Nagy visszhangot váltott ki augusztus végén, amikor Kovács Ákos bejelentette, hogy Ezt nem lehet megúszni címmel kiadja első önálló novelláskötetét. A hír, hogy az énekes-dalszerzőnek könyve jelenik meg, önmagában még nem olyan rendhagyó dolog, hiszen Ákos korábban is csinált már sok mindent a zenélésen kívül, voltak színházi munkái, jelentek meg verseskötetei és egy képes önéletrajzi könyve is (Visszaszámlálás). A kontextus, amibe most ez a könyv érkezett, sok szempontból nehéz, amiről azért érdemes szólni pár szót, hogy leválasszuk az irodalmi alkotás megítéléséről.
Ákos egyrészről nagyon népszerű énekes, akinek nagy rajongótábora van, ugyanakkor megosztó jelenség is, akinek olykor vannak durva kijelentései. Támogatja a kormánypártot, ahogyan a kormánypárt is őt. 2015-ben például azt nyilatkozta: „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”. Az énekessel ezt követően szakított egyik szponzora, a Magyar Telekom. A vitába pedig beszállt az Orbán-kormány is, amely kiállt Ákos mellett. A képhez hozzátartozik az is, hogy Ákos novelláskötete a konzervatív szellemi műhelyet építő MCC Press kiadványa (a kiadó kínálatában szépirodalmat nem találni még, Mernyei Ákos és Orbán Balázs Magyarország 2020 című könyve, Andreas Rödder Konzervatív 21.0 című kötete és Pap Milán A párttal, a néppel… című munkája jelent meg). A Mathias Corvinus Collegium Alapítványról tavasszal azt lehetett olvasni, hogy megszerezték Libri-Bookline Zrt. részvényeinek közvetett stratégiai kisebbségi (30,94 százalékos) tulajdonát. Az Ezt nem lehet megúszni sajtóbemutatóját tegnap az V. kerületi, a kétmillió dolláros kávézóként ismert Scruton közösségi térben tartották meg. Szerintünk fontos, hogy ne menjünk el a kontextus mellett, viszont az is, hogy ne határozza meg a könyvet.
Nagyon személyes, nagyon őszinte
A könyv sajtóbemutatóját tegnap délelőtt, az országos megjelenéssel egy időben, Szent Mihály napján tartották meg, utóbbi, mint kiderült, Ákos kívánsága volt. Juhász Anna a beszélgetést azzal nyitotta, hogy szerinte Kovács Ákos kötete nagyon személyes és teljesen más oldaláról fogja megismerni őt az, aki elolvassa a történeteit. Az Ezt nem lehet megúszni tizenhét novellája az irodalmár véleménye szerint nagyon mélyre megy, nagyon őszinte, és kirajzolódik belőle, hogy az énekes-dalszerző hogyan látja a világot, az embereket, a generációkat és persze saját magát. A sajtótájékoztatón az első kérdés arra irányult, hogy a zenészléthez, a színpadhoz képest hogyan élte meg Ákos az írást, amelyhez befelé fordulás, elmélyülés, egy szoba magánya kell.
Az énekes azt mondta, ahhoz, hogy az ember dalt tudjon írni, sok zenét kell hallgatni és hasonlóan van ez az irodalomnál is: ahhoz, hogy valaki írni tudjon, először olvasni kell. Ő maga mindig is a könyvek bűvöletében élt, mivel polgári családban nőtt fel, természetes volt, hogy sok könyvük volt otthon. Hangsúlyozta azt is, hogy valójában őt előbb érdekelte az irodalom, mint a zene, sőt a zenében is elsősorban a dalforma az, ami mindig is foglalkoztatta. „Katarzist mindig a leírt vagy a színházban kimondott szó hozott számomra. Nem is tartom magam zenésznek, igaz, folyamatosan zenészekkel dolgozom együtt” – mondta, kiemelve, hogy elsősorban dalszerzőként definiálja magát, ilyesformán Tinódi Lantos Sebestyénhez közelebb áll, mint sok zenészhez. A dalokkal szerinte tömegekhez lehet eljutni, ezzel a kötettel viszont új közönséget szeretne megszólítani, az írástudók közösségét és azt reméli, adnak majd egy esélyt számára az olvasók.
