Gabriel García Márquez 2014. április 17-én hunyt el, halála után tíz évvel, idén márciusban jelent meg utolsó könyve, a Találkozunk augusztusban (itt bele is olvashatsz). A világpremierrel egy időben magyarul is napvilágot látott a mindössze 82 oldalas kötet, mely természetesen azonnal a sikerlisták élére ugrott és hatalmas érdeklődést váltott ki.
Márquez nem találta elég jónak
A kíváncsiság teljesen érthető, hiszen a kolumbiai szerző a közelmúlt évtizedeinek írófejedelme, aki 1982-ben irodalmi Nobel-díjat is kapott, és olyan remekműveket írt, mint a Száz év magány, mely több mint 50 millió példányban kelt el, és legalább 25 nyelvre fordították le. De az alapvető, a világirodalom egyik kimagasló szerzőjének szóló érdeklődés mellett egy kis bizonytalanság is kíséri a most megjelent könyvet, hiszen nem titok, hogy maga a szerző nem járult hozzá könyve kiadásához, úgy gondolta, meg kell semmisíteni a szöveget, melyet már a demenciával küszködve írt. Fiai, Rodrigo és Gonzalo azonban nem tettek eleget a kérésnek. Erre a könyvhöz mellékelt előszóban így reagálnak: „Árulóként úgy döntöttünk, hogy az olvasók örömét minden más szempont fölé helyezzük.
Ha a könyv elnyeri a tetszésüket, Gabo talán megbocsát nekünk. Ebben reménykedünk.”
Pro és kontra érvek a kiadás mellett
A posztumusz kiadásról szóló döntést kritizálta többek között Miranda France, a Times Literary Supplement spanyol, portugál és latin-amerikai szerkesztője, aki azt mesélte, már az első olvasáskor észrevette, hogy García Márquez szokásosan gazdag szókincse elszegényedett, és megrendítőnek nevezte az élményt. Többek között ezért is érzi úgy, a szöveg megjelenése nem ad hozzá az életműhöz, sőt, akár még ronthat is a megítélésén. Márquez fiai viszont azt állítják, azért publikálták a kötetet, hogy megmutassák, apjuk minden nehézség ellenére sem hagyott fel az alkotással.
Nem rossz regény
Aki a fenti ellentmondások miatt esetleg félve veszi kézbe a regényt, annak nincs mitől tartania. A kötet nem okoz csalódást még akkor sem, ha nem éri utol az író legjobb szövegeit (sem a struktúra és a kohézió, sem az atmoszférateremtés és a történetszövés szempontjából), mert ha vázlatosan, és némileg kopottabban is, de ott van benne az a világ, aminek megteremtésséért annyira szeretjük az írót, és több helyen felcsillan Márquez utánozhatatlan stílusa is. Egy középkorú nő, Ana Magdalena Bach szexualitása köré szerveződik az írás, melynek egyes epizódjai egy-egy találkozás köré épülnek. A negyvenes évei végén járó főhős az író által már jól belakott Karib-térség egyik szigetét látogatja meg évente egyszer, hogy édesanyja sírjára kardvirágot vigyen, és közben a szabaságot és a saját életétől való távollét felszabadultságát is megtapasztalja. Véleményem szerint nem rossz szöveg a Találkozunk augusztusban, csupán a nagy művekhez képest okozhat csalódást, persze csak azoknak, akik ebben a kötetben egy kimagasló szöveget vártak, de ők valószínűleg nincsenek sokan.
Nabokov fia is figyelmen kívül hagyta a végakaratot
A posztumusz publikáció sokszor vet fel problémákat, különösen akkor, ha egy-egy mű a szerző végakarata ellenére is megjelenik. Márquez esetéhez talán Nabokové áll a legközelebb, akinek fia, Dmitri döntött úgy, hogy több mint 30 évvel apja halála után kiadja utolsó művét, a Laura modelljét. Az 1977-ben elhunyt Nabokov azzal bízta feleségére, Verára a kéziratot, hogy égesse el, de az asszony nem volt erre képes. Mikor 1991-ben ő is elhunyt, a hagyaték Nabokov fiára szállt. A kézirat egy svájci széfben pihent, és Dmitri Nabokov hosszas vívódás után döntött úgy, hogy engedélyezi a megjelenését.
Kafka és Max Brod közismert sztorija
Rövid élete során Kafka csak néhány rövidebb művet jelentetett meg, amelyek szerény kritikai figyelmet kaptak. Az önbizalomhiányos prágai szerző sok írását elégette, és tudva, hogy egészsége megromlott, arra kérte jó barátját, Max Brodot, hogy halálakor semmisítsen meg minden befejezetlen kéziratot, olvasatlanul: „Kedves Max, ez az utolsó kérésem. Mindent, amit hátrahagyok: naplókat, kéziratokat, leveleket (az enyémeket és másokéit is), vázlatokat, mindent égess el olvasás nélkül.” Kafka 40 éves korában, 1924-ben tuberkulózisban halt meg, és Brod, aki úgy érezte, hogy Kafka írásai megérdemlik, hogy mindenki megismerje őket, szembement a kívánságaival. Kiadta elhunyt barátjának legfontosabb műveit, köztük A pert, A kastélyt és az Amerikát.
Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunk májusi könyve Kafka talán leghíresebb műve, A per.
Tovább olvasokVergilius
A végakarat figyelmen kívül hagyása nem újkeletű probléma, már az ókorban is volt rá példa. Vergilius Kr.e. 29-től egészen Kr.e 19-ben bekövetkezett haláláig dolgozott hatalmas eposzán, az Aeneisen, de végakaratában azt kérte, égessék el az írást. Végül Augustus császárnak a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette meg a művet a tűzbevetéstől. Vergilius döntésének oka az volt, hogy úgy vélte, még mindig nem ért el az írásművészet olyan fokára, hogy Aeneas történetét méltóképp megörökíthesse. Ebben a művében ugyanis nagyobb célt tűzött maga elé, mint addig bármikor: egy homéroszi mintára készült hatalmas eposzt, Róma nemzeti hőskölteményét akarta létrehozni.
