Bognár Péter: Bognár úr nőkről alkotott elképzelései

Bognár Péter: Bognár úr nőkről alkotott elképzelései

Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével (olvass bele) 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez a hatodik rész.

(A sorozat többi része itt olvasható: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész)

Bognár Péter | 2023. augusztus 19. |

Mikor a rönk a vízbe csobbant, és a kövön üldögélő, kapucnis férfi végre megfordult, kis híján elnevettem magam. A forenzikus rendőr szakértőnő jelölt kérdőleg nézett rám, de én jeleztem neki, hogy

pánikra semmi ok, kézben tartom a helyzetet,

és aztán visszaengedtem a pisztoly kakasát, és elraktam a fegyvert. A férfi, egy bizonyos Bognár úr, különös és minden szempontból szokatlan életvitelt folytat. Dolgozni nemigen jár el, de nyáron is sötétben kel, és aztán csak lógatja úgymond a lábát, és a világ dolgain elmélkedik, mivel írónak és drámaköltőnek és versfaragónak hiszi magát. Ha mozgó figyelő-jelző szolgálat közben arra járok, és megengedhetem magamnak, akkor rászánok egy-két percet, és már az utca elején lekapcsolom az autó világítását, és üresbe teszem a motort, és aztán a házuk elé érve csöndben lehúzódok az útról, és leparkolok, mert sehogyan se fér a fejembe, ami a télikert üvegajtaján át a szemem elé tárul. Bognár úr ugyanis, a billentyűzetet az ölében tartva, mozdulatlanul ül, és tisztán kivehető, hogy a halántékát masszírozza, és jó ideig semmit se csinál, és nem egyszer bizony negyedóra is eltelik, mire derengeni kezd neki valami, és végre bepötyög egy szót vagy egy mondatot, hogy aztán azonnal megdermedjen, és hosszú időre ismét visszasüppedjen gondolatainak mocsarába, és tovább törje a fejét, míg eszébe jut valami az előzőknél is nagyobb ocsmányság, olyan, amiért megint hajlandó megerőltetni magát, és amit ismét érdemesnek talál a lejegyzésre. Mikor a családja hét óra tájban felébred, akkor persze vége a szájtátásnak, csakhogy reggeli után Bognár úr szedi a sátorfáját, és kimegy a kert végébe, ahol egy amolyan dolgozószobának berendezett fabódét vagy kerti lakot vagy mifenét tákolt össze, és ott folytatja a dolgot, ahol reggeli előtt abbahagyta, és ez így tart egészen délig, mikor is a tisztelt polgártárs nagyot nyújtózik, és feláll az aprócska íróasztal mellől, és visszasétál a házba, hogy a nap hátralévő részében már ne csináljon semmit, hanem a gyerekével kószáljon a patak mentén vagy a magaslesnél, vagy csipkebogyót szedegessenek az elvadult akácos mellett, vagy kertészkedjenek, és a cukkinit meg a padlizsánt meg a paradicsomot öntözgessék – mert hiszen ez az igazság.

Hogy miféle műveken dolgozik, és miféle firkálmányokat tákol össze jó dolgában, abból három évvel ezelőtt sajnos településünk is kapott némi ízelítőt, mert hiszen ő az, aki – más egyéb ocsmányságok mellett – a Szindróma által annak idején színpadra állított, Alkibiadész életéről szóló, minden szempontból természetellenesnek nevezhető színdarabot is papírra vetette. Ez a feltehetően elgondolkodtatónak szánt, valójában azonban nevetséges és értelmetlen munka, amelyet a szociális gondozottak adtak elő, akkortájt

valóságos vihart kavart településünkön,

mivel az esélyegyenlőségi előadásra polgármester úr, fogalma sem lévén, hogy miféle darabot tanultak be a gondozottak, azokat a minisztériumi személyeket és egyéneket is meghívta, akiktől a mintafalu program és a nemzeti mintatelep kiépítésére benyújtott pályázat sorsa függött. A botrányt magát és az árulás következményeit nem részletezem (annak idején pontosan leírtam mindent), elég az hozzá, hogy miközben a ponty érkezését vártuk, és minden szempontból feszült volt a hangulat, polgármester úr még azt is kilátásba helyezte, hogy szamarakat vagy kistestű lovakat vásárol, és felmondja az egyesületünkkel kötött bérleti szerződést, és a bázist eredeti funkciójának megfelelően silóaprítóvá alakíttatja és bontatja vissza, mert bár akart, sehogyan se tudott hinni nekem, és amíg kézre nem kerítettem Bognár urat, voltaképp biztosra vette, hogy így vagy úgy, de én állok a nyomorúságos hangvételű verses színköltemény mögött.

