Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Talán az, hogy el kellett fogadnom, hogy elkezdeni és befejezni egy regényt csakis úgy lehet, ha az ember komolyan veszi, ha az életének, az idejének egy bizonyos részét felajánlja ennek a munkának. Bátornak kell lenni és önazonosnak.
Meg kell érteni, hogy az elkészült írás csak átmenetileg azé, aki írja, a munka végeztével engedni kell, hogy bejárja a mű a saját útját, és szembe kell nézni az elkerülhetetlennel:
többek között azért születik, hogy találkozzon az olvasóval, ami az írást elkövető személy számára lehet felemelő és lehet rendkívül deprimáló élmény is. Nem volt más választásom: ki kellett kapcsolnom a szégyenérzetemet és a félelmeimet.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Elsősorban a düh. Haragudtam a világra, haragudtam magamra és nem utolsósorban végtelenül el voltam keseredve. A vágyaimat nem szinkronizáltam a döntéseimmel és a tetteimmel, ezért folyamatosan csalódtam magamban, a személyemből való kiábrándultságban éltem. Másodsorban pedig az, hogy meg akartam énekelni azon emberek életét, akiket gátlástalanul kihasználnak, akikbe azt sulykolják, hogy pótolhatók, akik ledolgozzák a maguk napi nyolc-tíz-tizenkét óráját (és ez sok más típusú elnyomáshoz képest szinte luxus), és ezért a megélhetéshez éppen elegendő pénzt kapnak. Akik mindig csak épp egy nagyobb lélegzetvételre tudnak a víz felszíne fölé kerülni.
Szerettem volna hitelesen bemutatni azt a miliőt, amiben az ember csak munkaerő, az idea álca, a megbecsülés fikció.
Mit vártál az első könyvedtől?
Azt, hogy adni tudjak általa. És hogy együtt nevessünk a világ számtalan abszurditásán. Meg persze egy kis konfettiesőt.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Ha tehetném, akkor sokkal jobb könyvet írnék, viszont az akkori énem ezt tudta előállítani. Ez az első regényem, és megbékéltem ezzel a gondolattal. Komolyra fordítva a szót: szerintem szerepel a könyvben néhány epizód, ahol a szöveg dallamát és gördülékenységét akaratlanul feláldoztam a realista ábrázolásért. Nem volt tudatos, így alakult.
A könyv címét viszont megtartanám, azzal a két szóval határozottan elégedett vagyok.
A maradék negyvenötezerrel azonban bizonyára lenne dolgom.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A könyvet teljesen lineárisan írtam szigorú munkarendben, ezért csak az utolsó pont elhelyezése után mutattam meg, és akkor is csak egyetlen embernek: a barátnőmnek. Nem akartam, hogy bárkinek hozzáférése legyen azelőtt, mielőtt az általam véglegesnek vélt verzió elkészül. Miután a Napkút befogadta az írást – amiért soha nem lehetek elég hálás –, a kiadó barátságos, támogató és rendkívül lelkes csapatával dolgoztunk együtt, és az általuk megfogalmazott javaslatokat tulajdonképpen maradéktalanul beépítettük a végtermékbe.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Tudom, hogy álszentnek tűnik, de
tényleg minden olvasói reakciónak örülök, legyen az pozitív vagy negatív kicsengésű.
Számomra határtalanul megtisztelő, ha valaki elolvassa a könyvemet. És bármit is mond róla, az nekem fontos, és nem feltétlenül azért, mert én abból tanulni szándékozom, hanem azért, mert az idejét és az energiáját szánta rá, amiért én csakis hálát tudok érezni.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Semmilyen emlékem nincs róla, ezért sajnos elképzelésem sincsen, hogy mi lehetett az első regényélményem. Élek a gyanúperrel, hogy valami kötelező olvasmány lehetett, és különös örömmel tölt el, hogy bármi is volt az, nem vette el a kedvemet az olvasástól.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Ilyen élmény még nem következett be az életemben.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Posta, Charles Bukowski. Annyira lenyűgözött a profánsága, az őszintesége, a bölcsessége és a humora, hogy úgy faltam be, hogy elfelejtettem levegőt venni közben. Minden tekintetben újszerű élmény volt számomra, elütött az összes általam addig olvasott könyvtől. Szeretnék említést tenni továbbá Kurt Vonnegut Gépzongora című kötetéről is, ami úgyszintén óriási hatást gyakorolt rám. Mindkét mű tulajdonképpen az elnyomásról szól. Csak a Bukowski-könyvben többet dohányoznak.
