Bognár Péter: A baleset

Bognár Péter: A baleset

Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével (olvass bele) 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez a negyedik rész.

(A sorozat többi része itt olvasható: 1. rész, 2. rész, 3. rész)

Bognár Péter | 2023. július 22. |

Amikor kihajtottam a mélygarázsból, még világos volt. A szatyrokat a hátsó ülésre tettem, ami ott nem fért el, azt az ülés előtt meg a csomagtartóban helyeztem el, és aztán indítottam. Az eget két felhőréteg fedte, lent tépett szélű foszlányok sodródtak lassan és kiszámíthatóan, fent pedig, egészen magasan, mozdulatlan fátylak és lencsék lebegtek. Elgurultam a szörnyűséges mikulás előtt, és a bevásárlóközpont már úgy villogott, mint valami zárlatos tévékészülék, és a forgóajtó, ha lehet, még sűrűbb embermasszát okádott és köpködött a járdára, mint amikor bementem. És aztán magam mögött hagytam a nyüzsgést, és tömött utakon araszoltam kifelé a városból, majd kereszteződések és körforgalmak következtek, és végre rátértem az autóútra, amelyen jöttem, és ilyen módon,

ha nem is azonnal, hanem csak fokról fokra, de lassan lecsillapodtak az érzéseim.

Előre hajoltam a kormány fölött, és csak hajtottam és hajtottam, és az útra koncentráltam, hogy minél előbb megfeledkezzek a vásárlásról, és mindarról, ami történt. A varjak jártak az eszembe, hogy tehát igazam volt, és valóban hírnökei és diplomatái ők a sorsnak, csakhogy félreértettem a dolgot, mert hiszen nem máshoz jöttek, és nem más számára hoztak üzenetet, hanem hozzám igyekeztek és nekem akarták megsúgni, hogy mi vár rám, és hogy milyen ítélet született az ügyemben, hogy kezdjek vele, amit akarok vagy amit tudok. Egy pillanatra tisztán láttam magam előtt a delegációt, ahogy tollászkodnak és helyezkednek, és ahogy lehunyják aztán a szemüket, és az ágakon gunnyasztva alváshoz készülődnek éppen, fukar koponyájukba zárva a tudást, hogy mi lesz velem, és hogy mennyi időm van hátra, ha egyszer, bár csak egy mellényt akartam venni, minden pénzemet elköltöttem, olyannyira, hogy a háztartási kellékekkel teletömött boltban, mikor a rénszarvas elkotródott végre odakintről, már nem is tudtam kifizetni az árut, hanem le kellett zárni a sort, és meg kellett várni, amíg a boltvezető asszony előjön, és leszid, és sztornózza úgymond a tételeket.

És ahogyan ment le a nap, az alacsonyan vonuló felhőfoszlányok egyszerre megszürkültek, és csak az egészen magasan és tökéletes mozdulatlanságban lebegő lencsék meg fátylak maradtak narancsvörösek, majd ezek a fátylak és ezek a lencsék is kihunytak, és már csak egyetlen, innen nézve nevetségesen apró repülőgépen csillant meg a nap fénye, majd az is elszürkült és elfeketedett, és se előttem, se utánam nem jött senki az úton, vagy csak nagy távolságra, így hát gázt adtam, és gyorsítottam, mert a bejáratós motor, ha már jól bánt vele az ember, és kényeztette egy darabig, és hagyott neki időt, hogy bemelegedjen, állítólag kifejezetten igényli a sebességet, és kifejezetten vágyik rá, hogy napjában egyszer-kétszer alaposan megtekerjék úgymond, máskülönben nem vagy nem jól ágyazódik be a dugattyúgyűrű a henger falába. És ahogy a motor dorombolni kezdett, még tovább nyomtam a gáz, és aztán adtam neki még egy kicsit és még egy egészen keveset, és már szabadabban lélegeztem, és már éppen azt kezdtem fontolgatni, hogy megállok, és kihajítok az árokba mindent, minden kacatot, amit ezen a szörnyűséges délutánon a magam jószántából összevásároltam, amikor

egyszerre ott volt előttem az őz.

