„Ez lesz a főművem” – újságolta nem sokkal az Álom luxuskivitelben megjelenése előtt Truman Capote a kiadója szerkesztőinek, de nem a három elbeszélést és a címadó kisregényt tartalmazó, 1958-ban a könyvesboltokba került gyűjteményre gondolt. „Egy nagyregény ‒ büszkélkedett tovább ‒, amiről mélyen hallgatnom kell, nehogy elriasszam a társalkodónőimet.” A szóban forgó hölgyek Ryan Murphy nemrég megjelent antológiasorozatának előzetesében az írót védelmezőjüknek és legjobb barátjuknak nevezik. Mint kifejtik, mindent elmondanak neki
‒ még azokat a szörnyűségeket is, amiket egymással tettek.
A Viszály: Capote vs. The Swans az író és a manhattani hattyúk törékeny viszonyának megromlását, valamint ennek következményeit meséli el. Bemutatjuk a történet legfontosabb szereplőit, és eláruljuk, melyik publikáció pecsételte meg a viszonyukat Truman Capote-val.
Az intelligens és ravasz szárnyasok, akik uralták Manhattan légterét
A Hulu platformján január 31. óta streamelhető (a hazai premierről egyelőre nincsenek hírek) sorozat Laurence Leamer 2021-es Capote's Women című könyvében foglalt eseményeken alapul. A kötet egy kritikusa úgy írja le a címszereplőket, mint akik a pompás lakomák közös elköltése után eszményi lakosztályokba vonulnak vissza, jól (és viszonylag gyakran) házasodnak, ezért mesésen jómódúak, így aztán rendszerint pletykálkodással, valamint ruhák és ingatlanok vásárlásával töltik a napjaikat. Capote hattyúnak hívta őket,
pedig a hattyúk ritkán vesznek hatalmas birtokokat.
A hattyúk közé tartozott a Leamer által „élénknek és gyönyörűnek” leírt Barbara „Babe” Paley, a rádió legszebb lányának választott Ann Woodward, a mindig kifogástalanul öltözködő, életét először egy veracruzi cukorgyár igazgatójával, aztán egy német gróffal, majd pedig az egyiptomi nagykövet fiával összekötő Gloria Guinness, „a lenyűgöző kaliforniai lány”, Nancy „Slim” Keith, a hercegekkel és hajómágnásokkal flörtölő Pamela Harriman, illetve Lee Radziwill hercegnő – Jackie Kennedy keserű kishúga. Vonzerejük Leamer megfogalmazása szerint túlmutatott a szépségen és a stíluson. Intelligensek voltak és végtelenül ravaszok.
Slim Keith, Howard Hawks és a kutyájuk, akinek nem maradt ránk a neve, 1942 körül. Fotó: Hal McAlpin / Wikipedia
A hattyúk méltóságteljesen uralták a felhőkarcolók közötti légteret, és bár olykor keresztezték egymást a szerelmi sokszögeik, mindig pontosan számították ki a röppályájukat és gondosan rejtegették a rosszabbik arcukat. Az Álom luxuskivitelbennel ugyancsak az ég felé törő Truman Capote-t viszont érdekesebbnek és elragadóbbnak találták az aktuális férjeiknél, és olyannyira elbűvölte őket, hogy az író figyelmesen hallgatja végig a házasságon kívüli kalandjaikról vagy a kábítószerfogyasztásról szóló történeteiket, hogy boldogan fecsegték ki neki a többiek titkait. Még ha így számolniuk kellett azzal is, hogy a társaság más tagjai az ő magánéletükről osztanak meg Capote-val bizalmas és nem ritkán intim részeket. Alighanem az alkoholnak és a drogoknak is köze volt ahhoz, hogy nem ismerték fel a felek: ez a bájcsevejekből kibontakozó,
Stockholm-szindrómához hasonló viszony mindenki számára káros – esetleg végzetes ‒ kimenetelű lehet.
