Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Több ilyen is volt. Inkább a tapasztalatokból leszűrt tanulságok maradtak meg bennem. Mutatom pontokba szedve:
• Ezt lehet. Igen, velem is megtörténhet ez. Az emberben össze tud gyűlni egy könyvnyi gondolat, amit le lehet írni, és aztán kötet lesz belőle.
• Egyszerre mindig csak egy mondatot lehet leírni. Egyszerre ennél többel nem is kell foglalkozni.
• Ha tudod, mi fog történni a szövegben, akkor írni kell, rendezgetni ráérsz később is.
• A kételkedés nem az alkotás része, hanem a félelem jele. A struktúrák keresése és építgetése a kételkedés egyik jele.
• Nem szabad agyalni.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Nagyon régóta foglalkoztatott az, hogy hogyan lehet képekben írni, vagy képeket írni. Kísérleteztem például Instagramra képként feltöltött szövegekkel, olyan lírai és prózai szövegekkel, amik egy megállított pillanatot rögzítenek, állóak, de mégis dinamikusak.
Alaptoposz a talált fotó, az előkerülő családi fotóalbum, amiben fiatalon látod azokat a felmenőidet, akiket élőben csak mint hajlott hátú szórakozott néniként, vagy kicsit büdös, fogdosódó, furcsa bácsiként ismertél gyerekkorodban. Ezeket a régi képeket nézve mindig kirajzolódik benned valami sztori. Az itt-ott feltűnő ismeretlen arcok se zavarnak, még találgatni is jó róluk, hogy vajon milyen viszonyba voltak a dédiddel vagy a nagyapáddal.
A coming of age, a felnövéstéma pedig mindig nagyon közel állt hozzám. Nemcsak azért, mert az Iskola a határon vagy Esterházytól a Függő meghatározó olvasmányaim voltak. Megfoghatatlan, leírhatatlan, felfokozott időszak ez az ember életében. Ryan McGinley fotóművészete fejezi ki talán a legjobban azt, amit érzek a tinikorral kapcsolatban. (Meg, jut eszembe, a Vigyázz, kész.)
Ezek a dolgok találkoztak a könyv készítésekor. A családot, a tinikort, és amit érzek ezekkel kapcsolatban, szerettem volna valahogy képekben megcsinálni.
Mit vártál az első könyvedtől?
Az, hogy egyáltalán megjelent és kézbe vehettem, felülmúlta minden várakozásomat.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Talán még írnék bele pár cselekményszálat. Elgondolkodnék azon, hogy jobban árnyaljam a családtagokat. Biztosan újrarendezném a szövegdarabkákat benne. Meg, gondolom, húzkodnék még belőle, kényszeresen, kicsit, mint a viccben, amiben a „mi lesz belőle" kérdésre az a válasz, hogy „Fogpiszkáló, ha el nem b...om."
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Szaniszló Judit (Beenged, Leli élete a Magvető kiadónál), Kornis Mihály és a barátnőm, Mega Sára voltak az első olvasók.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Egy gimnáziumi osztálytársam nagyon ajánlotta a könyvet egy barátnőjének egy Facebook-kommentben, amit véletlenül láttam, és nagyon megérintett. A 18 éves fiam kicsit vállvonogató, de elismerő sms-e. Pár éve elhunyt anyám egyetemi barátnőjének (amúgy anyám utolsó férjének első felesége, akire anyám mindig csak úgy hivatkozott, hogy „a feleségünk") hosszú levele.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
A Nagy indiánkönyv egy nagyalakú, nagyon vastag könyv volt piros borítóval. James Fenimore Cooper Bőrharisnya-sorozatának mind a négy darabja egy kötetben. A nyolcéves girnyó kis karommal alig bírtam tartani. Akkor dolgoztam ki azt az oldaltfekvő olvasó testtartást, amiben azóta is olvasok. Kábé egy évre rá olvastam el az első könyvet egy menetben, valami hétvégi délután. Az Rejtő Jenő Elveszett cirkálója volt. Az Albatrosz könyves egyik kiadása, puha sárga hátlappal.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Negyedik általánosban írtam egy fura Karinthy-utánérzést egy felelésről. Anyámnak mutattam meg, aki aztán egy este felolvasta pár haverjának, amitől nagyon égett a pofám.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Joseph Heller A 22-es csapdája. Ahogy telnek az évek, minden újraolvasással egyre többször sírom el magam rajta röhögés közben.
Nyitókép: Pavel Bogolepov
