2025-ben Pottyondy Edina influenszer, humorista berobbant a könyvpiacra is: novemberben a Bookline toplistáján a kilencedik helyen kezdett, decemberben, a karácsonyi őrületben a harmadik helyre kúszott, januárban a 16. volt. Dedikálásain kígyózó sorokban álltak az érdeklődők Debrecentől Budapestig. A Közösségi irányelvek megsértése visszafele olvasva lett a hét könyve – kifejtjük, hogy ez mit jelent.
Pottyondy Edina szabadsága
Pottyondy Edina tartalomgyártóként öt évvel ezelőtt egyik napról a másikra lett a Youtube népszerű szereplője: politikai, társadalmi és kulturális kommentárjaival hétről hétre bemutatja közéletünket és közérzetünket. Korai videóiban beszélt Budáról és Pestről, Kasza Tiborról, de arról is, hogy Kövér László kire veri ki.
A videós tartalomgyártástól és a stand up estektől nem áll messze a szövegírás, sőt, így egyáltalán nem meglepő, hogy könyvvel jelentkezett. A fülszövegben megjegyzi, hogy a
„könyv az a platform, ahol nem nyúl utánam az algoritmus, és ahol nem kell mérlegelnem, hogy a mesterséges intelligencia érti-e az iróniát”.
Ki vagyunk szolgáltatva politikának, trolloknak és technológiai cégeknek. Etetni kell a nézőket és az algoritmusokat is, mindenki gyártja a véleményeket, a szövegeket, a tartalmakat szakmányban. Nincs alkotói szabadság, csak termelés.
Pottyondy mégis a szabadságot találta meg a könyvben.
Magunkról beszélni
Pottyondy Edina sikere talán a magyar társadalom tanult tehetetlenségről szól. Egy olyan társadalmi-politikai környezetben jelent meg, ráadásul a Covidban, amikor a kritikai megszólalások súlytalanná váltak, talán nyelv se volt ahhoz, hogyan érdemes magunkról és a minket körülvevő rendszerről beszélni.
Mert magunkról beszélni a nyilvánosságban mindig politika.
Elkészítette első videóját, kitartóan dolgozta fel a közéleti témákat, dühös és kritikus volt a kezdetektől, és nagyon egyenes. A humor az ő esetében soha nem cél, hanem eszköz - és ez igaz az első könyvére is.
De vajon melyek azok a témák, nézőpontok, amelyeket a Youtube-on vagy a stand-upjaiban nem tudott feldolgozni? Mi az oka az új formátumnak? És miben más az író Pottyondy Edina?
Nehéz kezdés
A Közösségi irányelvek megsértése című kötetben tizenöt szöveget találunk. Ezeknek az első felében Pottyondy pont olyan, mint amilyennek a videóiban megismertük: telibe mondja, erős szavakat használ, káromkodik, nem cizellál, biztonságos területen játszik (foci, fóliázás, szex és hatalom etc.). A szövegek nyelvhasználata nem elég letisztult, olykor kidolgozatlannak tűnnek.
Pottyantós kisasszony aláírással a nyitó szövegben Pintér Sándor belügyminiszternek ír levelet, nagy lendülettel, könyörögve, hogy rendeljék el a fóliázását, majd Hitler szüleinél kötünk ki. Értem a dühös levélformát, a hitlerezés működik is, de első írásnak nem működik.
Utána áttér a focira, „a homoszexualitás népszerűsítésének első számú platformjáról” ír hosszabban. Bemutatja a szurkolás lélektanát, és kiég azon, hogy Szoboszlai nemcsak a mekit, hanem konkrétan a csirkés szendvicset reklámozza. Majd kitér a férfivilág kulturális rendszerére, ami folyamatosan elfed témákat, engedi a gyűlöletet, önmagába zárkózik, miközben a politikának és a kapitalizmusnak is érdeke a működtetése: állandóan újratermelve a mindenható heteroszexuális férfiképet.
Az Ember és az asszony tragédiája című, kevésbé sikerült szöveg a Bibliához nyúl vissza, hogy új értelmezését adja Ádám és Éva kapcsolatának. Ezt követően 1870-től 2070-ig mikrojelenetekben beszéli el, mikor mit jelentett a szexiség, ami nekem kicsit egyszerű és plasztikus példatár csupán.
Nem úgy A kobra, ami a munkahelyi kapcsolatok világát tárja elénk, amiben a női elbeszélő a főnökével „szívesen kúrt volna”, de végül az írás óriási ventilálássá válik, ami színpadon, elmondva számomra biztosan jobban működne a pöcsfarmerrel, a kobranadrággal, a kábeldomborművel, a félkemény húsfasz pitonnal és pöcspáváskodással. Pont ez a túlzó nyelvhasználat semlegesíti az egyébként érdekes Office-epizódnak is beillő helyzetet.
Magyarország előre megy, nem hátra: nem úgy Pottyondy!
Ezt követően a lineáris olvasásról rögtön a legutolsó szövegre, Az én XX. századomra ugrottam, ami miatt ez a cikk is megszületett: itt a személyességet, a történelmet és az elbeszélő nyelvet tényleg novellaként (!) írja meg Pottyondy: zsidók, nagypapa, ékszer, családtörténet, Magyarország, remek karakterek, fájdalmas titkok tárulnak az olvasó elé.
Ez számomra akkora meglepetés volt, hogy kipróbáltam, milyen, ha visszafelé olvasom a könyvet, és elárulom: működött!
