A regényírás nem az első betű leütésénél kezdődik (és meglepő módon nem a ‘vége’ szó kitételénél végződik). A legtöbb szerző hónapokon, éveken át tervezi a művét, amit aztán lehet, hogy hathetes vágtában valósít meg papíron… de lehet, hogy végül évtizedek után sem tud befejezni. Mik a könyvírás legjutalmazóbb pillanatai? És mi jelenti az írók számára a lélek sötét éjszakáját a folyamatban? Összeállításunkban magyar szerzőket is kérdeztünk.
A titok: ne gondolj a végre!
Sokan, akik írásra adják a fejüket, hamar elkezdenek türelmetlenkedni: hogy kalkuláljanak, mikor is lesz kész a nagy mű? Szerintem az ezen való agyalás ugyanolyan hiba, mint a maratonfutásnál már az első kilométeren számolgatni, mennyi van még hátra: ilyenkor az embert jogosan kísértheti meg a gondolat, hogy inkább hagyja az egészet a francba, és hazamegy.
John Steinbeck, az Egerek és emberek szerzője is azt tanácsolja: ne azzal foglalkozz, hogy még mennyi hiányzik ahhoz, hogy meglegyen a 400 oldal szöveg!
„Írj csak egy oldalt naponta, ez segít. Amikor pedig befejezed, mindig meg fogsz lepődni.”
Kifeszítve az első és az utolsó szó között
A krimi királynője, Agatha Christie szerint az igazi munka az, hogy kidolgozza az ember a történetét, és addig foglalkozzon vele, amíg tökéletes nem lesz: „Ez elég sok időt vehet igénybe. Aztán, amikor már minden anyagunk megvan, már csak az marad, hogy időt találjunk az írásra. Három hónap szerintem elég észszerű idő egy könyv befejezéséhez, ha az ember tényleg nekiáll.”
Robert Louis Stevenson viszont hat hét alatt írta meg a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét (a népszerű városi legenda szerint hat nap alatt és bekokózva, de a levelezése mást mutat). William Faulkner szintén hat hét alatt írta meg a Míg fekszem kiterítve című regényét: minden este éjféltől hajnali négyig dolgozott rajta. Ami az ő esetében különösen izgalmas, hogy állítólag amint elkészült, el is küldte a kiadójának, egy betűt nem szerkesztett, változtatott rajta.
F. Scott Fitzgerald két évig dolgozott A nagy Gatsbyn. J. K. Rowling öt év alatt írta meg az első Harry Potter könyvet (bár a fejében mind a hét szerkezete addigra ki volt dolgozva). A maradék hatot egy évtized alatt pörgette ki az ujjai alól. „Addigra már 17 éve Harryvel éltem” – mondja.
A leghosszabb ideig írt mű díját Ezra Pound veheti át, aki a 120 énekből álló eposzát, a Cantókat 1915-1962 között írta, de végül nem sikerült befejeznie.
Megkerestem a témában magyar szerzőket is, hogy mondják el, mennyi idő alatt áll össze a fejükben, illetve papíron a könyv, és mik a folyamat legjutalmazóbb és legkeservesebb részei.
A regény regénye
Grecsó Krisztián azt mesélte: minden regényének megvan a saját regénye, és amikor azt hiszi, megvan a tuti módszer, rutin, bedől minden.
„Az Apám üzenthez sokat kutattam, készültem, terveztem. A Verát is rendesen felraktam előre, aztán bedőlt a dramaturgia. Általában 2-3 év mire a tervből könyv lesz, de a konkrét végigírás 8-10 hónap, aztán ezt az alapszöveget javítom a végtelenségig. A javítási időszakot szeretem leginkább, pedig olyankor vannak a nagy kihúzások, veszteségek, olyankor dől be akár a regény harmada, mint a Veránál, vagy kell teljes jelentsorokat újraírni a múltban, mint az Apám üzent esetében.”
A legfájdalmasabb: kidobni kész szövegeket
Babarczy Eszter munkafolyamata nagyban függ a szóban forgó könyvtől. Úgy fogalmazott:
„Az Apám meghal esetében hosszú előkészítés előzte meg az írás folyamatát, amikor a formáról, az etikai dilemmákról gondolkodtam, aztán még egy fél év intenzív kutatás, amikor még egyáltalán nem írtam, csak könyvtárba és levéltárba jártam.
