Janikovszky Éva mindössze 12-13 éves, amikor elkezdi a naplóját – az olvasónak talán nem annyira izgalmas, de ettől függetlenül érdekes tényadat, hogy nem egyetlen vaskos könyvbe írta fel a gondolatait, hanem több füzetbe, és ezeket fésülte aztán egybe Dóka Péter szerkesztő, valamint az író fia, Janikovszky János és a válogatást segítő Dési János. Az 1938-as év inkább csak jelzésértékű, ebből az időszakból mindössze két bejegyzés szerepel, és ez a rapszodikusság végig jellemző, hiszen míg például az 1939-es és 1940-es esztendők viszonylag jól dokumentáltak, addig később – valószínűleg a történelmi események miatt is – az egyes bejegyzések között hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek.
Mindenesetre, ami már az első bejegyzésekben is feltűnik, hogy Kucses Évában milyen sok van már ekkor is a későbbi Janikovszky Évából. Éles megfigyelő és humoros, a mindennapok fonákságának krónikása. Csak egy példa:
„1938
Csuda rendes osztályom van. Van ugyan egypár hülye, de azok nem számítanak.
1939
JANUÁR 21.
(…) Azt hiszem, tavaly csak fölvágásból mondtam, hogy rendes osztályom van, ugyanis rájöttem az alábbiakra. Őrült hülye osztályom van, van ugyan egypár rendes, de azok nem számítanak.”
A napló inkább a mikrokörnyezet történéseire reflektál, elsősorban is a kamaszlány bontakozó szerelmi életére, amelynek sokáig központi figurája volt Gabi, azaz Kardos Gábor (a szerkesztők a naplóból hiányzó hat lapból ötöt tőle kaptak vissza). Kucses Éva intenzív társasági életet élt Szegeden, táncolni, színházba, hangversenyre, korzózni, télen korcsolyázni járt, rengeteg barát vette körül, ennek a közösségnek a dinamikája (összeveszések, kibékülések, beleszerelmesedések és kiábrándulások, intrikák, stb.) a naplóbeli események fontos alapját adják. A tágabb külvilág történéseire ritkán reagál, ez különösen feltűnő a vészkorszak idején, lakonikus bejegyzései mégis mérhetetlen fájdalomról tanúskodnak. („Most ment el a Laci, éjjel fél 11 van, ma viszik el Nagymamáékat, talán éppen most, marhakocsikban, nem tudom, hova.”) A napló egyik legmegrázóbb része, amikor 1944 karácsonyán felsorolja, hogy a családjából ki mindenki hiányzik az asztal mellől. Ez a leltárszerű felsorolás amúgy is jellemzője a naplónak, az 1944. decemberi bejegyzése ugyanakkor éles kontrasztban áll a napló legelső, 1938-as írásával, amelyben az akkor kiskamasz Kucses Éva viccesen karikírozza és sorolja a tanárait.
Janikovszky Éva naplója 80 évig egy komódban pihent - Könyves magazin
Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között vezette azt a naplóját, amely néhány hete jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. A korabeli naplóbejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek a családját is érintették.
Ám mire eddig eljutunk, maga a naplóírás is alakul, formálódik. Az első bejegyzések címzettje nem egy konkrét személy („Micsoda fennkölt érzés, mikor az ember egy 3-as latindolgozatot ír! Phű, azt nem is képzelitek!”), majd 1939 végétől kezdve már magának a naplónak ír („Ugye imádkoztál értem, drága naplókám?”), 1944-től pedig az írások címzettje az akkori (valószínűleg plátói) szerelme, Ortutay Gyula, néprajzkutató, későbbi politikus lesz. Kucses Éva az elején még sokat szabadkozik, amiért nem jutott ideje a naplóírásra („Jaj, most irtón szégyellem magam! (Pszt, meg se merem mondani, öt napja nem írtam!) Öt napja! Nahát!”), ennél viszont sokkal érdekesebb, amikor írásainak tárgya maga az írás lesz, és arra panaszkodik, milyen szörnyűnek és zagyvának találja a saját stílusát, pedig saját bevallása szerint is dicséretre vágyik, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy vannak dolgok, amiket nem írhat le.
Janikovszky Éva az utókorra kacsintva írta naplóját - Könyves magazin
Ki ne ismerné Janikovszky Éva munkásságát? Most azonban egy újdonságot mutatott be a Móra Kiadó, az író fiatalkori naplóját adták ki. A bemutatón kiderült, hogy a háború napjai alatt Janikovszky Évát jobban érdekelték a fiúk, mint a történelmi pillanatok, és hogy már gyerekként is humor és irónia szőtte át írásait.
„Igazán rémes, úgy utálom ezt az egész kisvárosi, nyárspolgári felfogást. Igazán minden célom az, hogy ha nagy leszek, elkerüljek innen, mert érzem, hogy itt sose lehetnék boldog. Na, különben hagyjuk! Sajnos ahhoz túl sokan olvasnak Téged, naplókám, hogy minden gondolatomat leírhassam. Elég szomorú, mert
így majd kénytelen leszek egy könyvet írni nagykoromban, csupa gondolatról.”
Janikovszky Éva naplója egy lenyomat, pillanatkép a háború előtti időszakról és egy olyan családi-polgári miliőről, amely pont a háború miatt hullott szét atomjaira.
A sorok között már megjelenik a későbbi író alakja;
a bejegyzések sokszor csapongók, de egyéni, sajátos hangja van már ekkor is. A kislányos viháncolás egy idő után átadja helyét a sokkal komorabb eszmefuttatásoknak, a napló viszont szinte végig a belső vívódásokra, fellángolásokra reflektál. A Dési János írta utószó szerint nem kizárt, hogy lesz folytatás, és a gyerekkori naplók után Janikovszky Éva későbbi feljegyzéseit is megismerhetik majd az olvasók.
