A biztonságérzet hiányának balladája Bereményi Géza Lánchíd című verse, amelyet Cseh Tamás előadásában sokan ismerhetnek. A szöveg az Új dalok című lemezen szerepelt először, amelyet 1990-ben adtak ki. (Bereményi Géza idén megjelent önéletírásáról ITT írtunk, beleolvasni pedig ITT lehet.)
A Lánchíd egy nagy leltár, de tulajdonképpen nem azt veszi számba, hogy mi mindenünk van, hanem, hogy mi mindent vehetnek el tőlünk: a múltunkat, a jövőnket, az emberségünket, az Istenünket. Bereményi szövege arra figyelmeztet, hogy egy percre sem szabad félrenézni, folyamatosan ébernek kell lenni („másodpercenként kell ellenőrizd,/ hogy a tiéd-e még, ami tiéd.”) különben minden odaveszhet egy pillanat alatt, ami fontos.
Bereményi Géza: Az írás legkéjesebb része a titkok kiadása volt - Könyves magazin
Az írás elsőszámú feltétele, hogy az ember elfogadja önmagát - írja a Magyar Copperfield egyik fejezetében. Egy önéletírás esetében fokozottan szükséges önmagunk elfogadása? Nem, valójában minden egyes írásnál, minden műfaj esetében szükséges, hogy önmagunkat el tudjuk fogadni, mint legfőbb személyt. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy az ember igazán szabadon tudjon írni, hogy haladjon a szöveggel, szerkessze és uralja.
Az utolsó versszakban aztán fordul a kocka, a végkifejlet sorai dühös, dacos beletörődéssel veszik tudomásul, hogy a félrenézés kultúrájában semmi sem biztos, még maga a vén Duna vagy a Lánchíd sem.
Bereményi Géza: Lánchíd
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még,
hisz ma az ember még azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét,
nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még,
másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd.
Gondosan leltározz éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e,
elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete,
és emlékezz volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?
Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad hogy ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.
Vagy tudod mi; ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül,
Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik istenre, aki becsül.
