Ritka, hogy egy könyvnek több első megjelenése van, a Lady Chatterley szeretője esetében mégis ez a helyzet. A regény először magánkiadásban jelent meg 1928-ban Firenzében és 1929-ben Párizsban, majd ezt követte egy cenzúrázott változat – immáron Nagy-Britanniában – 1932-ben. A teljes könyv – jóval szerzője halála után – 1959-ben New Yorkban jelenhetett meg, 1960-ban pedig Nagy-Britanniában. Utóbbit viszont megelőzte egy nagy érdeklődést kiváltó per, amelyben D.H. Lawrence regényét nem kevesebbel, mint obszcenitással, pornográfiával vádolták.
De miről szól a könyv?
Nagyon röviden összefoglalva a regény az arisztokrata származású, férjezett Connie Chatterley és a birtok vadőre, Oliver Mellors viszonyát taglalja aprólékos részletességgel. Lawrence nem elégedett meg annyival, hogy metaforikusan utaljon kettejük szexuális együttléteire, hanem a korban szokatlannak számító, tabudöntögető szókimondással nevén is nevezte a dolgokat, így aztán szó esik benne a nemi vágyról, a kielégülésről, az orgazmusról.
A régivágású moralistáknál már az eleve kiverte a biztosítékot, hogy a történet szerint egy férjezett asszony megcsalja a férjét, ráadásul arisztokrata létére egy munkásosztálybeli férfival csalja meg az arisztokrata, értelmiségi, földbirtokos férjét, mindezek tetejébe pedig a regény szerzője még arra is vetemedett, hogy egy irodalmi műben olyan szavakat írjon le, amelyek a közkeletű vélekedés szerint nem tűrnek nyomdafestéket. Hogy pontosan mik ezek a szavak, ahhoz elég elővenni a vádiratot, hiszen a főügyész gondosan kigyűjtötte a kifogásolt kifejezéseket – eszerint a „baszás” szó (fuck) harmincszor, a „pina” (cunt) tizennégyszer, a „here” (balls) pedig tizenháromszor szerepel az angol nyelvű kiadásban. Sőt, a vád képviselője összeszámolta a szexjelenetek számát is, ami szintén tizenhárom.
Tévedés lenne ugyanakkor Lawrence könyvét pornográf regényként kezelni, hiszen annál sokkal többről szól. A Lady Chatterley szeretője főhőse egyértelműen a címben is megnevezett fiatal arisztokrata nő, aki
minden szempontból – nemcsak szexuálisan – kielégítetlen marad a házasságában.
Férje nem kezeli szellemi partnerként, a társalgásokba nem vonja be, legfeljebb arra használja, hogy legépelje a kéziratait.
„A négy férfi dohányzott. Connie ott ült közöttük, s a varrását öltögette. Ott ült, igen! Ott kellett ülnie szótlanul. Csöndben, mint egy kis egér, s bele nem szólni ezeknek a roppantul intelligens férfiaknak a magasröptű spekulációiba. De hogy ott legyen, az fontos volt.”
A háborúban lebénult Chatterley mást nem tűr meg maga mellett, így Connie egyszerre látja el egy titkárnő, egy társalkodónő és egy ápolónő szerepkörét. Felszabadítólag hat rá, amikor a vadőrként dolgozó Oliver Mellors belép az életébe. Az osztálykülönbségek áthágása szintén fontos témája a regénynek, Mellors ráadásul ebből a szempontból társadalmi szürkezónában mozog, hiszen a hadseregben töltött ideje alatt megnyílt előtte az út a felemelkedésre, ám mivel nem vette be gyomra az álságos pozícióharcot, ezért inkább visszatért gyerekkora színhelyére, ahol folyamatosan ki-belép a szerepeiből: ha úgy tartja kedve, vaskos tájszólású helyiként nyilvánul meg, máskor pedig választékosan fejti ki véleményét arról, hogyan is kellene élni az életet. Néha mindezt egyetlen jeleneten belül:
„Tudod, eszembe jut néha, mi lenne, ha megpróbálná valaki, akár itt a bányászok között! Rosszul megy a munka, keveset keresnek mostanában. Ha valaki ezzel állna elő: Ne gondoljatok már örökké a pénzzel. Hiszen olyan kevés, amire igazából szükség van! Ne csak a pénzért éljetek…
Connie lágyan Mellors hasához dörzsölte az arcát, s kezébe fogta a heréit. A pénisz lágyan duzzadozni kezdett, de nem ütötte fel a fejét. Odakinn rázendített a zivatar.
