Az idei Tavaszi Margón a 2005-ös év nagy műveiről is szó volt, ekkor ugyanis a kortárs magyar irodalom két meghatározó alkotása is megjelent. Spiró György Fogság című kötete mellett (beszámoló itt) Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényfolyama is ekkor látott napvilágot. Annak ellenére, hogy ezalatt a két évtized alatt számos interjú, tanulmány, kritika és recenzió született a Párhuzamosról (nemrég mi is készítettünk egy átfogó cikket), a szombat esti beszélgetés megannyi érdekességet tartalmazott, sőt érdekes anekdotákat és kulisszatitkokat is megtudtunk a regényről.
Nádas Péterrel Gyárfás Dorka újságíró és Csordás Gábor, a Jelenkor kiadó egykori igazgatója és a Párhuzamos történetek szerkesztője beszélgetett. A másfél órában rengeteg téma merült fel a 20. századi történelemtől a kézirat alakulásán és szerkesztésén át egészen az intimitás és a szexualitás megírásáig, illetve a negyedik kötetet övező kérdésekig.
„A pokol szintje emelkedik”
Miután minden résztvevő nagy tapsvihar közepette megérkezett a színpadra, Gyárfás azonnal bele is vágott a közepébe: a beszélgetés egy korábbi kritika, a Die Presse mondatával indult, ami a Párhuzamos történeteket a 20. század monumentális elbeszélésének nevezte. Felmerült a kérdés, hogy vajon meg lehet-e írni a század történetét.
Nádas ezt határozottan elutasította. „A 20. századot nem lehet megírni”, ugyanis szerinte inkább emberi léptékben mérhető folyamatok és események vannak, a század fogalma egy absztrakció. A századnak mint olyan, nincs jelentősége, az eseményeknek, amik ekkor történnek, viszont annál inkább. Ilyen szempontból a regény idejének sincs jelentősége, a karaktereknek van és annak, amin keresztülmennek.
A pokol szintje emelkedik a 20. században”
– foglalta össze a gondolatait Nádas a korszakról, majd hozzátette, hogy szerinte a gonoszság növekedése jellemző azokra az évekre, az író dolga pedig, hogy ezt megírja.
Nádas a második világháború alatt született, ami szerinte meghatározta a világnézetét. Úgy fogalmazott, egy olyan katasztrófáról van szó, amit nem lehet feldolgozni, mégis folyamatosan törekedni kell rá, mert a 20. század eseményei aztán mindent átszabnak, és azok tovább öröklődnek. „Ez a szüleiket, nagyszüleiket, nevelésüket is meghatározza” – mondta az író.
Az író nem teheti meg, hogy hallgat
Gyárfás áttért a mű keletkezésének történetére, és felelevenítette, hogy az író az Emlékiratok könyvének befejezése után három hónappal kezdett bele a Párhuzamos történetekbe. 20 évig írta, rengeteg tanulmányt, adatot, irodalmat olvasott hozzá. Nádas a születés hasonlatával magyarázta el, hogy szerinte bármennyire intenciózusnak is tűnik utólag a regény alakulása, akkor ez szinte csak egy volt a többi folyamat között. Ami viszont egyértelmű volt, az pontosan az Emlékiratok könyvének a tapasztalata, amellyel kapcsolatban azt érzi, hogy az esztétikai elképzeléseit nagyban korlátozták a politikai behatások.
Tudatosan nem akart bizonyos dolgokról beszélni vagy társadalmi sebekre rámutatni.
Ezt egy író nem teheti meg”
– mondta Nádas arra utalva, hogy ez a felindultság indította el aztán a Párhuzamos történetek megírásában. Nem akarta többé elválasztani a regény etikai-esztétikai vonatkozásait, ahogy fogalmazott, „nem akart tovább hazudni”.
A keletkezésben nagy szerepet játszott még a berlini fal leomlása és a szerző 1993-as szívinfarktusa is. A Kristóf-fejezetek már az 1985-ben elkezdett regényből megvoltak, de a politikai és személyes élmények teljesen átszabták a mű struktúráját, ezzel viszont elnyerte azt a végleges formát, amit ma is olvashatunk. Arra a kérdésre pedig, hogy a mű már az elején is ilyen hosszúra volt-e tervezve, Nádas frappánsan csak annyit válaszolt:
mindig egy novellát kezdek el írni”.
Megemlítette Thomas Mannt, aki szintén novellaként kezdte írni a József és testvérei című, közel 1300 oldalas regényét. A mű mintegy kikövetelte a formát, mondta Nádas, mivel a szimmetria és aszimmetria struktúráját követi, ahogyan a világ és az ember működése, felfogása is. Itt pedig a regény egyik alapvető szerkezeti elemét is kifejtette, miszerint a regényben a természet és a szabadság ellentéte jelenik meg. Előbbi szimmetrikus, hiszen nem rendszerszerű, hanem mindig a harmóniára törekszik (ilyenek a vágyak, testi folyamatok, gondolatok), a szabadság pedig egy formális, aszimmetrikus struktúra.
Erre az alaptörvényre épül a regény”
– magyarázta.
A „nagyon kegyetlen szerkesztő”
Csordás Gábor, a Jelenkor egykori igazgatója és a kötetek szerkesztője a kiadás folyamatáról mesélt. Kiderült, először Gombosszegen látta a szövegeket, bár akkor csak messziről. Lényegében készen kapta a kéziratot, ami mindhárom kötetet tartalmazta, a szerkesztésre és a közös munkára pedig nagy élményként emlékszik vissza.
