Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Nem szabad túl korán elengednem a szövegeket.
Minden novellának megvan a maga ideje, amit ki kell várni, sokszor kell visszatérni hozzá, újraolvasni, átírni. Nem szabad siettetni a publikálást sem. Sokáig volt bennem egy publikációs kényszer. Nagyon vágytam a szakmai visszajelzésre, ezért néha olyan prózát is küldtem folyóiratoknak, amik nem voltak még készen. Sok idő volt kitapasztalnom, mikor van kész egy szöveg, miközben néha azt érzem, igazán sosincs befejezve egyik szöveg sem.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Novellákban gondolkodtam inkább, és nem kötetben. Egy idő után észrevettem, hogy sok szöveg felel egymásra, ráismertem az elbeszélői nézőpont, a különböző szituációk hasonlóságára. Ahol az egyik szöveg hallgat, ott a másik beszél, miközben
nagyon fontosak azok a momentumok, amik nincsenek kimondva egyik novellában sem.
A novellák alapötlete egyébként mindig más volt, a Minden csütörtökön, októbertől novemberig című szövegnél például az, hogy jártam dzsúdózni, és a mai napig tudok japánul számolni, a Cerasela címűnél magát a nevet találtam meg először. A Lánchíd északi oldalánál a legelső mondat húzta magával a karaktereket és a történetet.
Mit vártál az első könyvedtől?
Szerettem volna, hogy megtalálja az olvasóit. És persze reméltem, hogy az olvasói szeretni fogják.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Most azt érzem, ha változtatnék valamelyik szövegen, szétbomlana az egész kötet. Egy mondat viszont sokszor eszembe jut, amit kihúztam az egyik novellából, és mindig hiányérzetem van, amikor azt a részt olvasom. Azt a mondatot visszatenném.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Szolláth Dávidnak, aki a Független Mentorhálózatban lett a mentorom 2017-ben. Nagyon kíváncsi voltam, milyen szempontokat fog behozni a szövegekkel kapcsolatban, amikre én esetleg nem is gondoltam. Turi Tímea, a kötet szerkesztője is sokat segített a novellák sorrendjének megtalálásában. Most már nem tudom elképzelni, hogy ne a Családi anamnézis legyen az utolsó novella például.
Onnan tudtam, hogy egy-egy novella a helyére került, ha nem értettem, korábban miért tettem máshová. Hiszen éppen itt van a helye.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
A novellákban nagyon fontosak a részletek. Egy anya megszorítja a gyereke kezét, ha köszönni kell valakinek az utcán, az orvos táskájából kilógó könyv a rendelőben, a mozdulat, ahogy a belógó ágakat egy fiú elhúzza egy lány elől az erdőben. Az egyik olvasó azt írta, hogy a kötet befejezése után ő is sokkal jobb megfigyelője lett a környezetének. Ennek nagyon örültem.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Szabó Magda Abigélje, és rögtön utána Robert Merle-től a Malevil. Ez a két regény nekem összetartozik, pedig nagyon különbözőek. Emlékszem, az első szerelmem azért tetszett meg, mert a Malevil volt a kedvenc könyve. Az egyik legmaradandóbb emlékem, ahogy Miette, a néma lány kommunikál a többiekkel. Gesztusokkal, a mimikájával, a pillantásával érteti meg magát. A mai napig emlékszem, hogyan mutogatta el a napsütést.
Az első novella pedig, ami nagy hatással volt rám, az Szvoren Edinától a Temetés. Ez volt az egyik első novella, amire én „találtam rá”, és nem kötelezőként olvastam a középiskolában vagy az egyetemen. Lehet, hogy emiatt a rátalálás miatt is vált nekem ennyire meghatározóvá a Pertu is.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Huszonnégy voltam, és Kreatív írás minorra jártam az egyetemen. Rengeteget dolgoztam a szövegen, több évig molyoltam vele. Inkább úgy mondanám egyébként, hogy ez volt az első novella, aminél úgy éreztem, mintha az én hangomon szólna. A szemináriumon volt egy képzeletbeli folyóiratunk, és úgy néztük a szövegeket, hogy megjelentetnénk-e benne, vagy van még vele munka. A tanárom azt mondta, tetszik neki, és megjelentetné ebben a képzeletbeli folyóiratban.
Nekem ez a képzelt folyóirat felért azzal, mintha egy igazi folyóirat elfogadta volna.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nehezen mondok kedvencet bármiből. Nincs kedvenc ételem, kedvenc filmem, és kedvenc íróm sem. Két debütkötetet emelnék ki. Az egyik Toni Morrisontól a Nagyonkék. Megrázó történet, és emlékszem, milyen nagy hatással volt rám a nyelvezete és az atmoszférája. A másik kicsit csalás, mert nem legelső kötet, ez Bencsik Orsolyától az Akció van!. Nagyon szeretem a sajátos elbeszélői hangját és a szürrealitását, a nyúl nagypapát és szitakötő nagymamát.