És Bognár úr felállt, és becsukta a számítógépet, és látszott rajta, hogy zavarban van, mert hiszen mégiscsak tetten értük (persze arról, hogy pontosan miben is mesterkedett, fogalmunk se volt). A forenzikus rendőrnek vagy minek tanuló kislány gyanakodva nézett rá, de aztán a tárgyra tért, és bemutatkozott, és a kezét nyújtotta, és megkérdezte Bognár urat, hogy mit csinál itt. Bognár úr persze le nem vette volna a szemét a lányról, és látszott rajta, hogy örül a találkozásnak, és hogy elégedett azzal, amit lát. És aztán engem is szemügyre vett, mint aki magyarázatot keres a megjelenésünkre, és mint aki nemigen akarja elhinni, hogy mi ketten együtt bóklászunk, és hogy a patak partját járjuk, és a sétaúton andalgunk szabadidőnkben, meg a kukoricásban kalandozunk. A ruhánk csapzott volt, a cipőnk sáros, és a mellényemre kukoricalevél-darabkák meg apró ágak meg más hasonlók tapadtak, mintha séta közben meggondolta volna magát a kislány, és – nem bírván magával – elfogott volna, és bevonszolt volna a gazosba, hogy a hideg idő ellenére ott henteregjek vele, mert hiszen a szerelemnek nemigen lehet parancsolni.

És Bognár úr elmosolyodott, és a tekintete új nyakkendőmre tévedt, majd a nadrágomra, amely szintén új volt, végül pedig a cipőmre, hogy ott visszaforduljon, és lentről fölfele ismét végigmérjen, és most a hajamat is megszemlélje, a hajamat, amellyel az a szörnyűséges borbély olyan csúnyán elbánt, és amelyben néhány tincset kiszőkített és kifehérített, hogy aztán az egészet összekuszálja, mintha megtéptek volna. És Bognár úr megint elmosolyodott, és a szemei a semmibe révedtek, és

én tudtam, hogy mi jár a fejében,

mert hiszen biztos voltam benne, hogy a helyzetünkben rejlő lehetőségeket mérlegeli, és azt, hogy melyik irományához fog tudni felhasználni minket, és gondolatban már szövegezi is a hangulatos jelenetet kettősünkről, és arról, ahogy télvíz idején a bokorban közösülünk úgymond, és az orrunkból meg a szánkból párafelhő tör elő, és a kislány hátrafelé csapkod a tenyerével, hogy munkára ösztökéljen, én meg letolt gatyával küzdök mögötte, míg infarktust nem kapok, és bele nem fordulok a patakba, mert ha kicsíptem is magam, már öreg ember vagyok. Megtöröltem a homlokomat, és magamhoz ragadtam az irányítást.

Bognár úrtól mindezek után a következőket tudtuk meg. Egy könyvön dolgozik, csakhogy az a könyv sehogyan sem akar összeállni, mert abban a könyvben ő végre mindenestül szembe akar nézni saját magával, és azzal ténnyel, hogy férfinak született, és hogy élete során ily módon olyan előnyökhöz jutott, amelyeket még nem is lát pontosan, de amelyek a nőknek nem jutottak ki. Hogy pontosan hogyan fog felépülni a történet, még nem tudja, de azért fogja magát, és meleg ruhába öltözik, és idejár dolgozni, és ezen a kövön üldögél, és saját magával birkózik úgymond, és azon töpreng, hogy mi az igazság, mert a patak látványa megnyugtatja, satöbbi, satöbbi. Ismerve a tisztelt polgártársat nem csodálkoztam azon, amit mond, de hogy megszorongassam kicsit, kijelentettem, hogy a nők sérelmére elkövetett bűncselekményeket a jelenleg hatályban lévő törvényeknél jóval szigorúbban kellene elbírálni, és hogy azokat, akik nőket bántalmaznak, vagy akik megaláznak vagy megsértenek, vagy csak felbosszantanak egy nőt, azokat a társadalomnak végleg ki kéne vetnie magából, és aztán megkérdeztem, hogy mit csinált már megint, és hogy milyen előnyökre tett szert.

