Az önéletrajzírás vagy autofikció említése elkerülhetetlen, ha Rachel Cusk munkáiról beszélünk.
A kanadai születésű londoni író több hagyományos regény után fordult az önéletrajz irányába, így dolgozta fel azt is, hogy anya lett, és azt is, hogy elvált. A Körvonal-trilógia (Körvonal, Tranzit, Babérok) nem ennyire precízen önéletrajzi, de főhőse mégis egy Cuskhoz hasonlóan középkorú, középosztálybeli, kontinensváltó nő, akinek két gyereke van, aki elvált, majd újraházasodott, és aki egy befutott, de nem világhíres író, aki, amikor éppen nem a regényein dolgozik, kreatív írást tanít és irodalmi rendezvényekre, fesztiválokra jár.
Ennek megfelelően a trilógia is hemzseg az irodalmi helyszínektől és alakoktól. Különböző európai országokban járunk fesztiválokon, interjúkon, pódiumbeszélgetéseken, és írókkal, kiadókkal, újságírókkal találkozunk. És közben rengeteget repülünk meg utazunk, hiszen ez az irodalmi élet, amiben Cusk, vagyis a főhőse, Faye él (akinek regényenként talán csak egyszer hangzik el a neve), egy nemzetközi irodalmi élet. A Babérokban például két különböző országban is járunk, egy konferencián, illetve egy fesztiválon.
Számos hagyományosnak mondható regény után fordult az önéletrajzírás felé a kanadai születésű Rachel Cusk, akinek most elsőként Körvonal című regénye jelenik meg magyarul. Ez már se nem fikciós, se nem önéletrajzi írás, hanem a kettő találkozása. A remélhetőleg magyar fordításban is trilógiává bővülő könyvben egy athéni kreatív írás kurzus kulisszái között bolyongunk és változatos szereplőit hallgatjuk, egyáltalán nem bő lére eresztve, de annál precízebb és élesebb meglátásokkal. A Körvonal a hét könyve. 
De persze ezt nem azt jelenti, hogy kolbászból van a kerítés. A Babérokban egy nagymúltú kiadó élére irodalmi háttér nélkül került harmincöt éves vezető arról beszél, hogy úgy lett a vállalat hosszú idő után újra nyereséges, hogy visszautasítottak sok olyan szerzőt, aki már csak a nevéből él és egyre több krimit, illetve leginkább sudokut adtak ki. Ám így a kevésbé népszerű íróknak is lehetőséget tudnak biztosítani, amilyen például a főhős is.
Később pedig Faye kísérőjétől azt halljuk, miután elmondja, hogy egy tévés interjúra csak kevesebb idő jut már, mint a megelőző évben, hogy: “Nem világos, ez miért történt, jegyezte meg, azon kívül, hogy a jelek szerint folyamatosan zsugorodik minden, ami az irodalommal kapcsolatos, mintha a könyvek világát az entrópia elve uralná, miközben minden más burjánzik és terjeszkedik. Az újságokban most feleannyi hely jut a könyvkritikának, mint tíz éve, és egymás után zárnak be a könyvesboltok, az e-könyvek megjelenése óta pedig még az a rémhír is szárnyra kapott, hogy a könyv mint fizikai entitás megszűnhet létezni. Olyan, mint a szibériai tigris, folytatta, örökösen a kihalásával fenyegetőznek, mintha a regények, amelyek valaha vadak voltak, most törékenyek, védtelenek lennének. Egyszer csak felhagytunk a termékünk népszerűsítésével, talán mert azok, akik a könyv világában dolgoznak, titokban úgy érzik, érdeklődésük az irodalom iránt gyarlóság, valami fogyatékosság, amely megkülönbözteti őket mindenki mástól. Mi, könyvkiadók, magyarázta, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a könyvek senkit sem érdekelnek, miközben a zabpehelygyártók arról győznek mindenkit, hogy a világnak olyan fontos a zabpehely, mint az, hogy reggel felkeljen a nap.”A Babérokban szerepel az a történet is, amiben egy grófnő az olaszországi kastélyába invitál írókat, hogy nyugodtan alkothassanak. Csakhogy az elbeszélő, egy testesebb nő, hamar felismeri, hogy rajta kívül csak egy másik meghívott nő van, aki egy leszbikus, a többiek fiatal férfiak, és hogy minden a színlelt érdeklődés körül forog.
