Versterápia: „Beszeptemberült kedves gyerekek.”

Versterápia: „Beszeptemberült kedves gyerekek.”

Bár az idei tanévkezdés közel sem mondható hagyományosnak, a szeptember 1. még egy ilyen nehéz időszakban is azt jelenti, amit mindig: elkezdődött az iskola. Versterápia rovatunkban ma Varró Dániel egyik játékos versét ajánljuk mindazoknak a gyerekeknek, szülőknek és tanároknak, akiknek most a világjárvány közepette kell megbirkózniuk a sulikezdéssel.

Forgách Kinga | 2020. szeptember 01. |

„Ki farát egész nyáron csak vakarta,/ és feszt moziba járt meg aquaparkba,/ no, annak mondom, nincsen több gagyi,/ tévénézés, hassüttetés, fagyi” – írja Varró Dániel Beszeptemberült kedves gyerekek című versében, ami egy igazi tanévkezdős, ősz eleji, iskolaszer vásárlós gyerekvers. A játékos, humoros szöveg tulajdonképpen egy nagy leltár, annak a felsorolása, hogy mi mindenről kell lemondani, és mi mindenre kell beruházni ebben az időszakban, amikor „véget ért a nyár, és itt az ősz, ni”.

Versterápia
Versterápia rovatunkat a karantén alatt indítottuk el, hogy versekkel segítsünk feldolgozni a nehéz időszakot. A rovat a továbbiakban heti egyszer, szerdánként fog jelentkezni. A korábban megosztott verseket ITT találjátok meg. 

Varró Dánielt egyébként legutóbbi interjúnkban megkérdeztük arról, másképp ír-e kicsiknek és nagyoknak, ezt válaszolta:

„Ezt már én magam sem tudom. Amíg nem voltak saját gyerekeim, addig elsősorban a magam szórakoztatására és a saját ízlésem szerint írtam. Sose gondoltam nagyon bele, hogy kinek fog szólni. Nyilván ezért is van az, hogy a felnőttversekre, például a Bögre azúr verseire, mindig azt mondják, hogy gyerekesek. A Maszat-hegyre, amit gyerekeknek szántam, pedig  azt, hogy túl felnőttes. Tényleg tele van irodalmi viccelődéssel, utalással, amit a gyerekek nem feltétlenül értenek, nemigen voltam erre tekintettel. Mostanában viszont, mióta apuka vagyok, a saját gyerekeimnek, illetve az ő korosztályuknak írok sokkal célzottabban. Ezek már másmilyenek, mert figyelek arra, hogy mi az, amit ők a világból ismernek, tudom, mi az, amin nevetnek.”

Így néz ki Varró Dániel dolgozószobája - Könyves magazin

A pilisszentiváni ház dolgozószobája látszólag egy csendes menedék, faltól falig könyvekkel, egy sorozatnézéshez is bevethető szobabiciklivel és az alkotáshoz elengedhetetlen íróasztallal. Mindez azonban csak illúzió, mivel ott-jártunkkor épp óvodában és iskolában voltak Varró Dániel gyerekei, akik amúgy nagyon szeretnek az apjuk szobájában viháncolni, ugrálni és persze segíteni.

Varró Dániel: Beszeptemberült kedves gyerekek

Ki farát egész nyáron csak vakarta,
és feszt moziba járt meg aquaparkba,
no, annak mondom, nincsen több gagyi,
tévénézés, hassüttetés, fagyi,
a strandon nem lehet tovább időzni,
mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni.
Beszeptemberült kedves gyerekek,
ideje megvenni az iskolaszereket.
Na most, hogy mit meg hogy, ez az,
amin lendít e magazin elég sokat,
hogy segítse az iskolásokat.
Megmutat nektek mindent, mi ma dívik,
komputertől az elefántradírig,
a modernt is, nemcsak a hagyományost,
mert új idők járnak már nagyon ám most.
Nem úgy van ám, hogy az ember csak
rábízza magát az Ápiszra,
vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát,
és ha mamád a bolton átcibált,
hát akkor már minden feltétel adva,
és be lehet ülni az iskolapadba.
Például kell lenni gépnek, számítónak,
manapság állítólag.
Nem ám füzetek, tollak
(amik régen elegek voltak)!
Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod,
még be kell rendezni az iskolasarkot.

 

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Varró Dániel gyerekkompatibilissé szelídítette a magyar hiedelemvilág rémeit

A messzi fjordok és a kalandvágyó vikingek történetei után Varró Dániel kicsit szűkítette a mesemondó GPS-e koordinátáit és legújabb könyvében a magyar hiedelemvilágban merült alá, ez viszont nem jelenti azt, hogy a Csütörtök, a kisördög szereplői ne lennének legalább annyira egzotikusak, mint az orkok vagy a leprikónok.

...

Így néz ki Varró Dániel dolgozószobája

...

Varró Dániel varázslatos vikingvilága orkostul, leprikonóstul beszippant

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Kiemeltek
...

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Portrénk a Rumini és a Lengemesék szerzőjéről.

...

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

Olvass!
...

„A nyakkendőviselés elősegíti a banki hitelek jóváhagyását, mert az önakasztásra való hajlandóságot jelzi" – Olvass bele Benjamin Stevenson krimijébe!

Egy rendíthetetlen nyomozó, tíz gyanúsított és egy banki rablás. Olvass bele!

...

„A jelenkor legfontosabb vitái a normalitás kérdése körül forognak” – Olvass bele Babiczky Tibor esszékötetébe!

Az önmegismerés a megfelelő út ahhoz, hogy a modern világ kilátástalanságában eligazodjunk. Olvass bele a Nyitott paloták című esszékötetbe. 

...

Nem indul jól, és holttestekkel folytatódik a fesztivál: olvass bele Kate Atkinson új krimijébe!

A holttestek sokasodnak, a különálló történetek pedig szép lassan összefonódnak. A helyszín: Edinburgh.