Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak

.konyvesblog. | 2013. május 23. |

Az amerikai Lydia Davis nyerte el az ötödik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat. A győztes nevét szerda este ünnepélyes külsőségek közepette jelentették be a londoni Victoria and Albert Museumban.

Davis 1947-ben született a Massachusetts állambeli Northamptonban, jelenleg kreatív írást oktat. A hetvenes években négy éven keresztül Paul Auster felesége volt. Davis főként rövid, tömör elbeszéléseiről, novelláiról ismert, melyek közül több alig hosszabb egy-két oldalnál – sőt, van, amelyik egy-két mondatnál.

Műveit a díjat odaítélő zsűri indoklása szerint is nehéz kategorizálni, sokan valahová a költészet és a filozófia közé sorolják, ha a munkásságát kell jellemezniük. Davis egyébként fordít is, főként francia irodalmi és filozófiai műveket (például Proustot és Flaubert-t). Írásai magyarul eddig még nem jelentek meg.

A Nemzetközi Man Booker-díjat kétévente adományozzák (eddig az albán Ismail Kadare, a nigériai Chinua Achebe, a kanadai Alice Munro és az amerikai Philip Roth nyerte el, utóbbiról bővebben itt írtunk). Az elismerés 60 ezer font jutalommal jár, a győztes emellett kiválaszthatja, hogy művei fordítói közül ki kapja meg a különdíjat. A kiválasztott fordító munkásságát így 15 ezer fonttal jutalmazzák.

A Nemzetközi Man Booker-díjra bármilyen nemzetiségű, ma élő írót jelölhetnek, akinek a művei elérhetők angol nyelven. Idén a jelöltek között két amerikai szerepelt (a nyertes Lydia Davis mellett Marilynne Robinson), emellett a nomináltak listáján helyet kapott az indiai U. R. Ananthamurthy, az izraeli Aharon Appelfeld, a pakisztáni Intizar Huszain, a kínai Jan Lian-ke, a francia Marie NDiaye, a kanadai Josip Novakovich, az orosz Vlagyimir Szorokin és a svájci Peter Stamm.

A kétévente odaítélt Nemzetközi Man Booker-díjjjal ellentétben a Man Booker-díjat évente osztják ki, ráadásul utóbbira csak olyan könyvek pályázhatnak, melyek szerzője Nagy-Britannia, Írország vagy a Brit Nemzetközösség állampolgára. Ahogy arról mi is beszámoltunk, tavaly a Holtaknak menete című regényével Hilary Mantel vihette haza a rangost elismerést, ezzel pedig egy csapásra Booker-történelmet is írt.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.