A világ körforgásáról és a felejtésről mesél Radnóti Miklós gyönyörű verse, az Eső esik, fölszárad, amely 1941-ben jelent meg a Nyugatban, de a mostani záporos, zivataros nyári napokon is nagyon aktuálisnak érződik. Radnóti népszerű versét sokan megzenésítették már (például Szabó Balázs Bandája vagy a Magidom is), ami nem is csoda, mert nagyon erős atmoszférájú és dallamos költemény.
Az Eső esik, fölszárad tulajdonképpen életképek sorozata, és ezekben egyszerre jelenik valami nagyon univerzális és mégis valami nagyon konkrét. Radnóti „a világ apró rebbenéseiből” indult ki, mégis az az érzésünk, hogy a nagy egészről mesél: az időről, a felejtésről, a csókról, a halálról. És arról, hogy a mindennapok körforgásában sem érdemes elfeledkezni az élet fontos dolgairól.
Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.
Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.
Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.
Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.
Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?
Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
