- A Száz év magányra Gabriel García Márquez úgy tekintett, mint egy 450 oldalas vallenatóra, azaz kolumbiai népdalra. Szerinte a mű esztétikája, koncepciója, forrásai is ezt támasztották alá. A Szerelem kolera idején ezzel szemben számára egy 380 oldalas bolero volt, azaz kubai romantikus dal.
- A vallenato kapcsán az író felidézte, hogy gyerekkorában gyakran hallgatta a fesztiválokra érkező harmonikásokat, akik városról városra jártak, és olyan eseményeket énekeltek meg, amelyek máshol történtek meg. Egyfajta hírmondók voltak, a gyerek Márquezt pedig akkor még elsősorban a történet érdekelte, nem annyira a zene, később viszont azon kapta magát, hogy a történelem, a régió élete valahogy mindig a zenéhez kapcsolódik. Az összes könyve közül A szerelemről és más démonokról foglalja össze a leginkább, mit jelent a karibiság.
- Utóbbi számára nem földrajzi, hanem kulturális kategória, és túlnyúlik a Karib-tengeren. „Számomra ez az Egyesült Államok déli részén kezdődik – beleértve Louisianát és Floridát – és elnyúlik Észak-Brazíliáig. Ez nem egy földrajzi, hanem egy kulturális territórium” – fogalmazott.
Márquez utolsó, befejezetlen regénye jövőre jelenik meg
A kolumbiai író En Agosto Nos Vemos (Augusztusban találkozunk) című, befejezetlen regényéről eddig csak pletykák léteztek, most viszont biztos, hogy jövőre már olvashatják a rajongók - egyelőre spanyolul.
Tovább olvasok- A felvetésre, miszerint igaz-e, hogy a munkával keresett első pesóit egy karibi körutazásra költötte, az író azt felelte, hogy nagyszerű lenne összegyűjteni a róla szóló mítoszokat, mivel szerinte azok sokkal érdekesebbek, mint az élete.
- Később kiderült, hogy a sztori annyiban igaz, hogy amikor Barcelonában írta A pátriárka alkonya című regényét, hirtelen azon kapta magát, hogy nem érez bizonyos dolgokat. Elfelejtette a tenger színét, illatát, olyasmiket, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy leírja a valóságot. Megakadt az írásban, így aztán befizetett egy Santo Domingó-i útra, ahonnan bejárta a térséget, és visszanyert mindent, ami az íráshoz kellett. Az úton egyetlen betűt sem jegyzetelt, egyszerűen csak befogadta a látványt, és amikor visszatért, már könnyedén befejezte a könyvét.
- Barcelonában sok zenét hallgatott; megfogalmazása szerint olyan bolerókat (azaz népi eredetű dalokat), amik nem karibiak voltak. Ezek közé sorolta Bach és Bartók Béla szerzeményeit is. Márquez az interjúban felidéz egy fotót, amely Bartókot egy fonográffal ábrázolta, amivel erdélyi népdalokat gyűjtött. Szerinte szinte az összes Bartók-műnek – ahogy Bach-nak, a vallenatónak meg szinte a komplett karibi irodalomnak – népi gyökere van.
García Márquez megelőzte Cervantest a legtöbbet fordított spanyol nyelvű írók sorában
Tovább olvasok
- Ha beleveti magát az írásba, képtelen közben zenét hallgatni – mondta 1994-ben az író –, mivel egy idő után azon kapja magát, hogy sokkal inkább a zene izgatja, nem pedig a saját írása.
- „A zene jobban megérint, mint az irodalom” – jelentette ki. Amikor a hatvanas években Barcelonában élt, sok Bartókot hallgatott, különösen a III. zongoraversenyt – nem mellesleg ekkor írta A pátriárka alkonyát is. A regény megjelenése után voltak, akik arról győzködték, hogy a mű kompozíciója, szerkezete a Bartók-zongoraversenyen alapul – Márquez ugyanakkor utólag bevallotta, hogy ezeket a magyarázatokat nem igazán értette.
- „Az ember elmélázik azon, hogy A szerelemről és más démonokról milyen műfajú zene! Fogalmam sincs, de valószínű, hogy saját zenéje van. Én azt akartam, hogy (a regény) olyan zene legyen, amiben nincs semmiféle disszonancia. Hogy ez így is legyen, az embernek egy 200 oldalas könyvön négy éven keresztül, minden egyes nap dolgoznia kell, hogy biztosan ne legyen benne egyetlen disszonáns hang sem.”
