„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” [Antoine de Saint-Exupéry 120]

„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” (A kis herceg)

„Mert miképpen a fáról, azonképpen az emberről sem tudsz semmit, ha életét szétszakítod folyamatában, ha változásaira darabolod. A fa nem mag, nem vessző, hajlékony törzs, majd végül kiszáradt rönk. Nem kell részekre bontani ahhoz, hogy megismerd. A fa az az erő, amely lassan magába öleli az eget. Akárcsak te, kis emberpalántám. Isten a világra hoz, nagyra növeszt, aztán sorjában vágyakkal, megbánásokkal, örömökkel és szenvedésekkel, haragokkal és megbocsátásokkal ajándékoz meg, s végül magához szólít. De te eközben nem vagy sem az a bizonyos iskolás gyerek, sem az a hitvestárs, sem az az aggastyán. Hanem az vagy, aki beteljesedik. És ha fel tudod ismerni, hogy az olajfa törzséhez jól odanőtt szélrázta ág vagy, akkor az örökkévalóságot fogod ízlelni változásaidban. És körülötted minden örökkévalóvá lesz. Minden, a daloló forrás, amely enyhíteni tudta atyáid szomját, a szemek csillogása, amikor szerelemesed majd rád mosolyog, az éjszakák üdesége. Az idő nem homokóra, amelynek homokja lepereg, hanem arató ember, aki kévét köt." (Citadella)

„Milyen kevés zajt csapnak a valódi csodák! Milyen egyszerűek a lényegi események!” (Levél egy túszhoz)

„Oroszországban egy gyárban egyszer Mozartot hallottam játszani. Megírtam, és kétszáz szidalmazó levelet kaptam. Nem haragszom azokra, akik jobban szeretik a lebujokat. Nem ismernek más zenét. A lebujok gazdáira haragszom. Nem szeretem, ha lealacsonyítják az embereket.” (Az ember földje)

„Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.” (A kis herceg)

„Aki messze van, képzelődik. Az ember, mikor útnak indul, a gyöngéd vonzalmakat sajgó szívvel hagyja maga mögött, de ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ásott el a föld alá. Ezek a szökések néha annyi, de annyi sóvár szeretetről tanúskodnak.” (A déli futárgép)

„– Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.

– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.” (A kis herceg)

„Igazságtalan vagy a hétköznapokkal, amikor ünnepre készülsz, de az eljövendő ünnep balzsamossá teszi a hétköznapokat, és te gazdagabb vagy attól, hogy létezik ünnep.” (Citadella)

„Milyen csodálatos a távirat, amely megtaszítja az embert, mely felkelti az éjszaka közepén, mely útnak indítja a vasútállomásra: „Gyere! Szükségem van rád!” Hamar találunk barátokat, akik segítenek nekünk. Lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.” (Levél egy túszhoz)

„A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.” (A kis herceg)

 „Csak azért halunk meg, amiért élni is tudunk.” (Éjszakai repülés)

„Vannak csodák, amikről jobb hallgatni. Különben az ember nem ért meg többé semmit.” (Az ember földje)