Tizenhét történet olvasható Csányi Vilmos legújabb könyvében, a Kíváncsiságom történetében – mondta el Juhász Anna tegnap a kötet margós bemutatóján, hozzátéve, hogy számára hatalmas élmény volt olvasni, mert ebben a könyvben az etológus egészen közel engedi magához az olvasót. Csányi Vilmos elmondta, a könyv tulajdonképpen egy elmefejlődés története, ami onnan indul, hogy egy gyerek mit gondol a világról, és aztán hogyan változik ez a világ és a világról alkotott képe.
Mivel a kötet címében is ott szerepel a kíváncsiság szó, egész este sok szó volt a tudásvágyról, valamint arról, hogy ez hogyan határozta meg Csányi Vilmos életét. Az etológus szerint alapvetően minden gyerek kíváncsi, és akinek nem törik le a kíváncsiságát, az is marad. A lényeg, hogy hagyják az embert kérdéseket feltenni és válaszoljanak neki mindenre. Az édesapjával neki ilyen volt a kapcsolata, bármit kérdezhetett tőle és ő a legjobb tudása szerint válaszolt.
Ahogy az a könyvből is kiderül, Csányi Vilmos nem szokványos karriert futott be, sok új területre merészkedett el pályája során. Erről azt mondta, ha az egyik helyen bezárultak az ajtók, akkor kellett keresnie egy másikat. És bár utólag sokan szépnek látják a pályáját, megélve nem volt egy diadalmenet, rengeteg kudarc volt benne. Sokan például azt gondolták, hogy elmebeteg, amiért az etológia területére megy. Juhász Anna azt emelte ki, hogy a folyamatos tudni vágyás és a bátorság vitte őt előre, az etológia tanításába is úgy kezdett bele, hogy nagyon friss volt még a tudomány. Csányi Vilmos elmondta, hogy amikor Konrad Lorenz Nobel-díjat kapott, hirtelen nagyon érdekes lett az etológia, de még nem igazán volt szakirodalom, mindössze egy kis könyvecske volt, ma már viszont könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre. Őt viszont nagyon vonzotta, hogy ez egy új terület volt, úgy érezte, itt bármit lehet. Van benne ugyanis egy eredendő kíváncsiság az új helyek, új lehetőségek iránt.
Az emberiségnek fontos lenne, hogy találjon egy nagy közös pozitív célt – vallja Csányi Vilmos. A Széchenyi-díjas etológussal a hiedelmek pozitív szerepéről, a járványt övező információhiányról és az érzelmi alapú döntésekről beszélgettünk.
Tovább olvasokA számára meghatározó emberek közül az egyik tanárát, Süle tanár urat emelte ki, aki irodalmat tanított neki. Mint mondta, nagyon rossz osztály voltak, de ha jött a magyaróra, halotti csend lett az osztályteremben. Megemlítette Szentágothai Jánost is, aki elmondása szerint csodálatos ember volt és nagyban hatott a gondolkodására, mert nyitott volt és mindenről lehetett vele beszélni.
A beszélgetésből természetesen nem maradtak ki az állatok sem. Csányi mesélt például híres haláról, Zebulonról, ami egy Indiából származó, 6-7 kg-os óriás gurámi volt. Összesen hat darab ilyen haluk volt, de ezek egymást öldösték, ezért meg akart menteni egyet és hazavitte. Csakhogy mire hazaért vele, meghalt, és máig se érti hogyan, de sikerült életre keltenie. Zebulon ezután még húsz évet élt. Csányi Vilmos elmesélte azt is, hogy a hal nagyon szerette a palacsintát, de egyszer többet adott neki, mint kellett volna és nagyon megbetegedett. De aztán sós vízbe tette és így sikerült meggyógyítani. Zebulon egyébként megismerte őt, sőt, csak tőle fogadott el ételt. És érző lélek is volt, egyszer például etetés közben véletlenül bekapta az ujját és mindketten nagyon megijedtek. De attól kezdve mindig nagyon óvatosan, finoman vette el az ennivalót. „Sose gondoltam, hogy egy halnak lelke van, de Zebulonnak volt.”
Csányi Vilmos etológusnak pár hete jelent meg Drága barátaim, kedves majmok! – Emberi és állati egypercesek című kötete, amelyben szót ejt a vírusjárvánnyal kapcsolatos hiedelmekről éppúgy, mint emberi rítusokról és evolúciós bolondságokról. Olvass bele!
Tovább olvasokCsányi ezután arról is beszélt, hogy milyen lassú folyamat volt, mire a tudomány eljutott oda, hogy az állatok is éreznek, gondolkodnak. Az állatok viselkedését már elkezdték vizsgálni a 19-20. század elején, de a gondolkodást sokáig nem vizsgálták és nem is lehetett olyat írni, hogy mit érez vagy gondol egy állat, mert azt tudománytalannak tartották. A 2000-es évek végére aztán egyre több olyan megfigyelés volt, ami ennek ellenkezőjére utalt, plusz a tudomány egyre többet tudott meg az idegrendszer működéséről. 2012-ben Cambridge-ben végül kiadtak egy deklarációt, ami szerint a gerinces állatok úgy gondolkoznak és éreznek, mint az ember, csak az ember ezt komplikáltabban teszi. Ezután szóba került néhány érdekesség, például a méhek tánca és egy kísérlet, ami arra utalt, hogy a méhek is gondolkodnak, döntenek. Valamint szó esett a kutyákról is, hogy egy egy-két alkalommal ismételt helyzet milyen könnyen rítussá válik náluk. Csányi Vilmos pedig azt is elmesélte, honnan származik az elhíresült, „a kutyák szőrös gyerekek”-mondás.
A beszélgetés végén az emberi közösségek és hiedelmek témája került a középpontba. Az ősi közösségeket Csányi szerint a közös akciók, a közös hiedelmek és a közös szociális konstrukció tartotta össze. Ha ez a három dolog teljesül, akkor pedig megjelenik a hűség, azaz az ember a saját érdekeit feláldozza a közösség javára. Szerinte ma nagyon sokféle közösség van, de ezek többnyire ideiglenesek, hiányzik a hűség. Az internet egyrészt szétterítette az embereket, mindenki magányosan ül a gépe előtt, másrészt egy új módon összekapcsolta őket. „Az ember genetikai adottsága, hogy közösségeket szervezzen.”
Végül szóba került a járvány hatása is. Csányi Vilmos azt mondta, nem hisz abban, hogy nagyon megváltozunk, egy-két év és visszaáll minden úgy, ahogy volt. A pandémia ugyanakkor remek példát adott arra, hogyan működnek a hiedelmek, olyan dolgok kezdtek el terjedni, mint hogy nincs is vírus, vagy hogy a vakcinában Bill Gates chipje van. Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy tisztázódjon a helyzet, most már lehet tudni, hogy maszk is kell, vakcina is kell, a vírus is van és lesz. De hát ilyen nagy tömegben természetes, hogy lassan mennek át az információk. Elmondta azt is, hogy a tudomány is egy hiedelemrendszer, amelyben a kutatók elméleteket állítanak fel és aztán ezeket próbálják meg igazolni. „Ez nagyon eredményes, működik, de nem szabad azt képzelni, hogy mindent tudunk, hogy uraljuk a természetet.” A bemutató végül egy szép gondolattal zárult, Csányi azt mondta, abszolút szabadon élt, ez volt a legfontosabb az életében. „Sokszor kell felállni azért, hogy az ember szabad maradjon.”
