A roma szerzők, romákról szóló versek, regények, novellák nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben, pedig amit olvasunk, az alakítja a gondolkodásunkat, új szemszöget ad vagy közös pontokat villant fel. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából arra kértünk roma írókat, kutatókat és nem roma szövetségeseket, hogy válasszanak ki egy számukra nagy hatással bíró művet, amelyet bemutatva reflektálnak a roma irodalom és reprezentáció kérdéseire, problémáira, hagyományaira. Orsós Julianna történész Mariella Mehr Kőkorszak című regényét ajánlja. (A korábbi részekben Fehér Renátó Holdosi József Fogoly című regényéről, Eredics Lilla Balogh Attila egyik verséről, Ayhan Gökhan pedig Marlen Haushofer kötetéről írt.)
Mariella Mehr: Kőkorszak
„belebetegedtem a szeretethiányba, beteg lettem a magánytól, elnémultam a kétségbeesésben. ezért büntettek, ezért zártak be, éheztettek, ezért szolgáltattak ki gyilkos pszichiátriai kezeléseknek.” A Kőkorszak a jenis (főként Svájcban élő, cigányokként azonosított népcsoport) gyerekek vádirata, akiket a Pro Juventute svájci karitatív szervezet 1924-től kezdve 1973-ig generációkon át elválasztott családjaiktól. Az írónő anyját is ők szakították el szüleitől, és pszichiátriai beteg lett. Lánya, Mariella Mehr sem tudta elkerülni ezt a sorsot. Tizenhat intézményben kezelték, többször megerőszakolták, egyetlen fiát a szülés után elvették tőle, majd őt tudta nélkül sterilizálták.
„az én életemért is nagyrészt ez a karitatív intézmény felelős, ma már megszűnt. (…) ez a segélyszerv cigánygyerekeket gondozott.
ez sok szociális intézmény számára egyértelmű azzal, hogy csavargó, koldus, munkakerülő, lezüllött elemek.
a segélyszerv alapítása egybeesik az európai fasizmus kezdetével. az akkor hozott szociális intézkedések jórésze csak ebben az összefüggésben érthető. a segélyszerv mintegy hétszáz cigánygyereket vett gondozásba. ezek fiatal éveiket rosszul vezetett gyermekotthonokban, paraszti bérmunkában, nevelőintézetekben, börtönökben és állami pszichiátriai klinikákon töltötték. néhánynak közülük szerencséje volt. legtöbben azonban különböző intézmények között hányódtak.”
Az olvasó kényszerpályán mozog: gyorsan kell lekövetni a történéseket, de hiába ez a szédítő sebesség, az idősíkok váltakozása, mert a szöveg ezzel együtt olyan kongó ürességet, olyan döbbent csendet hagy maga után, amit nem könnyű elviselni. A szöveg fájdalmasan szép. A megaláztatásokat, a szexuális erőszakot, az elektrosokk- és inzulinterápiás kezeléseket, a szeretetlenséget és gyökértelenséget pontos, szikár szavakkal adja vissza. „te szegény, hazátlanul bolyongó agyvelő, könnyen sérülsz, mint egy rózsa. haszontalan éveket hurcolsz magadban, ezer részre szakadó test tömegébe vagy beépítve, amely bőr nélkül, védtelenül sodródik az éjszaka csatornájában.”
Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből,
és ez az erő főként azért lépett működésbe, mert a csendes és jószándékú népirtásról nem lehetett tovább hallgatni.
Művét ő maga ezekkel a szavakkal ajánlja: „könyvemet azoknak az újszülötteknek ajánlom, akik nem kapnak szeretetet. ajánlom a gyermekotthonok és nevelőintézetek lakóinak, de azoknak is, akik az emberi közösségekben megzavarodtak vagy elnémultak. ajánlom végül azoknak, akik tudják, hogy jövőnket csak a szeretet képes megmenteni.”
Az idézett ajánló sorok igaz voltára Mariella Mehr élete a bizonyíték, és ő ezt az életet felnőttként a közösségéért dolgozva találta meg újra. Nem visszakapta, hanem megtalálta.
![Péterfy Bori: Rock and rollból hazajönni hajnalban, majd másnap iskolába vinni a gyereket [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/42960/fe_580_320_esnm_peterfy_1180_600.jpg)
