•  Nádas Péter szerint Polcz Alaine „egyetlen pillantással fel tudta mérni a másikat és ráadásul ez olyan intenzív volt, olyan koncentrációval járt, hogy azt a másik ember is észrevette. Ezzel a hirtelen támadt szoros kapcsolattal mindig is élni tudott, rábízták magukat az emberek. Az öreg parasztasszonyoktól kezdve a matematikus professzorokig, mindenki.”
• Szigeti László szerint Alaine realista volt, aki ugyanakkor alázattal viselte a fájdalmat, de örülni is tudott. Egyszerre volt dáma, akinek a szeméből néha „ragyogott a kislány”, és összetett volt, hogy mi mindennek mutatta magát. „Rájátszott arra, hogy írófeleség, és ezt sosem szerettem.

Mondtam is neki, maga nem írófeleség, maga ír, maga dolgozik, maga tudós, maga tanulmányokat ír, nem kell ezt a szerepet vállalni, ez a first lady szerep nem magának való.”

• Ablonczy Anna Polcz Alaine kazettára mondott visszaemlékezéseit gépelte, így alakult később barátság közöttük.
• Nádas Péter visszaemlékszik arra az estére, amikor Polcz Alaine elmesélte neki, hogyan erőszakolták meg őket az orosz katonák: „a puskájukkal, géppisztolyukkal, illetve a vállukkal betörték [az ajtót]. Attól kezdve az Alain nagyon pontosan tudta, hogy milyen egyszerű egy ajtót, meg is mutatta, hogy hogy kell betörni. Rájuk törték az ajtót, és megerőszakolták őket, majd otthagyták őket vérben, akkor kimosakodtak valahogy, és a sérülékenységüket valahogy leápolták, amikor jött a következő hullám, és ez többször megtörtént.” És a történet rá gyakorolt hatására: „Addig még senkinek nem mesélte el, csak a Miklósnak. A Miklós súlyosan sérült lett, természetesen, ettől a történettől, és minden bizonnyal, mint a kép mutatja, én is.”
• Ablonczy Anna és Polcz Alaine viszonya távolságtartó volt eleinte, amit ő nem bánt, mivel Ablonczy számára „úgy tűnt, hogy ez egy nagyon nehéz élet”. Aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz.
• Szigeti László elmeséli, hogy abszolút külön entitásként kezelte Alaine-t, egyáltalán nem Mészöly Miklós feleségeként. „Noha elválaszthatatlan ez a két ember egymástól, mégis annyira szuverén volt, annyira autentikus és annyira autonóm személyiség, hogy nem lehetett őt nem külön kezelni.”
• Nádas Péter szerint Polcz Alaine „egy pillanat alatt felfogta egy szöveg értelmét”, de neki mindig

„szorongása támadt a saját szövegeit illetően a Miklós miatt, aki ugye perfekcionista volt”.

• Nádas szerint „amíg Miklós nem betegedett meg, és nem vesztette el a szellemi viszonyát a külvilággal, addig Alaine nem is kísérlelhette meg az írást.” Az író visszaemlékszik Mészöly „rettenetes dühkitöréseire” is, amelynek időnként maga is tanúja volt.
• Szigeti László úgy értelmezi a házzasságukat, mint akikben sok közös nem volt a közös háborús traumán kívül, ami valószínűleg összehozta őket. „Én nem vagyok pszichoanalitikus, de szerintem Alaine-nek szüksége volt az írásra. Mészölynek nem feltétlenül. Mészölynek egyfajta munka volt, Alaine ki akarta beszélni az életét, az életének a legapróbb mozzanatait.”
• Szigeti szerint ugyanakkor „nem szabad elfelejteni, hogy mindketten a háborúból jöttek. 

Mészöly halott katonák testéből épített maga elé a barátaival barikádot. Alainnel pedig az történt, ami történt. Szerintem valamiféle traumatikus vonzalom is volt köztük.”

• Ablonczy Anna szerint nagyon bizalmas személyiség volt, „testestül-lelkestül pszichológus”. Ezért nem fájt neki az, amikor a könyveit elkezdték hasonlítgatni Mészöly Miklóséhoz, „mintha neki kötelező lenne irodalmat írni. Ő nagyon szeretett írni. Ez neki kikapcsolódás volt a sok terápia között, pszichológusként írta a könyveit, és kész.”
• Nádas szerint „hihetetlenül erős ember volt”.

„Vannak emberek, akik egyszerűen nagy életenergiákkal rendelkeznek. És ez az életenergia, amivel ő rendelkezett, felülírta azokat a sokkos állapotokat, amelyeket el kellett szenvednie.”

• Szigeti László visszaemlékszik arra az esetre, amikor Alaine az agóniáját úgy készítette elő, hogy maga mellett tartott egy fakoporsót. „Arra emlékszem, hogy én levettem az alsó részét és belefeküdtem. Ő ott feküdt a halálos ágyán, én meg párhuzamban az ágyon letettem a koporsó alját és belefeküdtem. Fogalmam sincs, hogy miért tettem. Alennek ez meglehetősen tetszett, és mondtam neki, azért ne vigyen magával. És azt mondta, úgyis jön utánam. Alaine én nem megyek maga után, mert abban nem hiszek, hogy én odakerülök.”