Nem számoltak vele, hogy Capote a cikk elején emlegetett Answered Prayers címmel készülő, soha be nem fejezett regényében tervezi felhasználni a szaftosabbnál szaftosabb hattyúsztorikat. Még az Esquire 1975 júniusi számában, Mojave címmel közölt részlet ellen sem emeltek kifogást – pedig ebből az epizódból világosan felismerhetők voltak Babe és Bill Paley magánéletének epizódjai. A La Côte Basque, 1965 közlése viszont páriává tette a társaság szemében Truman Capote-t.
A kölyök, aki mindig a társaság középpontja volt
Truman Capote, azaz Truman Streckfus Persons 1924-ben, New Orleansban született. Tizenhét évesen otthagyta az iskolát, és a New Yorker újságírója lett. Később a The Atlantic Monthly és a Harper's Bazaar hasábjain jelentek meg cikkei, önéletrajzi ihletésű bemutatkozó könyve, az 1948-as Más hangok, más szobák pedig azoknak a magazinoknak a bestseller listájára került, amelyeknek hébe-hóba dolgozott ő maga is.
Truman Capote 1948-ban. Fotó: Carl Van Vechten / Wikipedia
A Más hangok, más szobák sikere nyomán a huszonhárom éves Capote magas rangú politikusokhoz és neves művészekhez került közel. Összebarátkozott Marilyn Monroe-val és Jackie Kennedyvel, Andy Warhol pedig rajongói levelek tucatjait írta neki. Egy olyan időszakban, amikor a homoszexualitás az Egyesült Államok legnagyobb részén büntetőjogi eljárást vont maga után, Capote nyíltan meleg férfiként is a társadalom krémjéhez tartozott. „Az igazi teljesítménye a szociális élete volt” – mondta róla a New York magazinban a pályatárs, Norman Mailer, sietve hozzátéve, hogy
a legfőbb barátja pedig a tehetség.
A barátairól szóló történetekből kiinduló Answered Prayersnek Capote 1958-ban állt neki, csakhogy a Hidegvérrelhez végzett kutatómunka egy ideig elvonta a figyelmét a kéziratról, így a hatvanas évek végén tért vissza ahhoz. Többször is a főművének nevezte az „ezernyi szereplő által benépesített” regényt, a kiadója által szabott határidőket viszont nem tudta tartani, így az addigra már közel két évtizede dédelgetett projekt első részleteit 1975-ben ismerték meg New York és a nagyvilág alsóbb és felsőbb körei. És ez a találkozás nem volt fájdalommentes.
La Côte Basque, 1965
A La Côte Basque egy New York-i francia étterem neve, amit az ötvenes évek legvégén nyitott Henri Soulé. Olyan hírességek tartoztak a törzsvendégei közé, mint Frank Sinatra vagy Jackie Kennedy. És persze előszeretettel ebédeltek itt a hattyúk is.
A La Côte Basque, 1965 irattári kartotékja. Forrás: Esquire
A La Côte Basque, 1965 című Truman Capote-szövegért az Esquire 25.000 dollárt fizetett, akkora honoráriumot, amekkorát azelőtt sosem. Az írás főszereplője a Slim Keithről mintázott Lady Ina Coolbirth, aki a La Côte Basque-ban elköltött ebéd közben egy Capote-szerű figurának (bizonyos P. B. Jones-nak) pletykálkodik. Lee Radziwillt és nővérét (az Egyesült Államok egykori First Ladyjét) Coolbirth „nyugati gésalányoknak” nevezi. Bár e helyt álnevet használ ugyan, de az olvasóknak nem volt nehéz beazonosítani, hogy Bill Paley Rockefeller kormányzó feleségével folytatott viszonyát is leleplezi, egy Ann Hopkins nevű karakterről pedig Lady Coolbirth azt meséli, hogy bár balesetként igyekszik beállítani a történteket,
valójában szántszándékkal lőtte le a férjét a farmjukon.