– Másér kéne élni, emberek, nemcsak azér, hogy pézt keressünk; magunknak vagy másnak, egyre megy. Kényszerítve vagyunk, tudom. Muszáj ekkis pézt keresni magunknak, és jócskán többet a főnököknek. De most má elég legyen ebből! Abba kéne hagyni, lassan, fordítsunk hátat ennek az ipari világnak, forduljunk szépen vissza.”
Mellors figurája bizonyos szempontból Rousseau-val és Thoreau-val rokon, olyan kívülálló, aki ledobná magáról a civilizáció béklyóit és visszatérne a természetbe. Ő testesíti meg a természetközeli, régi Angliát, amelyet fokozatosan elnyel az iparosodó, profitorientált új Anglia, utóbbit pedig nem más testesít meg a regényben, mint a birtok- és bányatulajdonos Lord Chatterley: „Az iparos Anglia megeszi a mezőgazdasági Angliát, az egyik elv a másikat. Az új Anglia megeszi a régit. S a folytonosság pusztán mechanikus ahelyett, hogy organikus lenne”. Hasonló váltás, változás sejlik fel a nemzedéki különbségek felemlegetésében: az idősek szerint a két háború közti fiatal generáció csupa fura dolgot művel, „önző, elkényeztetett banda”, „modern csürhe”, csak a szórakozással törődnek („Én már csak amondó vagyok, a mozi az oka ennek is”).
December elején debütál a Netflixen a Lady Chatterley szeretője új feldolgozása, amelynek már meg is érkezett az előzetese.
Mindezekből a rétegekből a friss Netflix-feldolgozás viszonylag keveset érint. A film fókuszában egyértelműen Connie és Oliver Mellors szerelme, és főleg szerelmes együttlétei állnak. A szépen fényképezett adaptáció így viszont csak a felszínt karistolja, és legfeljebb A koronából is ismerős Emma Corrin alakítása miatt maradhat emlékezetes. A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy a Lady Chatterley szeretőjét nem a női öntudatra ébredés vagy az osztálykülönbségek áthágása, hanem valóban a szexualitás nyílt ábrázolása miatt szokás emlegetni, ezért lett híres, ezért lett botrány körülötte, ezért készült belőle már több adaptáció. És erről szólt a híres per is.
Mi ez a per, és mi volt a tétje?
Az angliai könyvkiadás történetében mérföldkőnek számító 1960-as per összesen hat napig tartott, ami alatt a védelem a mű irodalmi értékének bizonyítására összesen 35 tanút sorakoztatott fel, köztük kritikusokat, vallási vezetőket, kiadóvezetőket, írókat (például E.M. Forstert). A vád képviselője természetesen az explicit szexuális tartalom miatt támadta a regényt, és a tárgyalóteremben olyan kifejezések hangzottak el, mint „promiszkuitásra buzdító kiáltvány” meg „szexuálisan patologikus”. Az esküdtszék a vád- és védőbeszédek elhangzását és háromórányi tanácskozást követően végül arra jutott, hogy Lawrence regénye nem obszcén mű.
Az ítélet fontos győzelmet jelentett a szabad véleménynyilvánítás szempontjából, és
nagyban kihatott a brit könyvkiadás egészére is,
hiszen innentől kezdve a szexuális ábrázolás már nem volt tabu, és kiadók is bátrabban jelentettek meg olyan könyveket, amelyekben nyíltabban jelent meg a szexualitás. Amúgy a per olyan irodalmi művekben is továbbélt, mint Philip Larkin Annus Mirabilis című verse, amelyben a lírai én az első szexuális együttlét idejét 1963-ra, a Chatterley-tilalom megszűnése és az első Beatles-lemez közti időszakra teszi. Angolul mindez így hangzik:
„Sexual intercourse began
In nineteen sixty-three
(which was rather late for me) -
Between the end of the "Chatterley" ban
And the Beatles' first LP.”
Mindenesetre a per jó kis reklámot csapott a könyvnek. Amikor végre szabadon lehetett árulni, a legelső napon elkapkodták a szigetország könyvesboltjaiban: a Selfridges áruházláncban állítólag percenként 250 példányt értékesítettek belőle, és az eladott példányszám hamar elérte a hárommilliót.
Felhasznált források: The Conversation, History Extra, British Library, The Guardian, Britannica, Pruzsinszky Sándor: Halhatatlan cenzúra
