P. Szathmáry István tavaly bekerült a 10. Margó-díj shortlistjére első, Bánatos férfiak kézikönyve című regényével. A fordulatos kötetben egy hétköznapi féltékenységből indulunk ki: egy kevésbé népszerű krimiszerző a legjobb barátja sikereire kezd irigykedni, majd egy pár nap múlva holtan találják a férfit (olvass bele!). Szathmáryról korábban a Bestiarium Hungaricum című kötet kapcsán is írtunk, a Margó-díj előtt pedig interjúban beszélgettünk vele alkotásról, írásról.
Most Bevezetés az auradizájnba címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazin oldalára. Ez az ötödik rész (Korábbi részek itt olvashatóak: első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész).
P. Szathmáry István: Papírozás
– Apád után mindig ki kell szellőztetni.
Így mondta a lány, indulat nélkül, mintha csak egy használati utasítás mondatát olvasná. A fiú vállizmai enyhén megfeszültek. Mondani akart valamit, de a léptek kintről egyre hangosabbak lettek. Valaki kopogott az ajtón. Erősen, gyors ritmusban.
– Ne felejtsd el, mit beszéltünk meg! Nem érünk rá sokáig – mondta a lány és eltűnt a fürdőszobában.
Nem fog sokáig maradni, csak a papírokat kell aláírni, a konyhában is leültethetjük. Ezt mondta volna a fiú, ha lett volna kinek, ehelyett ajtót nyitott.
– Szép házban laktok – mondta az apja.
A fiú szélesre tárta az ajtót, és utat engedett a férfinak.
Savas, csípős testszag, olcsó kölni és még olcsóbb cigaretta bűze, ez volt a férfi. Erőltetett mosoly, gyors mozdulatok, ennyiből állt most a fiú.
– A cipőt, ha nem gond – mondta a fiú.
Nemsokára a nappaliban voltak. A fiú apja feszengve ült a szürke kanapén. Letisztult dizájn, az ilyen bútorra szokás mondani. A vaskos testet mintha csak ráhajította volna valaki. Zavartan forgatta kezében az üvegpoharat a mentes vízzel. Nálunk nincs sör, mondta pár perce sértődötten a lány. Vigyázunk magunkra, tette hozzá, és gyors mozdulattal megsimította a fotel mélyébe süppedt fiú vállát.
– Szép szoba – jegyezte meg halkan a férfi.
Újra csönd lett. A lány összevont szemöldökkel tanulmányozta a papírköteget, amit a férfi hozott magával. Láthatatlan gumihártyaként feszült rájuk a csend. Aztán mintha kicsi fémgolyók pattogtak volna a padlón.
Aprócska, fodros szőrű kutya masírozott be a szobába. Párszor körbefutotta a minimalista dohányzóasztalt. Végül megállt a szoba közepén és bámulta az ismeretlen jövevényt. Rózsaszín nyelvecskéjével izgatottan nyaldosta a szája környékét.
– Egyem a pofáját, hát ez meg micsoda? – nevetett fel a férfi. – Ez egy kutya?
A lány a fiúra nézett. Az zavartan felhúzta a vállait. A lány mérgesen hunyorogni kezdett.
– Ez egy fajtiszta kutya, apa – mondta a fiú. – Nem volt olcsó.
A lány erősen rámarkolt a csuklójára.
– Nagyon barátságos – tette hozzá a fiú.
– Azt látom – mondta a férfi. – Ezt a szép lakást ugyan nem fogja megvédeni, de a ti dolgotok. És mit tud?
„Hopi”. A férfi felkapta a fejét és csodálkozva nézte a fiát. Ahogy a fiú kimondta, a kiskutya felugrott a férfi mellé a kanapéra.
– Beszarok, ez óriási! – röhögött a férfi. – Ennyit mondasz neki, hogy „hopi”, és már ugrik, mint egy béka!
Egyedül nevetett. A fiú arcáról gyorsan lekúszott a félszeg mosoly, ahogy a lányra nézett. Az mintha néma szavakat próbált volna formálni a fénylő szájával, közben fejével párszor alig észrevehetően a szoba ajtaja felé biccentett.
– Apa, ha nem haragszol, kicsit magadra hagyunk – hadarta a fiú. – Nekünk még valamit meg kéne beszélnünk külön.
– Ezt így mi nem írjuk alá – a lány ezzel felállt és az ajtó felé indult. A fiú némán követte.
Becsukódott a szoba ajtaja, aztán egy újabb becsukódó ajtó hangját hallotta a férfi. A fürdőszobába vonultak be, gondolta.
Egy ideig próbált fülelni, de a hangfoszlányokból csak annyit tudott kivenni, hogy főleg a lány beszél, emelt hangon, a fiú csak néha szólal meg, és utána gyorsan el is hallgat.
