Petőfi Sándor és a színház kapcsolata nagyon izgalmas téma, a költészet mellett ugyanis a színészet volt a másik nagy szerelme, még ha vándorszínész éveiről csak futólag tanulunk is az iskolában. A színészi pálya valójában már a kamaszéveiben vonzotta őt, lelkesen szavalt és amikor csak tehette, színielőadásokra is eljárt, bár emiatt el is kellett adogatnia néhány holmiját és az iskolában is rosszabbul teljesített.
Miután magyar történelemből megbukott és apja is megvonta tőle az anyagi támogatást, Pestre ment, ahol a Nemzeti Színházhoz került, bár nem színésznek: díszleteket, kellékeket pakolt és a színészek kívánságait teljesítette. Pár év katonai szolgálat után aztán 1841-ben ismét egy színésztársulat közelében találta magát, Ozorán állt be színlapkihordónak. Egy ideig aztán Pápán tanult, de mikor nem tudta tovább fizetni a tandíját, beállt vándorszínésznek. Többnyire kisebb feladatokat kapott, bár egy alkalommal megkapta a bolond szerepét a Lear Királyban. Később újra és újra megpróbálkozott a színészi pályával, nem tudott elszakadni a színháztól. 1843-ban Debrecenben játszott, majd egy kisebb társulathoz csapódott hozzá.
A megpróbáltatásokkal teli vándorszínész éveknek végül az vetett véget, hogy Vörösmarty Mihály közbenjárására Vahot Imre meghívta segédszerkesztőnek a Pesti Divatlaphoz 1844-ben. Ebben az időszakban született meg a Búcsú a színészettől című verse is, amelyben megpróbál elköszönni a színháztól, ugyanakkor erősen abban bízik, később még visszatérhet oda, ha jobbra fordul a sorsa.
Petőfi Sándor: Búcsú a színészettől
Adom tudtára mindazoknak,
Kiket tán sorsom érdekel,
Hogy tiszta látkörét jövőmnek
Sötét, nehéz köd lepte el.
Eddig Thalia papja voltam,
Most szerkesztő-segéd leszek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Szép élet a szinészi élet,
Ki megpróbálta, tudja jól,
Bár ellene a balitélet
Vak órjásának nyelve szól.
Hogy én lelépek a színpadról,
Szívem nagyon, nagyon beteg -
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Igaz, hogy ottan a rózsának
Sokkal nagyobb tövise van,
De oly rózsákat, mint ott nőnek,
Máshol keresni hasztalan.
Mindezt szivemben igazolják
Két évi emlékezetek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Mert nem lesz már nekem kalandom;
Pedig e nélkül a világ
Előttem úntató, kietlen,
Egyalakú, nagy pusztaság.
Ki egy országon átfuték, most
Egy kis szobában űlhetek -
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
De sorsom egykor még ezt mondja,
Ha majd rám megbékűlve néz:
"Eredj, ahonnan számüzélek,
Légy ami voltál, légy szinész!"
Hát addig is, míg újra, elzárt
Mennyországomba léphetek:
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Pest, 1844. június végén
