Shaun Usher néhány éve elindította a Letters of Note blogot, ahol ismert vagy kevésbé ismert emberek leveleit, táviratait, faxon elküldött üzeneteit gyűjtötte össze Richard Burton Elizabeth Taylornak küldött szakítás utáni levelétől, Gandhi Hitlernek írt levelén át addig az üzenetig, amelyben Nick Cave visszautasított egy MTV-díjat. A blogból időközben könyv lett, sőt mostanra könyvek, Angliában pedig útjára indult egy rendezvénysorozat, ahol világhírű színészek, művészek adják elő a leveleket. A Független Színművészetért Alapítvány és a Műhely Produkció közös sorozatában a levelek magyarul is megelevenednek. Az esteket minden alkalommal más moderálja Lackfi Jánostól Nyáry Krisztiánig, a leveleket a házigazdák mellett olyan színészek olvassák fel, mint Fullajtár Andrea, Mácsai Pál vagy Rezes Judit. Minden este más-más levelek kerülnek a közönség elé, eltérő felállású hattagú szereplőgárda interpretálásában, és a szervezők képző- és fotóművészek, tudósok bevonását is tervezik. A Beszélő levelek nyitófesztiválját szeptember 15-17. között rendezik a Mozsár Kávézó felső szintjén kialakított színházi térben. A héten bemutatunk négy levelet, ami szeptemberben meg is lehet majd hallgatni. Elsőként Antoine de Saint-Exupéry levelét egy ismeretlen lányhoz, Schultz Ádám fordításában.
Antoine de Saint-Exupéry levele az ismeretlen lányhoz
1943-ban Antoine de Saint-Exupéry Algériába megy, hogy légi felderítőként részt vegyen a harcokban. Egy vonatútja során ismerkedik meg az akkor 23 éves fiatalasszonnyal, aki férjével Algériában él, és a Vöröskeresztnél dolgozik. Az író egy sor levelet ír az „ismeretlen lányhoz”, amit saját rajzaival illusztrál. A levelekből jól látszik, milyen szoros a kapcsolat a szerző és regényhőse, a Kis herceg között, ahogy az is, milyen fontos szerepet játszik a rajz Saint-Exupéry önkifejezésében.
1943 májusa
Mostantól – délután öt órától addig, amíg el nem alszom, egyedül leszek, mert minden barátomnak azt mondtam, hogy fáradt vagyok és senkit sem akarok látni. A kislány, aki kedvéért gondoskodtam szabadidőről, még arra sem vette a fáradságot, hogy felhívjon: nem jön.
Mélabúsan veszem tudomásul, hogy önzésem mégsem olyan hatalmas, hiszen valakit felruháztam a hatalommal, hogy fájdalmat okozzon nekem. Kicsi lány, gyengéd dolog ilyen hatalmat adni valaki más kezébe. Szomorú azt látni, hogy visszaélnek vele.
A tündérmesék már csak ilyenek. Egyszer felébredünk. Azt mondjuk, csak egy tündérmese volt. És mosolygunk magunkon. De legbelül egyáltalán nem mosolygunk. Tudjuk, hogy a tündérmese az egyetlen igazság az életben.
Várakozás. Puha léptek. Aztán folynak az órák, frissen, mint a patak, a két füves part között, a fehér kavicsokon. Mosolyok, jelentéktelen szavak, amelyek mégis jelentőséggel bírnak. Hallgatjuk a szív zenéjét: milyen szép, ha valaki tudja, hogy hallja meg. Persze sok mindent akarunk. Le akarunk szakítani minden gyümölcsöt és minden virágot. Magunkba akarunk szívni, minden mezőt. Játszunk. Játék ez? Sosem tudhatjuk, hol kezdődik a játék, sem azt, hogy hol végződik. Csak azt tudjuk, hogy az ember gyöngéd. Az ember boldog.
Nem szeretem azt a belső éghajlatot, amely felváltotta a tavaszomat: a csalódottság, a szikárság és a harag kavarog bennem. Elmerülök a kiürült időben, amelyben már álmodnom sincs miről. A legszomorúbb ez a bánat, az ember azon töpreng, vajon ez a fájdalom? Ez a fájdalom: sóvárgás valaki után, aki arra sem veszi a fáradságot, hogy értesítsen? Bizonyosan nem. Az embernek így már fájdalma sincs. Ez pedig még szomorúbb.
Ma nincs Kis herceg. Sosincs. A Kis herceg meghalt. Vagy egészen kiábrándult. Egy kiábrándult Kis herceg már nem is Kis herceg. Önt okolom érte, hogy tönkretette.
Nem lesz több levél, többé nem, sem telefon, sem semmiféle jelzés. Nem voltam elég óvatos, nem gondoltam rá, hogy idővel fájdalmat okozhat. És tessék, megszúrtam magam a rózsabokornál, miközben megpróbáltam leszakítani egy rózsát.
A rózsabokor azt kérdi majd: "Mit számítottam én önnek?" Én az ujjamat szopom, ami egy kicsit vérzik, és rávágom: "Semmit, rózsabokor, semmit." Az életben semmi sem számít. (Maga az élet sem számít.) Ég veled, rózsabokor!
A.