Már veszekednek, tűnődött el a férfi. És még csak most kezdődik igazán a közös életük.
Apró vakkanások hallatszottak. Két csillogó gombszem bámult rá.
– Téged meg jól itt felejtettek, te szőrös kis majom!
A kutya vidáman csaholt, a farka megállás nélkül mozgott.
– Na, hopi ide mellém! – adta ki a parancsot a férfi, és jóízűen felnevetett, ahogy a szőrös kis test egy pillanat alatt mellette termett a kanapén.
– Te aztán igazi parádés kutya vagy!
Mit mondjon még ennek a kis állatnak, ezen gondolkodott. Vajon szeretni fogja ez a nő akkor is, ha esetleg lesz egy gyereke? Tud ez a nő egyáltalán szeretni?
– Azért remélem, nem te leszel az unokám.
Aztán hátradőlt. Most már nagyon kéne egy sör. Párszor már eszébe jutott, csak próbált kitartani, abban bízva, hogy gyorsan végeznek. Nem akar ő ide visszajárni. Azok kint még veszekedtek. Hagyni kéne az egészet a fenébe, ez a papírozás is csak az ő kedvükért van.
– Gyere velem!
A kiskutya először látszólag nem értette, mi történik. A férfi kiment a szobából, egészen a folyosóra, és kinyitotta a lakás ajtaját. Kezével hívogató mozdulatot tett.
A veszekedés hangjait most tisztán hallotta.
– Gyere, ha mondom, nem állok itt a végítélet napjáig!
Azzal kilépett a lakásból.
A kutya követte.
Lementek a lépcsőn, ki az udvarra. Ápolt kis parkot fogtak közre a környék házai. A legtöbbjük új építésű volt, az is, ahol a lány meg a fiú lakott. Egy apró játszótérnek is jutott hely.
A férfi azt a padot választotta, aminek háttal volt a játszótér.
– Akkor megint. Produkció. Hopi! – kiáltotta, és a kutya már ott ült mellette.
A férfi aztán felült egészen a pad korlátjára.
– Szép ez a hely. De hol fogunk itt sört szerezni?
A kutya csak lihegett, aztán elheveredett a padon. Csendben ültek.
– Én azt mondom neked, egyetlen esélyünk az a ronda épület – mutatott előre a férfi egy olyan házra, amit még a nyolcvanas években építhettek, és láthatóan azóta egyszer se újították fel. Ha van kisbolt, akkor csak annak a tövében lehet.
Apró éjjel-nappali volt, a férfi sok hasonlót ismert. Álldogált nem egyszer ilyenek előtt.
Bent nem találtak egyetlen vevőt sem. A szőke, kövérkés nő arcára száradt mosollyal fordult a férfi felé. Bírom az ilyen nőket, gondolta a férfi. Fel lehetne valamit piszkálni benne.
– Most látom csak a kísérőjét – sikkantott lelkesen a nő. – De édes!
A kutya, mintha csak érezné, róla van szó, pörögni kezdett a tengelye körül. A férfi csak állt némán, nem akarta elrontani az előadást.
– Nagyon ért a műsorozáshoz – szólalt meg aztán. – Én meg kérnék négy jó hideg dobozos sört. Abból jó is lesz.
A nő követte a kinyújtott mutatóujjat, aztán leszámolta a pultra a négy gyöngyöző dobozt.
A férfi a tárcájában kotorászott.
– Itt lakik? – kérdezte a nő. – Nem nagyon láttam még errefelé.
– A fiamékhoz jöttem – mondta a férfi. – Lehet, hogy ismeri is őket.
Aztán nem tudta, hogyan folytassa. Mit mondjon, milyen is a fia meg a menye.
– Ide már csak nagyon ritkán járnak fiatalabbak – mondta a nő. – Vagy csak ha még innának tovább éjszaka.
– A fiam nem ihat.
– Nem?
A férfi keze a papírpénzekkel megállt a levegőben.
– Adjon még egy sört, azt is kifizetem, de nem viszem el.
A nő felhúzta a szemöldökét.
– Nem viszem el, mert itt hagyom – hadarta a férfi. – Ne is adja ide, hanem adja majd oda a fiamnak.
A nő meg akarta kérdezni, honnan fogja tudni, ki a férfi fia. De a férfi sietve távozott, miután sietős mozdulatokkal zsebeibe tömködte a dobozokat. A kutya kicsit tanakodott, aztán aprócska léptekkel utána szaladt.
Álltak a bolt előtt. Már biztos keresik ezt a kis dögöt, gondolta a férfi. A kutya előreszegett fejjel áll, mint aki maga is azon tanakodik, mi most a teendő.