És Bognár úr elvörösödött, és szabad kezével hadonászni kezdett, hogy nem így értette, amit mondott, mert hiszen ő mindig is a nők oldalán állt, és mindig is őrájuk figyelt, így hát, amikor a nők az asztalra csaptak, és támadást indítottak végre a férfiak ellen, akkor elsőként üdvözölte a döntést, mert hiszen ő – apró vétségeket leszámítva – nemigen tett semmi rosszat ellenük,

csakhogy ma már látja, hogy nem ez a lényeg.

A lényeg ugyanis nem az, hogy ő maga mit tett vagy mit nem tett, hanem az, hogy férfiként ő születése pillanatától kezdve bűnös, mert hiszen olyan előnyöket élvez, amilyenek a hozzá hasonló helyzetben lévő nőket nem illetik meg, ha ő maga nem vágyott is ezen előnyökre, és ha egyelőre még nem látja is pontosan, hogy melyek voltak ezek az előnyök. A tény azonban ettől még tény marad, és ő tudja ezt, és tisztában van vele, hogy előbb vagy utóbb fizetnie kell, és mindenért meg kell bűnhődnie, annál is inkább, mert szórakozottabb pillanataiban olykor még ma is képes megfeledkezni magáról, és még ma is rajtakapja magát néhanapján, hogy ostobaságok járnak a fejében, mert hiszen, ha fáradt, akkor még ma is képes olyasmit gondolni, hogy valami vagy jó és igaz és fontos és szép, és akkor – így vagy úgy, de – utat talál az olvasókhoz, vagy pedig nem jó vagy nincs jól megcsinálva vagy ostobaság, és akkor szart se ér, legyen bár férfi a szerzője vagy nő. És Bognár úr, ha lehet, még jobban elvörösödött, és látszott rajta, hogy zavarban van a kislány előtt, és szégyelli magát azért, amit mond, de ha már belekezdett, sehogyan se bírja abbahagyni. Egyik lábáról a másikra állt, és csak azért is tovább magyarázkodott, hogy őt ugyanakkor nem is annyira a dolog következményei, mint inkább a jelenség eredete foglalkoztatja, mert hiszen a nőt a legtöbb kultúrában valóban másodrangú személynek tekintették, ha pedig ez így van, akkor ennek mégiscsak kell, hogy legyen valami oka, nyögte, és aztán végleg elakadt.

És mi lenne ez az ok, nézett a szeme közé immár jéghideg tekintettel a kislány. Az ügyes kérdéstől Bognár úr persze teljesen elvesztette a fejét, és csak mekegett-makogott, és kijelentette, hogy fogalma sincs, hiszen éppen ezért foglalkoztatja a kérdés. Megvontam a vállam, és széttártam a kezem, jelezvén, hogy Bognár úr már csak ilyen, és hogy nincs ki mind a négy kereke, csakhogy a kislány felemelte a mutatóujját, Bognár úr tehát, ha nagy nehezen és összefüggéstelenül is, de folytatta. Folytatta, ha pedig folytatta, akkor nem fogta vissza magát, és bár továbbra is lesütötte a szemét, és nemigen mert a kislányra nézni, olyan dolgokat mondott, hogy egyszerre az én arcom is lángolni kezdett a szégyentől. Köhentettem, és tehetetlen kínomban el kellett fordítanom a fejem, és odébb kellett mennem, mintha a gondolataimba mélyednék, és a patakot nézném, és a víz lassú áramlásában gyönyörködnék, mert

jó ízlésű ember ilyesmikről nem beszél, pláne nem nők füle hallatára.

