Mivel az irányításom alatt dolgozó állomány tagjai közül egyedül az ifjabb Bakosnak volt reménye rá, hogy előbb-utóbb érettségi bizonyítványt szerez, nagyon is természetes, hogy kórházba szállításom másnapján őt bíztam meg az egyesület vezetésével, és telefonon keresztül őrá ruháztam át azokat a jogköröket, amelyeket máskülönben én szoktam gyakorolni. Néhányan persze azonnal járatni kezdték a szájukat, és
valóságos mondakört szerkesztettek az alakja köré,
a mesék természete szerint mind hihetetlenebb és hihetetlenebb részletekkel gazdagítva a máskülönben érdektelen és fakó anyagot. Vannak olyanok, akik szerint a fiú vezette állomány a december huszonnegyedikét megelőző napokban többeket is igazoltatni próbált, mások ehhez azt teszik hozzá, hogy boxer meg kutyalánc meg valami botszerűség volt az övükre akasztva, csakhogy mindebből semmi sem igaz. Ha a fiú valóban felfegyverezte volna az állományt, akkor azt huszonharmadikán a rendőrség megtalálta és lefoglalta volna, ezekkel a mendemondákkal a továbbiakban tehát nem foglalkozom.
Az igaztalan vádaskodás egyébként úgy pattant ki, hogy Haraszti úr hangoskodni kezdett, és kihívta a rendőrséget, miután a lánya huszonharmadikán délután vagy estefelé állítólag sírva ment haza, és otthon is magánkívül volt. A rendőrség – egy ismeretlen nevű hadnagy meg valami zászlóslány – persze azonnal fontoskodni kezdett, és a zászlóslány bezárkózott Harasztinéval meg a lányával, és hosszan faggatta Harasztiék tizenegynéhány éves csemetéjét, hogy mi történt, aminek során a Haraszti-lány először semmit se mondott, hanem csak zokogott, majd pedig össze-vissza beszélt. A kusza és egymásnak ellentmondó információkból a zászlóslány aztán valami olyasféle történetet tákolt és rakott össze, hogy a fiú magával csalta a Haraszti-csemetét, és azzal az ürüggyel, hogy megvan a szamojéd, beültette a Suzukiba, és kivitte az illegális lerakóhoz.
Hogy ott mi történt vagy mi nem történt, az megint csak rejtély,
a lány ugyanis, akármit akartak is a szájába adni, egyre csak a fejét rázta. A fiú őszerinte semmit se csinált, olyannyira nem, hogy először még csak rá se nézett, hanem leparkolta az autót a lerakónál, és hátradőlt a Suzuki kormánya mögött, és a szemüvegét tisztogatta, és csak beszélt és beszél és beszélt, mert hiszen miért ne beszélt volna, ha egyszer hálás hallgatóságra talált, és ha egyszer szabad országban élünk, amelyben mindenkinek jogában áll kifejtenie a véleményét?
A Haraszti-csemete szerint a fiú egyébként csupa értelmetlen dolgot hordott össze, és a jog természetéről hadovált meg a világ dolgairól általában. Mert mi a jog, tette fel a kérdést állítólag, és ugyan ki írja a törvényeket? Ugyan kicsoda, ha egyszer az erőszak csak erőszakkal fékezhető meg, mert az embereket csak a félelem képes kordában tartani, mert az ember semminek se hisz ezen a világon, se annak, amit felfog az eszével, se annak, amit a szívével érez, hanem csakis az erőszaknak, mert az erőszakon túl semmi sincs, hanem csak szavak vannak, szavak, amelyeket megint az önkény tölt meg tartalommal és jelentéssel. Így beszélt és így okoskodott állítólag a fiú vagy valahogy ilyesformán, és aztán folytatta, és a Haraszti-csemete megkérdezte tőle, hogy hol van a kutyája, de ő nem válaszolt.
Mert hol van, mondta. Ugyan hol található olyan, hogy emberi méltóság, a világ mely szegletében, és ugyan hol az élethez vagy a tulajdonhoz való jog, hiszen ezek a szavak csak azért jelentenek bármit is, mert fegyver csillog mögöttük, rendőrjelvények és katonai századok (és polgárőr egyesületek ezrei – tehetjük hozzá), hogy rákényszerítsék az emberekre ezen szavak értelmét, és azt, amit jelentenek, az emberi lélek mélyén ugyanis ott szunnyad a pusztítás vágya, és ez a vágy csak erőszakkal fékezhető meg, hogy béke legyen, és ahhoz, hogy a béke fennmaradjon, ahhoz megint csak erőszakra van szükség, mert az erőszak, ha nem is maga az igazság, de természetéből fakadólag közelebb áll az igazsághoz, mint a béke, mert az igazság, a tiszta igazság az nem a béke és nem az élet (mert az élet véletlen és szerencse dolga ezen a földön), hanem az igazság, a teljes igazság, ami minden más igazságot, így a béke, az élet, de még az erőszak igazságát is magában foglalja, az a halál.