Irodalom, amely katarzist vált ki
Juhász Anna egyetértett vele abban, hogy csak az igazi olvasók válnak íróvá. A kötetben ő többek közt Krúdy, Tolsztoj, Hrabal és Arany János hatását ismerte fel. Azt is elmondta, hogy az Ezt nem lehet megúszni történetei nagyon sokfélék, vannak benne történetek szerelmekről, szülőkről, nagyszülőkről, veszteségekről és történelemről is. „Egy olyan férfi írja, aki nagyon figyel” – fogalmazta meg. Kovács Ákos erre elmondta, hogy valóban nagyon figyel, mert meg akarja tanulni a világot, szeretne megtanulni élni, és hát az ember a legjobban az utánzáson keresztül tanul, ha megpróbál valakinek a nyomdokaiba lépni. Neki voltak olyan olvasmányélményei, amelyek „belé martak”, ezeknek a nyoma pedig ott van a novellákban. Említette például Updike nevét, mint mondta, tőle tudta meg gyerekként, hogy létezik olyan, hogy válás. Van olyan Updike-novella, amit annyiszor olvasott, hogy szinte szó szerint tudja. Szóba került Márquez és a mágikus realizmus hatása is. A Tizenkét vándor novella az a könyv, ami a legtöbb példányban megvan nekik otthon. „A saját életemben is felfedeztem mágikus realista elemeket és megpróbáltam megírni” – mesélte, hozzátéve, hogy volt olyan történet, amit a feleségén tesztelt, úgy, hogy Márquez-novellának álcázva olvasta fel azt, és csak akkor árulta el, hogy ő írta, amikor már átment a teszten. Úgy fogalmazott, ő mindig azt az irodalmat érezte a magáénak, ami katarzist váltott ki, így ő is ilyet szeretett volna írni. Kérdés, hogy az olvasók hogyan fogadják a könyvet, nekik átmegy-e.
Juhász Anna úgy vélte, biztosan, hiszen ezek nagyon érzékeny történetek, amelyek tele vannak rajongással. Rákérdezett a kötet címére is, amely egy fontos novella címe is egyben. A dalszerző elmondása szerint ez a kötet egy számvetés is, amelyben azzal nézett szembe így 53 évesen, hogy mire jó az ember, mire jó még ő maga. Kissé el is érzékenyült, amikor arról beszélt, hogy a siker, ami neki megadatott, egyszerre jelent támadási felületet és ad védelmet, bizonyos szempontból pedig burokba zárja, mert csak bizonyos emberekhez jut el. Ezért is reméli, hogy a könyvvel új közönséget tud megszólítani. Elárulta azt is, hogy A taxis című novellájából kisjátékfilm készül, ő írta a forgatókönyvet és a napokban forgatták Papp Jánossal a főszerepben.
Az írás egy gyötrő szenvedély
Juhász Anna többször is hangsúlyozta, hogy a kötet nagyon sokszínű, van benne levélnovella, monológ, hosszú és rövid történet is, olvashatunk benne nagyszülőkről, elakadt férfiakról, tábornoknőről, vagy épp olyan gyerekről, aki közel kerül az apjához. Feltette a kérdést, hogy mikor és hol tud írni egy zenész? Kovács Ákos elmondta, sokszor akkor lehet elmélyülni, amikor az ember utazik. De ha az a kérdés, mikor születtek a novellák, azt tudja mondani, hogy közben. Ismét elérzékenyült, amikor arról beszélt, néha maga sem tudja, hogy mikor is élt, olyan, mintha mindig csak utaztak és koncerteztek volna, és ha visszatekint, akkor az időt csak a gyerekei születése és a lemezeinek megjelenése tagolja számára. Beszélt arról is, hogy az írás egy gyötrő szenvedély, és hogy munka közben sokszor „új tüzek lobbannak”, új irányt kap az ember. Ha sikerül, akkor egy idő után eljut egy olyan pontra a történet, ahol már saját nehézkedési ereje van, amikor önálló életre kel és a saját törvényszerűségei szerint kezd el működni.
A beszélgetés vége felé a színpadra szólították Helfrich Juditot, a kötet szerkesztőjét, hogy meséljen kicsit arról, milyen volt az énekessel együtt dolgozni. Ő elmondta, hogy Ákos lobogó lelkületű alkat és örül, hogy megajándékozta őt a bizalmával. Mint kiderült, többször is összeültek átbeszélni a szövegeket, de ez egy klassz, inspiráló, kreatív folyamat volt. A szerző ehhez annyit tett hozzá, hogy komoly intellektuális élmény volt a közös munka, bár eleinte nehéz volt számára, mert úgy érezte, már készen vannak a szövegek, nem kell hozzájuk nyúlni. Mivel korábban nem jelentkezett a nyilvánosság előtt ilyen jellegű írásokkal, őt elsősorban az foglalkoztatta, hogy tekinthető-e irodalomnak, amit csinál. Judit azonban megnyugtatta afelől, hogy ez szépírói teljesítmény, és neki nagyon jól esett, hogy valaki elfogadta őt.
Juhász Anna azzal zárta az eseményt, hogy a könyvbemutató pont olyan érzelmi hullámvasút volt, mint maga a könyv. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az Ezt nem lehet megúszni történeteiben az említetteken kívül sok humor is van. „Olyan a könyv, mint az életünk”- jelentette ki, hozzátéve, hogy nagyon személyes lett az egész kötet, egy igazi őszinte vallomás az olvasók felé.