Nos, ez utóbbi eset nemcsak a figura keresztneve, hanem a körülmények miatt is megszólalásig hasonlított az Ann Woodwarddal történtekre, aki a rendőrségi jegyzőkönyv szerint 1955-ben amiatt lőtte halántékon a hitvesét egy társasági összejövetel után az Oyster Bay-i birtokukon, mert betolakodónak hitte őt, akitől igyekezett a házukat megvédeni.
Árnyékok a csillogás mögött
Amikor az Esquire 1975. novemberi száma – benne a La Côte Basque, 1965 ‒ az újságárusokhoz került, elszabadult a pokol. Woodward meg sem várta a megjelenést. Amint megneszelte, mit állít róla a sztori, bevett egy adag cianidot. A megcsalt feleségként ábrázolt Babe Paley ‒ akiről Capote korábban azt írta „az egyetlen hibája, hogy tökéletes. Ezt leszámítva: tökéletes” ‒ a szöveg megjelenése idején már halálos beteg volt. Életrajzírója szerint megalázónak találta, hogy az író kiteregette a férje és szeretője ügyeit, és minden kapcsolatot megszakított Capote-val. Hasonlóan megrendült Keith is. Úgy érezte, a legjobb barátja elárulta őt azzal,
hogy a kedvenc magazinja hasábjain hozta nyilvánosságra a titkait.
És talán nem csak a hattyúk és Capote barátságának vetett véget ez a hírhedt publikáció, elvégre az olvasók is barátaikként tartották számon a hírességeket, akiknek fényűző mindennapjairól a divatlapokból szereztek tudomást. Nem kizárt, hogy a La Côte Basque, 1965 megjelenése volt az első alkalom, hogy szembesültek az árnyékokkal a csillogás mögött.
Fogcsikorgatás, bosszúkiáltások és felháborodott sikolyok
„Truman története megmutatta egy bálványozott embercsoport legbelsőbb titkait. (…) Miután megjelent, nem volt kérdés, hogy bizonyos ajtók becsapódtak Truman előtt” ‒ mondta a Town & Countrynak nyilatkozó R. Couri Hay. És tényleg: az opus magnumából való részlet napvilágra kerülését követően Capote magára maradt.
A Vogue Liz Smith-t idézi, aki a New York magazin egyik 1976-os számában azt írta az eset utóéletéről, hogy „sokkos állapotba kerültek a csúcstársadalom szent szörnyetegei”, és hogy azelőtt
„sosem hallottunk még az övékhez fogható fogcsikorgatást, bosszúkiáltásokat és felháborodott sikolyokat”.
Az átok pedig fogott. Capote-t kiközösítette a kör, amely a világon minden másnál többet jelentett neki, ezért drogokban és alkoholban keresett vigaszt. Kevesebb mint egy évvel a La Côte Basque, 1965 nyomdába adása után az írónak alkoholelvonóra kellett vonulnia. Később több ízben is csalódottan beszélt arról, hogy a részlet tönkretett számára fontos barátságokat, az 1979 decemberében, a Vogue-nak írt esszéjében viszont úgy fogalmazott: „egy írónak azzal az anyaggal kell dolgoznia, amit saját erőfeszítései és megfigyelései eredményeként sikerült összegyűjteni. Nem lehet megtagadni tőle a jogot, hogy felhasználja mindezeket. Elítélni persze el lehet”.
Truman Capote a Hidegvérrel című könyvéből készült film hollandiai bemutatóján. Fotó: Nationaal Archief
1984-ben meghalt Capote, az Answered Prayers pedig örökre befejezetlen maradt. Hogy mihez kezdett a kézirat körüli botrányok örökségével Ryan Murphy Naomi Watts, Diane Lane, Chloë Sevigny, Calista Flockhart, Demi Moore és Tom Hollander főszereplésével készített sorozata, az remélhetőleg mihamarabb kiderül a hazai nézők számára is.
Főoldali nyitókép: FX
