Kavakami Mieko 17 éve ír regényeket, berobbanását a japán irodalomba mégsem fogadták kitörő lelkesedéssel. Nem félt megkérdőjelezni a status quót, Murakami Haruki női karakterábrázolását is bátran kritizálta. Műveit 2020 óta olvassák külföldön, ekkor jelent meg angolul a jövőre magyarul Nacu nyara címmel érkező Breasts and Eggs bestseller. A hazai közönség eddig Az éj szerelmesei című regényt olvashatta tőle Mayer Ingrid fordításában, ami a magányról és az elszigeteltségről beszél megrázó érzékenységgel egy harmincas éveiben járó, Tokióban élő nő történetét keresztül. Társadalometikai kérdésekkel, a női léttel és a női test változásával foglalkozik.
Mára befutott szerző, könyveit 38 nyelvre fordították le, munkásságát számos rangos irodalmi díjjal, köztük az Akutagava-díjjal, a Tanizaki-díjjal és a Muraszaki Sikibu-díjjal jutalmazták. Japán egyik legmenőbb és legismertebb szerzője Budapesten járt európai turnéja keretében. Kedden a Dugattyúsban tartott nagy tömeg előtt könyvbemutatót, de előtte a Könyves Magazin, a Japán Alapítvány és a Park Könyvkiadó szervezésében lehetőség volt egy meghittebb felállásban találkozni vele: a korlátozott létszámú közönségtalálkozón a résztvevők előzőleg beküldhették a kérdéseiket, ezeket Valuska László közvetítette a szerző felé Mayer Ingrid műfordító pótolhatatlan tolmácsolásával.
Kavakami Mieko Oszakában született és nőtt fel, jelenleg Tokióban él. Ma díjnyertes szerző, de sosem készült regényírónak. Gyerekkorában otthon nem könyvek vették körül, ám ő mégis olvasott, főként filozófiát.
„Anyám egyedül nevelt minket, napról napra éltünk, hárman voltunk testvérek. Úgy döntöttem, hogy 14 évesen elmegyek egy gyárba dolgozni, hogy segítsem őt”
– mesélt a gyerekkoráról.
Később egy bárban hostesskedett, hogy hozzájáruljon az öccse egyetemi tandíjához. Majd énekesnő szeretett volna lenni, de idővel rájött, hogy nem is a zeneszerzés, hanem a dalszövegírás foglalkoztatja. Így jöttek a versek, majd a regények.
Különc gyerek volt, esténként, elalvás előtt sokat gondolkodott a halálon. Sosem értette azt az örömöt és felszabadultságot, amivel az emberek a születésnapokhoz viszonyultak – ő ezekben csak azt látta, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk az elmúláshoz.
Jöjjenek a nők!
A szerző sokat beszélt arról a szemléletváltásról, ami Japánban, de máshol is végbement az elmúlt években: a MeToo-mozgalomra vezette vissza, hogy elkezdtek figyelni az ázsiai nők hangjára.
„Nagy lépés, ha egy japán írót lefordítanak angolra. Amerikában szeretnek exportálni, de importálni kevésbé. A MeToo-mozgalom hatására a többségi társadalom is kezdett ráébredni arra, hogy annyira talán nincsenek biztonságban, nem biztos, hogy annyira megkérdőjelezhetetlen az, amiben benne vannak” – magyarázta.
Később azt mondta, annyi olyan könyvet olvasott már, amiben férfiak írnak a férfiak bánatáról, hogy úgy érezte, itt az ideje végre meghallgatni a nőket is.
Míg 2008-ban az ő regényeit utasították el a nagy férfi írók, ma már ő ül ott az irodalmi díjak zsűrijében.
„A férfiak persze ma is népszerűek és nagyon sokan olvassák őket, de ma már ők félnek, hogy mikor dobják vissza a műveiket, és nagyon izgulnak, hogyan bánnak a könyveikben a női szereplőkkel” – fogalmazott.
Kitért arra is, hogy bár ebben is történt változás, a japán társadalom „még mindig elfogadóbb és megengedőbb a férfi szexualitással szemben”. Úgy folytatta, hogy Japánban „a nő tárgy”: rengeteg szexbolt, -bár, -klub van, amit használni lehet, egészen a közelmúltig bármilyen éjjel-nappali boltban lehetett pornóújságot árulni. „Simán elképzelhető, hogy két férfi vesz magának egy nőt, de visszafele ez nem működik” – fűzte hozzá.
Kavakami Mieko az írásaiban nem azt az arcát mutatja meg a japán fővárosnak, mint amire elsőre számítanánk: nem a menő, a tiszta, a gazdag Tokió érdekli, hanem az utca és a társadalom alsó szintjein élők. De hiába a Tokió-specifikus történetek, a külföldi olvasókat nagyon is megérintik Kavakami Mieko könyvei. Példaként az angolul Heaven címmel megjelent, iskolai bullyingról szóló regényét említette, ami világszerte mély hatással volt az olvasóközönségére: zokogó fiatalokról készült szelfiket kapott, amint a kötetet szorongatják.
Melankólia és gyász
Szóba került a könyveiben jelenlévő melankólia és magány, ami talán mindennél fontosabb, és más japán szerzőket is foglalkoztat, például a már említett Murakamit. Kavakami Mieko megpróbálta megfejteni ennek okait, és arra jutott, hogy talán azért állnak ehhez másképp, mint például a szomszédos koreaiak, mert míg utóbbiak „érzelmesebbek”,
a japánok úgy nőnek fel, hogy nem tanítja meg nekik senki, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket.
Talán nem véletlen, hogy Japánban az egyik legmagasabb az öngyilkosságok előfordulási aránya a világon.
A beszélgetés egyik legmegrázóbb és legőszintébb pillanata volt, amikor Kavakami Mieko édesanyja haláláról beszélt, arról, hogy mennyire nehéz felállni egy ilyen veszteségből. „Ennek nem szabadna megtörténnie, miért pont az én anyám” – ilyen gondolatok cikáztak a fejében a tragédia miatt, a hetvenes éveiben járó édesanyját rákban vesztette el.
Nagyon nehéz időszakon van túl, emiatt most nem is tud még írni (a jövőre magyarul megjelenő Nacu nyarát már 2019-ben megírta). Amikor igazán mélyen volt, úgy érezte, hogy az irodalom sem segít ilyenkor neki, egyedül Kafkát tudott olvasni.
Tőle tanulta meg, hogy »a teljes reményvesztettség nem olyan, aminek nem szabad bekövetkeznie, hanem ez egy feltétel az élethez«.
„Szokták mondani, majd csak lesz valahogy, de vannak olyan esetek, amikor nem lesz valahogy. Amikor meghalt az anyám, én is beteg lettem, volt is egy komoly műtétem, és arra jöttem rá, hogy a szavak ereje nagyon fontos. Van, amikor a szavak megmentik az embert” – fogalmazott.
Kavakami Mieko egy másik kérdésre pedig tanácsot is adott azoknak, akik valóban jó írók akarnak lenni és nem sablonos témákról írnának. Azt üzente nekik, hogy senki másnak ne akarjanak megfelelni, csak maguknak. Akkor írjanak, ha a „vérüket adják” azért a történetért, mert az az olvasót is meg fogja érinteni, még ha nem is azonnal. Hiszen „az ember nem művész lesz, hanem a művészet ragadja őt meg”.
Fotók: Valuska Gábor