Vannak dolgok az ember életében, amelyekről, bár előbb azt hiszi, hogy valóban megtörténtek, utóbb bebizonyosodik, hogy valamilyen félreértésen alapulnak vagy az érzékszervek hibái és fogyatékosságai okozta tévedések vagy más olyasféle zavarok, amiknek ugyanakkor megvan a maguk természetes magyarázata. És vannak aztán olyan jelenségek is, amelyek éppily kevéssé valószerűek, de amelyekre az ember sem akkor nem talál magyarázatot, amikor átéli őket, sem később, ha egész életében keresi és kutatja is, hogy mi az igazság, míg aztán bele nem őrül. Az őz ugyanis nem kiugrott vagy kiszaladt elém az útra, hanem ott volt. Nézett rám a hatalmas szemeivel, és nem volt nagyobb, mint egy vizsla vagy egy agár, hogy ölbe tudtam volna kapni, és a fülei – nekem akkor úgy tűnt – kerekdedek voltak, a nyaka pedig mintha hosszabb lett volna a kelleténél, és ilyen módon az egész lény valahogy szerencsétlennek és nyomorúságosnak tűnt, csakhogy nem ez a lényeg. A szájából ugyanis valamiféle vámpírfoghoz vagy isten tudja, mihez hasonló agyarak álltak és meredtek ki, aprócska, csillogó tőrök, amelyek a felső ajkai alól türemkedtek elő, fényesen és fehéren, tűhegyes végükkel a föld középpontja felé mutatva, mintha bánatában és nyomorúságában az az őzike oda akarna bújni mellém, hogy kiigya a vérem, és elpusztuljak, és aztán, újászületvén, én is olyasféle alakban éljek tovább, mint ő, és ilyen módon enyhítsem valamelyest a magányát, és a társa legyek. Felordítottam.

Az állat csak nézett rám, és én tisztán emlékszem, hogy

az az egyetlen pillanat végtelen hosszúságúvá tágult,

így hát a puffanás előtt mindenre jutott időm bőven. Beletapostam a fékbe és félrerántottam a kormányt, és a Duster kacsázva csúszkált az aszfalton, és én az őzekre gondoltam, az őzek életvitelére és szokásaira, és aztán más dolgokra, olyasmikre, amiknek semmi közük az őzekhez, hanem a Dusterrel és az egyesületünkkel állnak összefüggésben, és az én személyemre vonatkoznak, és arra, hogy minden bizonnyal megérett a galagonya és a kökény, és hogy gyerekkoromban nyár végén somot szedtünk, télen viszont szánkóval jártuk a bokrosokat, és az elvadult gyümölcsösökben naspolyát ettünk, aminek öt vagy négy magja van, és a fája hasonlít a birsalmáéra, és szintén téli gyümölcs, ha ma már hó se igen esik.

Mikor csönd lett, megpróbáltam kikászálódni az autóból, de az ágak miatt sehogy se tudtam kinyitni az ajtót. Fogalmam se volt róla, hogy hol vagyok és hogy mennyi idő telt el. A homlokomról vér csorgott a bal szemembe, és én előhalásztam a mellényem zsebéből egy zsebkendőt, és ilyen módon minden eszembe jutott, mert a mellény új volt, és máshol voltak rajta a zsebek, mint megszoktam, és aztán az őz képe jelent meg előttem, és kivert a víz, és sehogyan se tudtam eldönteni, hogy vajon képzelődtem-e, vagy tényleg ott villogtak a pofájában azok a szörnyűséges fogak, és egyszerre jeges rémület lett úrrá rajtam. Csak ültem az autóban, és kis híján elsírtam magam, mert hiszen, ha igazak azok a mendemondák, amelyek a birtokról és a birtok vadaskertjéről szólnak, akkor az őz nyilván onnan szökött meg, mert hiszen azok, akik a zavargás során a kapuig lökdösték egymást, éppen ilyesféle torzszülöttekről számoltak be (ha agyaras őzet talán egyikük se említett). Csak ültem az autóban, próbáltam felitatni a vért a homlokomról, mert ha igazam van, és az őz valóban onnét fúrta ki magát valahogy és onnét szökött meg, akkor nyilván a kvadosok sem másért rajzottak elő, hanem mert őt keresték, és őt akarták felhajtani és befogni, hogy most már, ha rájönnek, mi történt, énrajtam akarnak bosszút állni majd.

A világ hatalmas nagy, gondoltam, és ami elképzelhető, az meg is valósul egyszer,

és tehetetlen félelmemben nagyot csaptam a kormányra, és aztán beleharaptam az alkaromba, és hátradőltem az ülésben, és lehunytam a szeme, mert hiszen, ha így van, akkor – akaratomon kívül bár, de mégiscsak – a birtok tulajdonosát rövidítettem meg.