Az alkotásnak ára van, és ezt különböző módokon fizetik meg a Cusk regényeiben felbukkanó írók,
akikben azért nagyjából mégis közös, hogy saját életüket tárják az olvasók elé, ahogy ugye valamennyire Cusk is. És ahogy Cuskot is rendre Karl Ove Knausgårdhoz hasonlítják (vagy többek között Sheila Hetihez), úgy a trilógiában is több olyan író van, akibe akarva-akaratlanul beleláthatjuk KOK-ot.
A trilógiát - és a Babérokat főleg - ellepik az irodalmi hátterű történések, de azért az összes felbukkanó szereplő nem innen jött, a második részben, a Tranziton áthúzódó londoni lakásfelújítás történetében nagy hangsúlyt kapnak a melós arcok is, akik közül csak az egyik angol, a másik albán, a harmadik pedig lengyel. Utóbbi kettő az, akik szót tudnak érteni a házsártos, öreg szomszédokkal, akik már a korábbi “afrikai” lakókra is fújtak.
Ahogy a munkásemberek esetében is, Faye minden párbeszédhelyzetben úgy viselkedik, hogy a háttérből, észrevehetetlenül kérdez, vagy nem is kérdez, mégis mindenki megnyílik neki (ha meg nem így van, akkor túlbeszéli egy újságíró vagy egy másik író, vagy félreérti a kiadója). Cusk nagy trükkje, hogy ez a megnyílás nem erőltetett, pont, hogy nagyon valósnak tűnik. A szereplők történetei pedig akár az irodalmi életről szólnak, akár bármi másról (egy okosóráról, egy kutyáról, egy kaszálásról, a Brexitről - aminek Cusk határozottan ellene volt, egy festőről, vagy úgy általában a családi kudarcokról), sokáig ott motoszkálnak az olvasóban. Ezek a történetek nagyon aprók, nem annyira novellaszerűek, mint mondjuk Roberto Bolano nagyregényei szereplőinek valamelyik tetszőleges sztorija, sokszor nem is kerekek és csak egy-két bekezdést kapnak, de egyáltalán nem felszínesek.
Történetek, történetfoszlányok vannak, ahogy létezés, jövés-menés, és beszélgetés is, de
Rachel Cusk trilógiájában valódi cselekményt ne keressünk.
A főhős családjáról is alig tudunk valamit, a gyerekek sincsenek soha jelen, de amilyen passzív Faye, annyira aktív a külvilág.
Hogy ez a cselekménynélküliség a regény megújítása-e, azt valószínűleg csak a jövő kritikusai döntik majd el, de az biztos, hogy a Körvonal-trilógia nem hagyományos regény. Lehet, hogy valami olyasmi “negatív regény”, amiről a Babérok egy szereplője, egy újságíró elmélkedik például Thomas Bernhardot említve: “a negatív irodalom hatása nagyrészt a kérlelhetetlen őszinteségből ered: akit nem érdekel az élet, így nem akar befektetni a jövőbe, az megengedheti magának az őszinteséget, jelentette ki, és ugyanez a kétes értékű kiváltság vonatkozik a mindent elutasító írókra”.
Az viszont biztos, hogy Rachel Cusk olyan író, akiket Faye egyik kiadója is keres a Babérok elején: “akik olyan könyveket írnak, amelyeket az olvasók élvezetesnek találnak, de nem kell szégyenkezniük, ha rajtakapják őket az olvasásukon”.
