Kihagyhat a kiadó egy szövegrészt önhatalmúlag vagy tévedésből egy könyvből? Tavaly májusban érkezett Rachel Cusk A vendégház című regénye, a műről megjelenő cikkek viszont nem csak a méltatásával vannak elfoglalva. A kritikák egy része nehezményezi és tényként kezeli, hogy a magyar kiadó elhagyta a szerző jegyzetét, amely az első angol nyelvű kiadásban megjelent.
Utánajártunk, hogy mi történt azzal a bizonyos szövegrésszel, ami eredetileg olyan fontos volt Cusknak: Tönkő Verát, a Park Kiadó vezetőjét kérdeztük.
Kinek a döntése volt, hogy nem került be a jegyzet Rachel Cusk regényének magyar kiadásába?
Rachel Cuské. Nádor Zsófia még fordította a könyvet, amikor 2021. december 3-án az alábbi üzenetet kaptuk az író ügynökségétől:
„Kaptunk a szerzőtől egy üzenetet A vendégház végén található jegyzetről, amelyben említést tesz a Lorenzo in Taos művére gyakorolt hatásáról.
Rachel úgy érzi, hogy a jegyzet túlzottan a könyv szó szerinti olvasatához vezetett, ezért szeretné, ha a jövőben minden angol nyelvű utánnyomásból és a fordításokból is kimaradna. Ezért kérjük, mellőzzék a mű önöknél megjelenő kiadásaiból.”
Mi volt a szerepe a jegyzetnek az eredeti változatban?
A jegyzet szó szerint az alábbi szöveg: „A vendégház tisztelgés Mabel Dodge Luhan Lorenzo in Taos című 1932-es memoárja előtt, amely arról az időszakről szól, amelyet D. H. Lawrence Taosban (Új-Mexikó) töltött vele. Az én változatom – amelyben a lawrence-i figura festő és nem író – az ő szellemiségét idézi.”
Tisztelgésnek szánta Mabel Dodge Luhan és természetesen D.H. Lawrence előtt, akinek művészete mélyen áthatja Cuskét,
valamilyen módon az összes könyvében jelen van. Cuskot mindig érdekelték azok a helyek, terek, ahová a művészek eljárnak alkotni, és amikor rábukkant Luhan könyvére, úgy érezte, mindazért, amit Luhan a művészekért tett a 20. század elején, tartozik neki annyival, hogy feltámasztja a ma már hozzáférhetetlen memoárját. De ennél több köze Luhannak nincs Cusk regényéhez.
A szerző indokolta bővebben valahol a változtatást?
Az alábbi, Koppenhágában rögzített beszélgetésben (1:12:28-tól) hallottam először hosszan kifejteni, hogy azon tűnődik, a további kiadásokból egyszerűen kiveteti a jegyzetet, az angol nyelvű kartonált kiadásból és a fordításokból is.
Ugyanis amikor befejezi egy-egy könyvét, mindig attól tart, hogy senki nem fogja megérteni. Ebben az esetben még erősebb volt a félelme, ezért az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy ír egy rövid bekezdésnyi jegyzetet a regény végére, melyben megemlíti, hogy a könyve egy másik könyvbe van ágyazva (amely egyébként már rég nem kapható, vagyis a nyilvánosság számára hozzáférhetetlen).
De megbánta, hogy így tett, azért, mert minden könyvről folytatott beszélgetés és az összes recenzió ezt firtatja.
Több szó esik Luhanról és művésztelepéről, mint a műről, pedig Luhannak semmi köze a regényhez, azon túl, hogy a személye egy kulturális jelenséget példáz.
Úgy érzi, ha nem hozza nyilvánosságra a tényt, hogy összefüggés van a két mű között, az olvasó esélyt kap arra, hogy saját érzéseire és intellektusára hagyatkozzon. A tények, a valós történések mágnesként vonzzák az olvasót. Amint kap egy csipetnyi valóságot, érthető okokból egy mágneses erőtérbe kerül, megszállottan elkezdi kutatni, hogy mi az, ami valóságos, és mi az, ami fikció, és értelmezése alapját a keresés eredménye adja, nem a saját olvasói élménye.
Minthogy Cusk nem festő és nem festheti a művet újra, úgy döntött, egyszerűen kihagyja a jegyzetet.
Nem tetszik neki, hogy ez a néhány sor demisztifikálta meglehetősen misztikus regényét.
Mit gondolsz, változtat-e az olvasó élményén a jegyzet hiánya?
Annak az olvasónak az élményén, aki tud a jegyzetről, aki hamarabb olvas értékeléseket, recenziókat vagy hallgat podcastokat, mint hogy a művet olvasná, természetesen nem. Fordítások esetében egyébként is mindig kérdés, hogy az eredeti mű vagy a fordítás képezi-e a recenzió, bírálat, vélemény, saját élmény alapját. Nem tudunk elég gyorsak lenni. Mire a mű magyarul megjelenik (szerencsére) sokan olvassák már az eredetit és az internetes oldalakon az alapján értékelik a művet. Ebben az esetben ez okozta a félreértést.
A szerző szándéka a kritikákban hiányként, kiadói hibaként lett feltüntetve. Fel se merült, hogy a fordító és a kiadó szorosan együttműködik a szerzővel.
Ahogy az sem, hogy a művet önmagában is lehet értelmezni, hogy érdemes azzal dolgozni, amit olvasunk,
a szerző leírt szavaival, mondataival, azok különös összekapcsolásával, úgy, hogy mindazt, amit olvasunk, függetlenítjük attól a néhány soros értelmezési kerettől, amely a könyv végén „kis színesként” szerepel.
Ha létezik még olyan olvasó, aki semmit nem tud a jegyzet egykori létezéséről, aki nem kezd el azonnal az interneten keresgélni megfejtést remélve arra, ki lehetett M., L. és T., akkor ő a szerencsés olvasó. Tiszta lappal indulhat és amennyiben mer a saját érzéseire és intellektusára hagyatkozni, energiát szán arra, hogy megértse az olvasottakat, páratlan szellemi kalandban lesz része, garantáltan nem marad gondolkodnivaló nélkül.
Cusk regényének tétje ugyanis az, hogy az olvasó hogyan viszonyul a művészhez, akkor, ha férfi és akkor, ha nő.
Miért más egy férfi és egy nő szabadsága még a művészetben is? Miért artikulálatlanok egy ötvenes nő érzései, vágyai, identitáskeresései? Hogyan léteznek a nők a kultúrában? Látja-e őket egyáltalán valaki?
Érintett-e ez más nyelvű kiadásokat?
Igen, minden további kiadást érint és az angol nyelvű utánnyomásokat is. De persze megkésett, az interneten mindennek nyoma marad, a digitális kor nem kedvez a megbánásnak.
Fotó: Simeon Scamell-Katz / Park kiadó
