A szerzővel Turi Tímea, a könyv szerkesztője beszélgetett, aki azzal vezette fel a bemutatót, hogy szemérmetlen könyvről van szó, abból a szempontból, hogy sok benne az érzékiség, de azért is, mert szemérmetlen módon nyúl a történelemhez. Olyan dolgokat hagy ki, amelyek a történelemkönyvekben fontosak, ráadásul szemérmetlenül játszik a szöveggel és nagyon pimasz is. A szerző reményét fejezte ki, hogy így van, ez volt a szándéka, szeretett volna XIX. századi szerelmi történetet írni, de a forradalom nélkül. Az alcíme: Szerelmes magyarok a XIX. századból. Turi Tímea elmondásából megtudtuk, hogy az első kisregény, az Ostorod, Mikes Kelemen köreinek magyar emigrációját és főleg annak utóéletét eleveníti fel, a sorsukat a szabadságharcig viszi el, majd ott elvágja, a Koppantyú lovagjai, a második kisregény pedig a forradalom leverése után kezdődik.
“Nagyon érdekes, hogy úgy van a ‘48-as forradalom ezeknek a történetnek a centrumában, hogy tulajdonképpen nincs”, jelentette ki a szerkesztő, és ennek okairól kérdezi a szerzőt. A válaszból megtudtuk, Szilasiban mély nyomot hagyott Darvasi Lászlónak az az ötlete, hogy mi lenne, ha valamit meg nem történtté tennének. Hangsúlyozta: “A harcokat leírták elegen és csak a szőregi csatát építettem bele, mert az volt fontos”. Cooper regényeit emlegette összehasonlításképpen, hiszen “azokban is háború van és közben mindenki mindenkivel csókolózik”. Ezek a regények az első olvasmányélményei közé tartoznak, ezért a könyvben is sokszor olvasnak a szereplők Cooper-regényeket. Emberekről, szerelmi kapcsolatokról szól a legtöbb könyv, itt is ez volt a cél, tette hozzá a szerző.
Ezután az Ostorod című első kisregénnyel folytatódott a beszélgetés, amely erős felütéssel kezdődik Mikes Kelemen leveleiből - ebből Friedenthal Zoltán olvasott fel. Ekkor a fikciót emlegette Turi Tímea, hiszen Mikes Kelemen fiktív nénikéjének írta leveleit. Hogy van-e kitalált dolog ebben, az nagyon érdekes dolog, mondta, majd hozzátette: Szilasi László tovább csavart ezen, hiszen élt a hipotézissel, hogy ebbe a szövegbe valaki beleköltött még valamit.
Ez egy játék,
mondta a szerző, mert nem lehet eldönteni, hogy mi is a valóság a levelekben. Arisztotelész mondását idézte fel ezután, miszerint az irodalom nem igazságköteles beszéd. Turi Tímea erre úgy reagált a kötetre utalva, hogy “Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy fikció, mert sok olyan markert használsz, ami felidézi a tárgyi világot, és vannak olyan rejtekutak, amivel ezt lezárod.” Ez amolyan kokettálás a tényekkel, tette még hozzá.
Ezután a kötetben fellelhető játékosságról volt szó, miután Emily Dickinson verséből a szerelmespár műfordítási versenyt rendez és a vers két különböző fordítása is szerepel a műben. Hogy ennek mi a szerepe? A szerző elmondta, a versnek van két fordítása és az iskolarendszerben azt tanítják, hogy az egyik mégiscsak az igazi. Ezt próbálta a szerző szabotálni. “A felelősségteljes léhaságot próbáltam megvalósítani. Ha az irodalmi szövegekben ott van ez a játék, azt remélem, hogy ez a történelmi kijelentésekre is kivetül”, tette hozzá.
Szóba került az egy nemzetbe tartozás meghatározása is. A nyelv és a közös történet mellett a könyv szereplői inkább azt sejtetik, hogy az öltözék és az evés az, ami meghatározza, hogy egy nemzetből való valaki. Számos recept van a könyvben, hangzott el Turi Tímea megjegyzése, de ez a szerző kútfőjéből jött, sok kutatómunka nem előzte meg. A második kisregényről megtudtuk, hogy egy szerelmi sokszög, ahol egy történetet sok szempontból megnéz az ember. Szó esett a benne szereplő erős karakterekről, és arról, hogy a szerző miként találta meg őket. Elmondta, hogy begyűjtött sok-sok anyagot: “Mindent beharácsolsz, a zöld munkán van a lényeg”. Majd hozzátette, hogy először megírta a gazdagabb részt, a második kisregényt, ahova felhasználta a szereplőket, majd a rodostói rész következett a gyűjtőmunka során megismert további történelmi alakokkal.