Az így soron következő szöveg arról számol be, hogyan és miért jött létre az influenszertüntetés – hogy legyen vége a tehetetlenségnek. Azt érezték, hogy a gyermekvédelem annyira fontos kérdés, hogy cselekedniük kell, és meg kell mutatniuk, hogy az influenszerek az énmárkáikat fontos ügyek felhangosítására is használhatják. Ez a visszaemlékezés utólagos, személyes magyarázatként is érdekes, de megmutatja, hogyan működik valójában Pottyondy.
Ahogy a tanult tehetetlenséggel tartalomgyártóként is szembenéz, és nem reflektál, hanem alakít, szervez, cselekszik: Pottyondy a nyilvánosságban a megszólalás lehetőségeit keresi, érzi és tudja ennek felelősségét. És ahogy írtam, keresi a nyelvet ahhoz, hogy magunkról beszéljünk – ezúttal egy könyv formájában.
Aki 2024-ben kint volt az influenszertüntetésen a Hősök terén vagy látta az erről szóló híradásokat, pontosan tudja, hogy Pottyondy Edina mennyire ura volt a helyzetnek: tudta, mit és hogyan mondjon, nem tévesztett szerepet, nagyon erős beszédet mondott. De a kötetben olvasható háttérszöveg nemcsak akarattal, hanem kérdésekkel és kétségekkel teli írás is, ami végeredményben a rendezvényszervezés nehézségeiről szól. És arról, hogy ebben a világban meg kell sérteni a közösségi irányelveket, pont a közösség miatt.
Ezután a könyvben még jobban felpörgött az önreflexiója: pesti véleményformáló “libsiként” a Háromezer számozott darab című film rendezőjével és egy harmadik személlyel Ózdra mennek. Egyszerre riportszerű beszámoló, valamint szembenézés a saját gondolkodásával és médiaszerepével.
A jelenlegi Magyarországról beszélnek a szövegek, de van egy, ami spekulatív fikcióként a jövőről.
Leírja, milyen lesz, amikor 2031-ben az ukrán csapatok átlépik a Magyar Birodalom határát, gyalogoshadosztályokkal, páncélosdandárokkal, F16-osokkal és drónokkal. Orbán Viktor a Facebookon jelenti be, hogy a koronázási ékszereket magával viszi a dubaji emigrációba - ez kiragadott részlet Pottyondi fikciójából.
Semmi vicces nincs benne, de kis túlzással csak továbbírja a most is óriásplakátokon és AI-videókban pörgő narratívát arról, hogy háború vár a magyarokra.
Megtörtént
A kötet közepén négy írás szerepel azzal az alcímmel, hogy “megtörtént esemény alapján”. Mindegyikben gyerekek az áldozatok, a felnőttek a tettesek. Pottyondy érzékenyen beszéli el történeteiket, és mutat rá, milyen eredménye lesz a hétköznapjainkat mérgező erőszakos kommunikációnak és gyűlöletkeltésnek.
Az egyik rövid, nyomasztó és leíró történetben óvodába siet a hároméves gyerekével az óriásplakátok árnyékában.
Az óvoda mint konfliktuszóna jelenik meg a következő történetben is: Lacikának viselkedési problémái vannak. A sokféle szempontot és témát behozó írásban a rendszer teljes működésképtelenségéről tudhatunk meg sokat, valamint a szülői felelősségről, a párbeszédképtelenségről, a közönyösségről, a berögzült nézőpontokról és a közösségi média hatásáról. De arról semmit nem tudunk meg, Lacikának hogyan lehetne segíteni.
A kötet elején Pottyondy egyszer már beleszállt a futballba, de még egyszer megtette, amikor megírta a 43:1-gyel végződő utánpótlás mérkőzést, amelyiken a 14 éves gyerekek először találkoznak a magyar valósággal, az előre lebeszélt végeredménnyel, a korrupcióval.
A fenti történetben a felnőtt edző elvette a gyerekek álmait, hogy saját teljesítményükkel lehetnek valakik, hogy van egy tér, ahol mindenféle csoda megtörténhet. Az utolsó történetben szintén egy felnőtt, a hírekből is ismert Agócs Tibor szerepelt, aki karateedzőként felrúgott a kalandparkban egy gyereket.
Pottyondy ezekben a helyzetekben a legjobb: sűrít, hagyja az érzelmeket elszabadulni, és keretezései, kommentárjai működnek.
Önazonosság és jövőkép
Pottyondy első kötete színes szövegkavalkád: a társadalmunkról, kultúránkról és közéletünkről szóló elbeszélések gyűjteménye.
A Közösségi irányelvek megsértése közelebb áll a stand-upjaihoz, mint a videóihoz, látni engedi sebezhetőségét, tehetetlenségét, kétkedéseit, és persze dühét és elégedetlenségét is.
Ezek az egyébként szórakoztató kommentárok egy-egy társadalmi vagy politikai jelenséget mutatnak meg, amelyek végeredményben minden esetben elég szomorú vagy szégyenteljes dologra mutatnak rá. (A kötetről beugrott Roxanne Gay A rossz feminista című esszé- vagy kommentárgyűjteménye, amilyen lehet majd a csúcson az író Pottyondy).
Pottyondy íróként is önazonos maradt, és ez bőven elég ahhoz, hogy rengeteg olvasója legyen. Egy könyv lapjain nincsenek algoritmusok és trollok, csak mondatok, és ebből a 15 szövegből szinte mindegyik máshogy szól, ami nyilván lehetne erény is, de olvasóként mégis azt érzem (amivel egy első kötet esetében számolni kell), hogy sokszor keresi a nyelvet a történeteihez. A Közösségi irányelvek megsértése organikusan építi tovább a Pottyondy-univerzumot szórakoztató, egyenes, önreflexív, érzékeny és személyes történetekkel.