Végül maga a megírás folyamata fél évnél is kevesebb volt, mert készen állt már fejben a dolog. De a korábbi könyveknél más volt a munka ritmusa: a Néhány szabály a boldogsághoz esetén havi tárcákból lett a könyv, és volt egy homályos elképzelésem az egészről, miközben írtam, de utólag állt össze. A Mérgezett nő esetében pedig 25 év alatt keletkeztek a novellák, és ott a ‘hiányokat’ töltöttem ki új novellákkal, tehát egységnek próbáltam elképzelni a kötetet, és a képben jelentkező lyukakba írtam újabb szöveget, nagyjából fél év alatt. Egy novella esetén is sokat gondolkodom előre, valamiféle egész összeáll a fejemben, de az írás folyamata aztán sokat módosíthat ezen.”
Szerinte mindegyik fázisnak van szépsége: „A megírás maga, ha lendületben vagyok, nagyon jutalmazó, mert érzem, hogy bugyog fel a szöveg, de ha kiszáradt a forrás, akkor le kell tennem és valami máshoz kell kezdenem, míg újra kapcsolatba tudok kerülni az ihlettel.
Az meglehetősen vesződséges, amikor javítok, de a legnehezebb minden kétségen kívül az, amikor kidobok nagy mennyiségű szöveget, és újra kell kezdeni.”
A regény füzetekbe írt szintjei
Tompa Andrea kezdő íróként még jóval többet tervezett, mint most, öt könyv után. „Többet tartok fejben, bizakodóbb vagyok, hogy majd valahogy sikerül eljutni A-ból B-be. Egy túl jó vázlat, mondják a festők, megöli a képet. A képnek spontánnak kell maradni, némiképp a pillanat intuíciójával bírni, az indulati elemnek megmaradnia, Füst Milánnal szólva. Van valami tudásom a fordulatokról, drámákról, amelyek érdekelnek, és az embereket is szeretem látni magam előtt, akik elhordozzák a történeteket. De a finommozgás a szövegben ott helyben kell létrejöjjön.”
Tompa Andrea, aki idén új regénnyel jelentkezik, azt mesélte, egy könyvnek szintjei vannak nála, amiket különböző füzetekbe jegyez.
Az első gomolygásokból, szellemi keresgélésekből és jegyzetelésekből áll. „Itt még nincs semmi tudás a történetről, emberekről. Ez egy szellemi tágasság utáni vágy.”
A másodikban születnek meg a történés-gócok, ebben akár már emberek is megjelennek. A harmadik a drámáké, fordulatoké: „Itt az »ember« kezd letisztulni, vagy inkább »fel«, és a hőshöz rendelt fordulatok kristályosodnak.”
A negyedik maga a kézirat elkészítése. A folyamat során sok korábbi dolgot kényszerül eldobni, mert nem működik. Egyúttal sok új dolog is történik írás közben, olyasmik, amik korábban nem voltak betervezve. Végül: az elkészült kéziratot át kell látni, meg kell tanulni. Ennél a fázisnál dolgozik a motívumokkal, nyelvvel. Ezen felül van még egy „Kapitális problémák” feliratú dossziéja, amibe azok a feljegyzések kerülnek, amikkel meg kell még küzdenie.
Mindez összesen legalább három, de maximum öt évet vesz igénybe. Érzelmileg pedig valódi hullámvasút. „A kétségek jók és hasznosak, elvisznek a falig. Tudod, hogy hol van a baj – és akkor azzal kell farkasszemet nézni (a farkas szeme gyönyörű).”
Az egyik legkülönlegesebb részét a folyamatnak így nevezte el: „a pillanatnyi regény-csend, amíg az író újratölt”. Ez az az átmeneti időszak, amikor már kész egy könyv, de még nem olvasta senki.
„Ez semmihez nem hasonlítható boldogság és valódi csend a fejemben. Ha ezt lehetne nyújtani, az volna a menő.”
Van, akit a főhőse rángat ki a mélypontokról
Kalapos Éva Veronika Christie-től eltérően nem igazán készíti elő a regényeit: „Általában a cselekmény főbb pillérei vannak meg, néha az utolsó mondat – amit végül gyakran meg is változtatok, de vezérfonalnak jó – és a főszereplő vagy a regény beszélőjének hangja a fejemben, ami nélkül nem tudok hozzákezdeni az íráshoz.”