Nádas szerint egy regény létrejöttekor nagyon fontos a szerkesztő, mert az író sokat tanulhat a szövegről és saját magáról is. Csordással egyetértettek abban, hogy szinte alig kellett belenyúlni a szövegbe, bár Nádas szerint Csordás nagyon is komoly hozzáállással dolgozik, „nagyon kegyetlen szerkesztő”.
Az író a közös munkáról úgy fogalmazott:
Gábornak 98 százalékban igaza van, a maradék két százalék pedig azt jelenti, hogy ha akkor nem őrzöm meg az önállóságomat, és nem állok ki magamért, akkor megbuktam. Pedig még akkor is igaza van.”
Gyárfás Dorka ezután arról kérdezte a Jelenkor egykori vezetőjét, hogy milyen volt 20 évet várni erre a regényre. Csordás szerint sok más munka volt ebben az időszakban, szinte fel se tűnt a várakozás, sok egyéb Nádas-szöveget adtak ki ekkor, például a Saját halált. Amikor megtudta, hogy készül a Párhuzamos, akkor úgy számolta, hogy a negyedik rész, amivel akkor még számoltak, 2011-re készülhet el. Ehhez képest Nádas már 2004-ben leadta a három kötetet.
„Ezt a kéziratot gépelje, de ne olvassa”
A beszélgetés egyik nagyobb témája volt még a szexualitás, azon belül is a híressé vált Kristóf-Gyöngyvér szexjelent az első kötetből és a Margitszigeten játszódó homoszexuális epizódok a második kötetből. A szexjelenettel kapcsolatban Nádas megemlítette, hogy komoly szakmai megpróbáltatást jelentett számára, hiszen a homoszexuális részekkel ellentétben fontos volt, hogy személyes, intim kapcsolatról van szó, amiben mindkét fél törekszik elérni a másikat, mégsem sikerül. Ezt pedig nehezebb megírni, mintha csak az animális (állati) testi kapcsolatokról lenne szó, mint például a Margitszigeten.
„Egyikből át kellett mennem a másikba” – mondta az író arra utalva, hogy írás közben mindkét szereplő helyzetébe bele kellett helyezkednie.
Ez pedig annyira megviselte, hogy sokszor még a felesége is észrevette rajta, hogy máshogy viselkedik és valami nincs rendben.
Ugyanis nagy feladatnak bizonyult, hogy Gyöngyvér részét csak elképzelni tudta, illetve női ismerősöktől megkérdezni.
Gyárfás arra is rákérdezett, hogy ez nyelvileg hogyan alakult, hiszen ahhoz, hogy ezt a fajta testiséget, szexualitást el lehessen beszélni, szinte új nyelvet kellett teremteni. Nádas az írás közben erre tudatosan figyelt, hiszen nem akart se alul, se felül lőni a célnak, illetve pornográf sem akart lenni. Utóbbira viccesen megjegyezte, hogy az olvasók szerint ezt nem igazán sikerült kiküszöbölni.
El kellett kerülni, hogy provokatív legyen”
– tette hozzá, majd egy anekdotával is szolgált.
Akkoriban egy gépíróval dolgozott, aki a kéziratait átdolgozta és nyelvhelyességi szempontból gondozta a szöveget. A gépírót korábban apácának nevelték, nem volt vallásos, de mégis volt hite, ezért kérdéses volt, hogyan reagál majd ezekre a részekre. Az író a margitszigeti jeleneteknél például külön kikötötte a gépírónak, hogy: „gépelje, de ne olvassa”.
Ennek ellenére az apáca mégis elolvasta, és amikor a jelenet végére ért, egy levelet írt Nádasnak, amiben úgy fogalmazott, hogy „nagy baj van”, és szerinte az író megőrült. Ehhez Csordás is tudott kapcsolódni, hiszen amikor ezeket a részeket szerkesztette, zavarban volt.
Konkrétan folyt rólam a víz”
– mondta.
A híres negyedik kötet
Az est egyik legnagyobb meglepetése a már két évtizede tartó találgatás lezárása, azaz a híres 4. kötet létezésének a tisztázása.
Nádas elmesélte, hogy amikor leadta a Jelenkornak a kéziratot, még bizonytalan volt abban, hogy kell-e negyedik kötet. Pedig ekkor már a borítója és a címe is megvolt: A szerelem végszavai. A szöveganyag viszont szinte teljesen hiányzott, ugyanis csak két fejezet volt meg belőle. Amiről kiderült, hogy az egyik átkerült a harmadik kötetbe, a másik pedig külön megjelent a Vigilia folyóiratban.
Irtózom a monotóniától”
– mondta Nádas, aki szerint egy negyedik kötet már csak az első három tartalmi egységét folytatta volna, nem tudott volna újat mutatni.
A regény nyitott szerkezete már az elejétől fogva biztos volt, a Párhuzamos történetek alapja, hogy bármeddig szabadon bővíthető. Viszont a negyedik kötet csak megtörte volna azt a ritmikát, amit az első három felépített, magyarázta.
Így sok év után pontot tehetünk a rejtély végére, hiszen bár egykor létezett egy negyedik kötet, aminek dossziéját Csordás maga is látta, az író végül elvetette. Ahogyan az emberi élet is véges, tette hozzá a szerző, úgy a történetnek is egyszer vége szakad, de valójában a többiek élete, a történelem megy tovább. Gondolatmenetét azzal zárta:
A Párhuzamos történetek nem tud véget érni.”
Fotók: Kováts Zsófia/Margó