Amikor meghallottam a kopogást, először azt hittem, hogy az őz jelzi az autó alól valamiféleképp, hogy még nincs veszve minden, mert életben van, így hát villámgyorsan rükvercbe tettem az autót, és beletapostam a gázba. Az autó megugrott, és valami csattant, de aztán elakadtam, és a kerekek egy helyben pörögtek, és sehogyan se tudtak kiszabadulni az árokból. A szélvédőre ágak és levelek tapadtak, és szétnyomódott bogyók leve folyt az üvegen, és a bokrok egymásba gabalyodott és felgyűrődött ágbogán kívül nem igen tudtam kivenni semmit, így hát belenéztem a visszapillantóban, és attól, amit az autó mögött láttam, valósággal rosszul lettem. A hátsó szélvédőn ugyanis egy emberi arc vigyorgott befelé, egészen pontosan az engem elcsúfító borbély izgő-mozgó szakállú, vad tekintetű arca, és én hunyorogtam, és próbáltam fókuszálni, hogy talán rosszul látok. Behunytam a szemem, és újra kinyitottam, és mélyeket lélegeztem, és aztán megint belenéztem a tükörbe, de az a kockás inget viselő szörnyeteg most újra rácsapott a karosszéria tetejére, és közben az öklét rázza, és már a hangját is meghallottam, mert hiszen kopogtatni is ő kopogtatott. Megdermedtem.

A borbély csak kiáltozott és kopogott, és aztán nekiesett az autónak, és teljes erejéből döngetni kezdte a kocsi tetejét. Amennyire az öv engedte, hátranyúltam, és remegő kézzel kutatni kezdtem a hátsó ülésen, hogy hátha megtalálom a pisztolyt meg a dobozt, amiben a gumilövedékek vannak, és hátha össze tudom szerelni, mert hiszen ott kell lennie valahol, de előbb egy nyakkendőt rántottam ki a kupacból, aztán a cipőt, végül egy inget. Biztos voltam benne, hogy végem, de azt is tudtam, hogy nem fogom ingyen adni a bőrömet, és hogy harc nélkül nem adom meg magam, úgyhogy feltéptem a cipősdobozt, és megragadtam az egyik cipőt, és egy pillanatra magamhoz szorítottam, és behunytam a szemem, és erőt gyűjtöttem, csakhogy erre már az a rettenetes alak is sietősre fogta a dolgot, és hátralépett, és egyetlen mozdulattal berúgta a hátsó szélvédőt, hogy a szilánkok valósággal berobbantak az utastérbe, én pedig hátrafordultam, és odacsaptam neki, és aztán nem tudom, mi történt, mert elvesztettem az eszméletemet, és elájultam.

Időtlen idők teltek el, és aztán még egyszer és még egyszer annyi, és a világra béke és nyugalom ereszkedett, és az égősorok kihunytak, de a nap nem kelt föl többé, hanem sötét maradt az ég, és az elszáradt és kihajított fenyők csontvázait egymásra hordta szél. És aztán a halom, a hegynél magasabb lángra kapott, mert gyerekek gyűltek a tövéhez, nyomorúságos ruhákba burkolózott, koszvadt lények, és egyikük tüzet hozott valahonnét egy üvegben, és rálöttyintette a halomra, és a máglya ropogva és őrjöngve égni kezdett, és szikraesőt lövellt az ég felé, messze bevilágítva az űrt, amelyben előbb polgármester úr, aztán Majláthné alakja tűnt fel, egymást keresztező, elliptikus pályákon keringve, mindketten lehunyt szemmel, mellkasukon keresztbe fektetett kézzel, és aztán Filep úr meg a mixerautó következett és a szamojéd és Haraszti úr meg a lánya, majd pedig mások, településünk színe-virága, de a gyerekek nem látták őket, mert a gyerekek a tüzet nézték, és csak én láttam őket. Figyeltem ezeket a lehunyt szemmel keringő alakokat, és tudtam, hogy túl vagyunk rajta, és most az egyszer nemcsak a karácsony ért véget, hanem a világ is és mindaz, ami volt, mert nem jól sáfárkodtunk az élettel, az élettel és az ünneppel, amely ránkbizatott, de amelyet mi értelmetlen dolgokra pazarolván elvesztegettünk, mert

nem volt nekünk jó az, ami van, hanem többre vágytunk, mindig többre és még egy kicsit többre,

egy helyett kilenc ingre és ugyanannyi nyakkendőre, és új cipőre, és parfümre és mellényre és miegyébre.

Mikor magamhoz tértem, és újra eszembe jutott a borbély, akkor már rajtam volt. A szakálla az arcomba fúródott, és a gyomromban éreztem a lihegését, és bár az előbb még melegem volt, most fázni kezdtem, mint amikor felhő jön, és szél támad, és behordják a székeket, mert nem sokkal korábban még nyár volt, és kellemes volt a levegő, de egyszerre árnyék vetült a világra, és lassan pörögve lehullt és leereszkedett egy levél a földre, és ősz lett, hogy kis híján elhánytam magam.