Így elég spontán áll neki a könyveinek, azt szereti, ha a karakterek magukkal ragadják, és vezetik a történet fordulatain keresztül. A könyvre való rákészülés másfél-két évébe telik, a szó szerint vett írás viszont vegytisztán két-három hónapot igényel csupán.
A legjutalmazóbb része a folyamatnak számára az, amikor a szereplőivel összekapaszkodva járja be a közös világukat.
„Csodálatos érzés, hogy az egyikünk mindig kirángatja a többieket a necces helyzetekből, és a könyv végül akkor is továbblendül, amikor kétségbeesve ülök a gép fölött, és egy hajszálra vagyok attól, hogy feladjam” – mesélte.
Alkotás másfél órás blokkokban
Finy Petra hibrid alkotónak tartja magát, aki bár rengeteg dolgot előre kitalál, kikutat, úgy érzi, a szereplőinek jó nagy adag szabadságra is szüksége van: „Kiépítek, letisztítok számukra utakat, de ők találják ki, merre indulnak.”
Éveken át tervez egy-egy könyvet, a megírását azonban élethelyzetéből adódóan is igen koncentráltan teszi: „Másfél órás, hatékony író vagyok: ezt még a nagyobbik lányom kiskorából fejlesztettem ki, aki megbízhatóan aludt. Ezért amikor a meséimen agyaltam, arra a másfél órára kellett összeszednem minden ötletemet, kreativitásomat, ami egy intenzív írást eredményezett.”
Párhuzamos szövegek
„Egyetlen kezdő mondattal nekiindulni egy regénynek riasztó halálugrás” – állítja Péterfy Gergely, aki szintén szeret tervezni. Az ő nehézségeit inkább az okozza, hogy az agya rohan előre: terveket gyárt, befejezést, csúcspontot, fordulatokat, elvéve tőle a felfedezés élvezetét.
„Nem tudok úgy írni, hogy csak a mondatban vagyok és csupán egy gyertyára való fényt bocsátok magamnak előre. Nekem tízezer wattos reflektorok kellenek, akkor érzem magam jól.
Sok százezres karaktertervet, vázlatot, ötletet írok. Mindig a regényen jár a fejem, alternatív befejezéseket talál ki, más irányba kanyarítja a történetet. Ilyenkor nem tehetek mást: villámolvasással végimegyek e virtuális regényen, ami arra felé kanyarodik, amely felé a legutóbbi ötlet vezérli. Utána rettenetesen nehéz visszatérni egy korábbi tervhez, nagyon nehéz érveket találni, hogy miért éppen ez legyen és ne amaz” – árulta el.
Péterfy Gergely azt mondta, egy tényleges szöveg mellé sok száz virtuális másik készül el, ami rettentően fárasztó. Naponta 4-5000 karaktert ír. Legújabb regényén november óta dolgozik folyamatosan, azt reméli, hogy február végére kész lesz vele.
„A legjobb az a rész, amikor egy terv határozott körvonalat öltött és az agy nem akar helyette másikat írni, megvan a konfliktus, a szereplők, a stílus, a ritmus, csak csónakázni, szörfölni, gumimatracon ringatózni kell ezen a hullámzáson, és szinte magától kész van a szöveg.
Ehhez nekem nagyon sok kétely-sivatagon kell átvánszorogni, de ha elérek egy-egy ilyen oázisba, akkor azt nagyon kiélvezem, mert tudom, hogy aztán megint a sivatagi vánszorgás következik.”
Így fogyaszd, amit főztünk
Mint látható, egy-egy könyv megszületése a fogantatástól számítva évekbe telik… míg az elolvasása (műfajtól és vastagságtól függően) pár órától pár hétig terjed. Én ezt a kettősséget ahhoz szoktam hasonlítani, mint amikor meghívom a barátaimat vendégségbe: egész nap állok a konyhában, míg elkészül a három-négy-öt fogás – ők pedig befalatozzák fél óra alatt.
Könyvtárakban, könyvesboltokban szeretek így végignézni a polcokon: a sok regény láttán belegondolni abba a temérdek reménybe, kétségbe, ötletbe, mélypontba, eufóriába és sok-sok időbe, ami életre hívta ezeket a műveket. Így olvasóként is tudom értékelni a lakomát, amit a szerzők a legjobb tudásuk szerint készítettek el nekem.
Nyitókép forrása: pexels.com
