű fehér ember, nem tudjuk megmagyarázni az iménti ordítást. 
Réz Ádám: De ilyen üvöltés még sohasem ütötte meg a fülemet, és a mohikánokét sem. 

Cooper/Gy. Horváth László: Gyertek csak, ti vérszomjas fenevadak! Tiszta vérű fehér férfival álltok szemben!
Réz Ádám: Nem baj, gyertek csak, kutyák, puszta kézzel is elbánunk veletek.

A magyar olvasó számára átalakulhat Sólyomszem is, aki Réznél megnyerő, tisztán idealizált hős, a Cooper-féle eredeti alak viszont kevésbé az. És itt nemcsak arról van szó, hogy 200 év távlatából Sólyomszem kijelentései rasszisták és a fehér felsőbbrendűségtudat történelmi példái, hanem arról, hogy miközben Chingachgook és Uncas egyértelműen fontosak a számára és közösséget vállal velük, gyakran tesz nekik olyan megjegyzéseket, amiket nem mondunk a velünk egyenrangúnak tartott embereknek. A Cooper-féle Sólyomszem sajnos elég rosszul öregedett, mai olvasóként már-már parodisztikus figura: egy másokat kioktató, öntelt alak, aki nehezen viseli el, hogy ne fűzzön megjegyzést bármihez is, és egyébként is rengeteget beszél. Még azt sem bírja ki, hogy le ne fitymálja Heyward háláját és Uncas tettét, amikor a vízesésnél a harcos megmenti az őrnagy életét.

Mindez ott válik még aktuálissá, hogy

hetven éve Réz pontosan azt csinálta Cooper szövegével, ami miatt ma nagy nemzetközi viták folynak.

Felmerült ugyanis, hogy kiszedik a rasszista vagy más módon bántónak ítélt részeket a gyerekkönyvíró Roald Dahl és a James Bondot író Ian Fleming munkáiból, az ötletet pedig többek között Salman Rushdie is elítélte. Emellett 2022-ben itthon is nagy port kavart, mikor tévesen elterjedt, hogy be akarják tiltani a Karl May-féle Winnetou-könyveket. A két fehér író indiánregényeiben többek között az a közös, hogy a magyar olvasóik zöme egyáltalán nem ismeri az eredeti szövegeket, amikről az angol, illetve a német olvasók vitatkoznak, hanem Réz Ádámnak és Szinnai Tivadarnak köszönhetően bizonyos szempontokból más regények jutottak el hozzájuk.

A delavár lányok siratója és a régi magyar fordítások furcsaságai

Persze nem Réz volt az első, aki átdolgozta Az utolsó mohikánt. Hász-Fehér részletesen végigveszi a korábbi kiadások történetét, érdemes elolvasni a teljes elemzést (egy hibát találtam benne: Cora anyja nem indiai, hanem a karibi térségből (“West Indies”) való, részben fekete származású nő - S.A.). Zárásként álljon itt pár érdekesség a regény Réz Ádám előtti magyar történetéből: 

  • Először 1845 végén kezdett megjelenni itthon füzetek formájában a Kisfaludy-Társaság által indított, Nagy Ignác szerkesztette Uj Külföldi Regénytárban, majd 1846-ban kinyomtatták egy kötetben. A grammatikaíró Gondol Dániel fordította.
  • Elég hamar megjelentek nálunk is a Cooper-kritikus hangok, Almási Balogh Pál 1844-ben az Akadémia lapjában többek között azt írta recenziójában: "Adjuk még végre hozzá hogy ezen román' harmincz fejezetének mindenikében egy egy unalmas és haszontalan beszélgetés foglaltatik."
  • Az első magyar megjelenése idején “női olvasmányként” ajánlották.
  • Vachott Sándorné Eötvös József támogatásával és útmutatásai szerint 1866 és 1873 között elkészítette a Bőrharisnya-könyvek ifjúsági változatát, ami annyira sikeres lett, hogy a következő másfél évtizedben szinte minden hazai gimnázium könyvtárába bekerült. Vachottné átdolgozta és lerövidítette a regényeket, Hász-Fehér szerint ezek elég gyenge fordítások lettek. Az utolsó mohikánban a figyelmetlenségből adódó hibák mellett olyan, talán pedagógiai célú változtatások is szerepeltek, mint hogy Alice már a kötet elején Heyward menyasszonya (egy fiatal nő semmilyen körülmények között ne mászkáljon az erdőben olyan férfiakkal, akik közül egyik sem a vőlegénye/férje?).
    Ugyanakkor Vachottné fordításaiból származik a "Vadölő" és a "Sólyomszem" elnevezés.
  • A delavár lányok nagyon szép siratószövegének leírása, valamint Cora és Uncas temetése elég rosszul járt a fordításokban. Réz Ádám jócskán lerövidítette a zárást, vélhetően ideológiai okokból nem akart vallásos utalásokat hagyni a szövegben. Vachott pedig kihúzta a pár túlvilági közös életének leírását és az utalásokat az Uncas és Cora közötti szerelemre, talán, mert szerinte/a korfelfogás szerint egy keresztény lány még fikcióban se legyen szerelmes egy “vademberbe”. 