És aztán már az út szélén ültem, és a zsebkendőmet a homlokomra szorítottam, és az eget néztem, és csak hallgattam a teherautó sofőrjének karattyolását, aki az útról észrevett (és aki természetesen nem a borbély volt, hanem csak külsőleg hasonlított hozzá némiképp). Volt, ahol látszottak a csillagok, volt ahol felhő takarta ki őket, és a fiatalembernek be nem állt a szája, és úgy meg volt zavarodva, hogy először a mentőket emlegette, aztán a rendőrséget, majd magáról kezdett hablatyolni, hogy a hátsó szélvédőn keresztül vonszolt ki a kaszniból, mert füstszagot érzett a levegőben, és félt, hogy felrobban az autó. Mire sikerült lebeszélnem róla, hogy mentőt hívjon, és végre összeszedte magát, és előkereste a sodronyt, és kivontatta a Dustert az árokból, már teljesen magamhoz tértem. Megköszöntem a segítségét, és megvártam amíg elkotródik, és aztán benéztem az autó alá, és végigjártam az árkot, de az őz tetemére nem akadtam rá. Át voltam fagyva és rázott a hideg, úgyhogy egy idő után feladtam a keresést, és beültem az autóba, és elindultam, és lassan gurultam az úton, és senkit se utasítottam magam mögé, hanem hagytam, hadd előzzön meg, aki csak akar, és még a polgárőrség feliratú fényhidat is kikapcsolatam, mert bár a polgárőr mindig és minden körülmények között arra törekszik, hogy egymás érdekeit szem előtt tartó, korrekt emberi kapcsolatok kialakítására ösztönözze polgártársait,

most örültem, ha épségben hazajutok.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, és könnyű a szememre hányni, hogy én se vagyok tévedhetetlen, és hogy a baleset után mégiscsak kellett volna csináltatnom valami röntgenfélét, és mégiscsak meg kellett volna nézetnem magamat valami orvossal. Mindez persze igaz, csakhogy akkor én semmi gyanús jelet nem észleltem magamon, és azon túl, hogy a homlokomon felhorzsolódott bőr, semmi sem utalt arra, hogy foglalkoznom kéne a dologgal, mert hiszen semmi bajom se volt.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Bognár Péter: Harasztiék

Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel a következő hetekben tárcasorozatot ír a Könyves Magazinon. Ez az első rész.

...
Nagy

Bognár Péter: A követek

Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel a következő hetekben tárcasorozatot ír a Könyves Magazinon. Ez a második rész.

...
Nagy

Bognár Péter: A tetem

"...és avart meg növényi hulladékot szórtunk rá, mert hiszen a pánik csak fejetlenséget és káoszt szül, és ha valahol kaotikus állapotok alakulnak ki, akkor ott bármi megtörténhet, ha pedig a jövő kiszámíthatatlan, akkor az emberi lelket rettegés uralja el." Folytatódik Bognár Péter tárcasorozata - ez a harmadik rész.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Hírek
...
Szórakozás

Sorozatot forgattak Holly Jackson népszerű tinikrimijéből

...
Hírek

Foci Eb: Lackfi János versbe öntötte a magyar csapat első győzelmét

...
Hírek

A PEN németországi szervezete kitiltotta a szélsőjobboldal tagjait

...
Gyerekirodalom

Szinyei Merse Pállal indul a nagy magyar festőket bemutató gyerekkönyv-sorozat

...
Zöld

Kik és hogyan forgatják fel a modern focit? Olvass bele a Futballhackerekbe!

...
Hírek

Így esznek a hobbitok A Gyűrűk Urában – a második reggelit is beleértve

A hét könyve
Kritika
Tove Ditlevsen önéletrajzi trilógiája gyógyszerfüggésről, abortuszokról, íróvá válásról mesél
...
Beleolvasó

A kis olasz faluban Jézus veszi el a tinilány barátait, nem a drogok – Olvass bele Claudia Durastanti regényébe!

Az Ismerős idegenek helyszíne egy olasz falucska, ahol annyira kiszámítható az élet, hogy még a menstruációt várni is izgalmasabb. Részlet a könyvből.

Kiemeltek
...
Nagy

K. Varga Bence: A hagyományos módszer

„Elejtette a taglót, és némán figyelte a marha még mindig eleven tekintetét, és hallotta, bár föl már nem fogta, amint az állat keservesen, szinte zokogva felbőg, túl téren és időn.” K. Varga Bence A csont és a csönd címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a negyedik rész.

...
Nagy

Miért az olvasás a túlélés eszköze a börtönben?

A börtönök könyvtárai sok fogvatartottnak nyújtanak elfoglaltságot és szórakozást, de fontos szerepük van a kapcsolatok építésében és a szabadulás utáni visszailleszkedésben is.

...
Podcast

Kik voltak azok a nők, akik 150 éve alakítják a fővárost? – Budapesti nők [Podcast]

Miként hatottak a nők Budapestre és hogyan hagyták rajta kéznyomukat? Milyen lehetőségeket és életutakat kínált nekik a város? Most induló Budapesti nők című podcastsorozatunkban őket kutatja Ruff Orsolya és Szeder Kata, valamint szakértő vendégeik.