A Haraszti-csemete által tollbamondott jegyzőkönyv alapján így beszélt tehát a fiú, így vagy valahogy ilyesformán, de hogy mindabból, amit összehordott, és amit a fiú őszerinte a fülébe sugdosott az autóban,
mindabból mennyi és mi volt igaz, azt már sose fogjuk megtudni.
A rendőrség munkatársai mindenesetre csak mosolyogtak a sok sületlenség hallatán, és már épp menni készültek, amikor a kislány belátta, hogy üres szavakkal nem sokra megy, és stratégiát változtatott. Hogy a jelenet pontosan hogyan játszódott le, atekintetben a képzeletünkre vagyunk utalva, tény mindenesetre, hogy a Haraszti-lányka végül mégiscsak megvádolta a fiút, a fiút, aki egy idő után állítólag abbahagyta a beszédet, és amikor abbahagyta, akkor elővette a telefonját, és a telefonján képeket mutatott a Haraszti-csemetének ott az autóban, képeket és videókat, szörnyű és undorító felvételeket, és aztán lapozott, és újabb fotókat tartott a szeme elé, még rettenetesebbeket, és ahogy még továbblapozott, egyszer csak ott volt a kutya a fiú telefonjának képernyőjén, a szamojéd, amely még az ősszel tűnt el, és a videón az a hófehér eszkimó kutya állítólag egyenesen a Haraszti-lány szemébe nézett, és a farkát csóválta egészen addig, amíg a lány sírni nem kezdett, és ki nem ugrott az autóból, mert egyszerre biztos volt benne, hogy valami szörnyűség történt, és a következő felvételen valami minden addiginál borzalmasabb dolog vár rá, miután pedig azt megnézte, azután a fiú meg fogja ölni.
A fiú persze nemigen értette a hadnagy kérdéseit, és fogalma se volt róla, hogy megrémítette a Haraszti-lányt. Ő mindaddig, amíg a hadnagy le nem ültette a bázison, és ki nem kérdezte, mindaddig abban a hitben élt, hogy éppen a Haraszti-lány volt az, aki megkérte rá, hogy vigye ki a lerakóhoz, mert
előző éjszaka álmot látott,
és álmában arrafelé kószált a kutyája. Mozgó figyelő-jelző szolgálaton volt épp, így először nemigen akart foglalkozni a dologgal, de aztán megsajnálta a lányt, és vett egy nagy levegőt, és visszament érte, és félretette egyéb elfoglaltságait, és nem sajnálta rá az időt, hanem kivitte a lerakóhoz, és aztán fényképeket keresett és mutatott neki, fényképeket és videókat, hogy könnyebben felismerjék a kutyát, ha felbukkanna. Így telt az idő, és ők beszélgettek, és először jól megértették egymást, csakhogy aztán a Haraszti-lány fészkelődni és nevetgélni kezdett, hogy a barátnői kigúnyolják majd, ha elterjed a híre, hogy a fiúval töltötte a délután, így hát taszított egyet az ifjabb Bakoson, és elfutott, és ilyen módon megalázta és megsértette a fiút.
Hogy mármost a fiú telefonja nem került elő, és ilyen módon a rendőrség munkatársai végül se tudták ellenőrizni, hogy milyen képeket vagy milyen videókat mutatott a fiú a Haraszti-csemetének, abban nincs semmi furcsa, ha egyszer maga a fiú se mondott mást, mint hogy a telefonnak nyoma veszett, és ha egyszer a lány maga is elismerte, hogy bántalmazta és lökdöste a szolgálatban lévő polgárőrt, a telefon ugyanis akkor csúszhatott ki a fiú zsebéből. Mikor a fiú észlelte, hogy nincs meg a készülék, persze azonnal visszament a helyszínre, csakhogy hiába járta be a saras és pocsolyás jellegű területet, sehogy se sikerült a telefon nyomára akadnia, ahogyan a hadnagynak se, akárhogy erőlködött is. A vallomás felvétele után az ismeretlen nevű hadnagy ugyanis megkötötte magát, és kinyittatta a fiúval a Suzukit, és aztán nekiállt, és a saját kezével szerelte ki az üléseket, hogy nem azok alá csúszott-e be a készülék, mikor pedig a kibelezett autóban se találták meg a telefont, akkor beültette maga mellé a fiút, és kivitte a helyszínre. A fiú készségesen meg is mutatta, hogy hol parkoltak le, és hol támadt rá a lány, csakhogy egy idő után a hadnagynak is be kellett látnia, hogy a fiú igazat mond, és a telefont valóban elnyelte úgymond a föld, mert hiszen együtt se akadtak a készülék nyomára, ahogyan a néhány óra múlva kisbusszal kiérkező kutyás rendőrök se, holott ezek fémdetektorokat is bevetettek, és azon a szakaszon még a patak medrét is átvizsgálták.