További források: Britannica, The White House History, 24.hu

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Winnetou-t nem tudják eltörölni, de érdekelnek téged igazából az indiánok?

Le kell-e venni a könyvesboltok polcairól a Winnetou-könyveket? Milyen értékes és káros tartalmak olvashatók Karl May könyveiben? Mit szólnak az indiánok Winnetou-hoz? Miért söpörjük félre az amerikai őslakos szempontokat a jelenben? És hogyan tarthatjuk tiszteletben azokat - már ha számítanak, persze. Vélemény.

...
Nagy

“Néhányan mészárlásról szóló történeteken nőttünk fel” - 6 könyv őslakos szerzőktől

Ha amerikai őslakos szerzőktől szeretnél olvasni, ezeket a könyveket ajánljuk.

...
Szórakozás

Tigrisliliomot végre őslakos színésznő alakítja az új Pán Péter-filmben

Az új feldolgozást az a David Lowery készíti, akinek A Zöld Lovag című filmjét nagyon szerettük.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Murakami Haruki kétszer is megnézte a novelláiból készült animációs filmet

A tokiói Vaszeda Egyetemen tartott premier után Murakami bevallotta, hogy különben nem rajong az animációs filmekért, de Pierre Földes mozija kimondottan tetszett neki, mert elkapott valamit az írásaiból.

...
Szórakozás

Blake Lively és Colleen Hoover azt ígéri, az It Ends With Us-film hű lesz a könyvhöz

A romantikus bestseller készülő adaptációjáról árult el részleteket a főszereplő, Blake Lively és a szerző.

...
Szórakozás

Íme, a Netflix top10: a legnépszerűbb műsorok 60 százaléka adaptáció

A legfrissebb top 10-es lista megmutatja, milyen fontos az irodalmi inspiráció a Netflix számára.

Kiemeltek
...
Kritika

Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír

Daniel Kehlmann a német rendezőóriásról, G. W. Pabstról mesél, aki a Harmadik Birodalomban rekedve próbált jó művész maradni. A Mozgóképben a német expresszionista film szivárog be az irodalomba. Ez a hét könyve.

...
Podcast

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

Mit kezdhetünk a 160 évvel ezelőtti ételekkel ma? Jókai Mórt és Ács Bori gasztroújságírót a kolozsvári töltött káposzta és a perec is összeköti. A Könyves Magazin podcastjában Ács Borival, a Telex újságírójával beszélgettünk. 

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

...
Nagy

Nádasdy Ádám: Úgy írtam a halál küszöbén, mint a gyerek, aki mondogatja magának, nem lesz baj

Bemutatták Nádasdy Ádám tizedik, Billeg a csónak című verseskötetét. A beszélgetésen szóba került a humorizálás és a komolyság, de az emlékek és a halál lehetősége is.

A hét könyve
Kritika
Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír
...
Podcast

Kiss Noémi: Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya [Podcast]

Az Ezt senki sem mondta! EXTRA első epizódjában Ott Anna Kiss Noémivel beszélget anyaságról, hitről és a szerző Ikeranya című könyvéről.

Hírek
...
Szórakozás

Nézd meg az első fotót a Hét Királyság lovagjáról a Trónok harca spin-offban

...
Szórakozás

Nézd meg az 1901-es, legkeményebb Dickens-adaptációt az utcaseprővel

...
Beleolvasó

A terápián ülők nem is sejtik, hogy valaki mindent tud a titkaikról – Olvass bele Jen Beagin vicces regényébe!

...
Hírek

Tényleg börtönbe zárhatnak egy indiai írót politikai kijelentése miatt?

...
Nagy

6 botrányos dolog, amit egy új életrajz állít Beckhamékről

...
Szórakozás

Anthony Bourdain képregényének szusiséfje animációs sorozatot kap