A magyar olvasó most találkozik először Rachel Cusk nevével, de az írónak egyáltalán nem ez az első figyelemreméltó teljesítménye. Rögtön első regénye, a huszonhat éves korában, 1993-ban megjelent Saving Agnes díjnyertes mű lett, és az ebben bemutatott témák a továbbiakban is meghatározták a munkásságát. Ezek nagyon egyszerűen és általánosan a társadalmi szatíra és a feminizmus.
Több hagyományos, fikciós regény után azonban Cusk úgy érezte, hogy a narratíva kötöttségei meggátolják abban, hogy igazán pontosan és teljesen ábrázolja a nőiséget és az ezzel kapcsolatosan felmerülő problémákat, és ezért az önéletrajzírás felé fordult.
Megírta a válása történetét is, és a gyereke megszületésének sokszor fárasztó és kimerítő tapasztalatait is.
Utóbbi, A Life's Work: On Becoming a Mother címe könyve miatt számos támadást is kapott, mondván, hogy nem jó anya. A tapasztalatairól a Guardianban írt hosszabban.
A válását feldolgozó Aftermath: On Marriage and Separation című könyve után Cusk több éven keresztül nem tudott írni, és ez alatt az idő alatt még erősebbé vált a meggyőződése, ami szerint a hagyományos regény álságos és kínos. Ebből lett aztán az Outline, azaz Körvonal-trilógia, aminek most magyarul is megjelent az első, címadó része.
A Körvonal olvasása közben nem tudtam nem David Szalayra és a Minden, ami férfire gondolni (olvasd el interjúnkat a szerzővel itt), és nem azért, mert mindketten olyan írók, akik Kanadában születtek, de Angliában nőttek fel, hanem azért, mert mindkét könyvben
kultúrák, nyelvek, országok, földrészek keverednek, és nincs hagyományos cselekmény, inkább epizódok sora követi egymást; és persze a szereplők sem testileg, sem lelkileg nincsenek igazán otthon.
Amíg viszont Szalaynál élesebben különválnak ezek az epizódok, mert mindig új és új szereplőkkel és helyszínekkel találkozunk, addig Cusknál ugyanaz marad az elbeszélő és a helyszín, és vannak visszatérő figurák is. Cusk továbbá, ahogy említettük, sokkal önéletrajzibb is, bár ebből a Körvonalban nem olyan sokat érzékelünk, hiszen alig tudunk meg valamit az elbeszélőről, de annyit azért igen, hogy ugyanúgy Angliában él, gyerekei vannak és elvált, mint maga a szerző.
A Körvonal helyszíne Athén, ide érkezik Faye, az elbeszélő egy kreatív írás kurzusra oktatóként. Így természetesen elég sok szó esik írókról, írásról, irodalmi életről, különböző történetcsírákról, és a Cusk által nagyra tartott D.H. Lawrence-ről is.
Felvonul többek között Faye repülőgépen megismert alkalmi udvarlója, aki háromszor házasodott már, és fiatalsága és gazdagsága pompája már a múlté; egy görög könyvkiadó, aki hiába próbálkozott kedvenc angol írói publikálásával; és egy karikatúraszerű feminista alkotó, aki rövid idő alatt tisztelhető karakterré válik és érdekes megfigyeléseket tesz a „széles, lapos, hűvös” arcú lengyel, illetve az elképesztően ápolt, elfoglalt, de csúnya cipőket hordó német nőkről.
Az alig 250 oldalas könyvben nincs helye hosszú karakterleírásoknak, de mégsem felszínesen ábrázoltak a szereplők, mert az apró, finom megfigyelések és a párbeszédrészletek pont annyit adnak, amennyi kell.
Történeteket hallunk a házasságról, a gyereknevelésről, a magányról, az intimitásról, és ahogy Faye egyik hallgatója mondja, “az undorról, ami kitörölhetetlenül ott van férfi és nő kapcsolatában”.
(Ez a megfigyelés amúgy egy olyan álom elmesélése után hangzik el, amiben egy csapat nő egyszerre menstruál és emiatt nem mehetnek be az operába.)
Miközben nem történik semmi különös, unalmasnak egyáltalán nem nevezhető a Körvonal, sőt helyenként egy krimi izgalmával is bír. Ezt az atmoszférát írta le a a New York Times kritikusa úgy, hogy olyan a könyvet olvasni, mintha a víz alatt lennénk, és a többi embertől egy levegőnél sűrűbb anyag választana el. Az a trükk, hogy a könyvben viszont egyáltalán nem elmosódott vagy elnémított a többi ember.
Ha most csinálna a Könyves Magazin egy „2021 legjobb regényei” listát, nem vagyok biztos benne, hogy a Körvonal a 34-ik lenne rajta, mint a Guardian hasonló listáján, de abban igen, hogy nagyon érdekes lesz majd, hogy hova fut ki ez a trilógia.