Mert hiszen az is lehet, mondta, hogy a kérdés nem is olyan bonyolult, mint hinnénk, és nem is olyan nehéz megválaszolni, hogy miért tekintették a legtöbb kultúrában másodrangú személynek a nőket. Mert hiszen egy egészséges nő életének termékeny szakaszában havonta néhány napra kidől, ha pedig görcsökkel jár a menstruációja, akkor így vagy úgy, de egy hétre is munkaképtelen állapotba kerülhet. Ma már persze nem, kapott a szón, és vadul integetni kezdett, mintha rogy lenne a kezében, és le akarna törölni valami ostobaságot egy képzeletbeli tábláról, ma már persze nem, mert ma már olyan betétek és tamponok és fájdalomcsillapítók állnak rendelkezésünkre, amelyekkel kordában lehet tartani a havi vérzést úgymond, csakhogy korábban ez nem így volt, amihez a fürdőszobák hiányát is hozzászámítva különös képet kapunk. És valami könyvről kezdett beszélni, amelyet szórakozásképpen olvasott el, és amelyben a nők egy kosár szalmán üldögélnek azokban a napokban, és az eget nézik, mint a tyúkok, és kijelentette, hogy talán ennek is köze van a kérdéshez, és hogy a technikai fejlődés által előidézett változásokról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, holott az utóbbi időben voltaképp egészen új helyzet állt elő, mert hiszen itt van mindjárt a fogamzásgátlás kérdése. Megszédültem, és ijedtemben csengeni kezdett a fülem,

de már nem volt visszaút.

Mert mi volt régen, tette fel a kérdést, és közben becsúsztatta a számítógépet a táskájába. Mert régen a nők, ha pechük volt, és összeillettek a férjükkel, és a szervezetük elfogadta a férjüket, akkor folyton teherbe estek, ha pedig nem fogadta el, mert undorodtak attól, akivel együtt kellett élniük, akkor vagy teherbe estek, vagy kivetette őket a társadalom, mert hiszen meddők, és ilyen módon hol megkeményedett és megnőtt a hasuk, és terpeszben vonszolódtak, mint a pingvinek, és úgy tették a dolgukat, hogy valójában már feküdniük és pihenniük kellett volna, hol ordítoztak, és a hajukat tépték fájdalmukban, és szültek, hogy néhány hét vagy néhány hónap múlva megint teherbe essenek, és elölről kezdődjön az egész, akkor is, ha nem akarták, és akkor is, ha a gyerekek nagy része még azelőtt meghalt, hogy elérte volna a hároméves kort. És a kislány hallgatott, és Bognár úr ezt biztatásnak vette, így hát megszívta az orrát, és ott folytatta, ahol abbahagyta, és egyik szavát a másikba öltve a múltról kezdett hadoválni, és a gyerekek szenvedéséről, a születés meg a halál dolgáról, ami évszázadokon és évezredeken keresztül elválaszthatatlan volt a nőktől, és mind a kínról, ami ezekkel együtt jár, és ami elől a férfiak inkább menekülni próbáltak, ahogyan ma is inkább menekülni próbálnak, hogy félelmükben és szégyenükben gyáván elfordítsák a fejüket, és olyan dolgokkal foglalkozzanak inkább, amelyeket így vagy úgy, de kézben tudnak tartani, és meg tudnak oldani. Mert itt vannak példának okáért a római nők, mondta, és vett egy nagy levegőt. A római nők ugyanis cekkerbe rakták az újszülötteket, mintha csak bevásárolni mennének, és fényes nappal vitték ki a Tiberishez azokat, akiket kihordtak és megszültek ugyan, de akiket már nem akartak vagy nem tudtak felnevelni, és kilenchavonta ott, mindenki szeme láttára hajították a vízbe a felesleget, ahogy az előbb a rönköt dobta a kislány, kilenchavonta vagy évente vagy másfél évente, míg össze nem roppantak a lelki és fizikai megpróbáltatások súlya alatt, így hát voltaképpen nincs mit csodálkozni azon, ha a férfiak nemigen mertek és nemigen akartak szembenézni a valósággal, ahogyan még ma is csak óvatosan mernek és akarnak, és nincs mit csodálkozni azon, ha félelmükben és gyávaságukban évszázadokon és évezredeken keresztül elhatárolódtak a nőktől, és csak akkor közeledtek hozzájuk, ha már nagyon muszáj volt, és már nem bírták tovább, satöbbi, satöbbi.

Az undor olyan erővel sújtott le rám, hogy valósággal beleszédültem.

Lángoló arccal és nyomorúságos hangulatban köszöntem el Bognár úrtól, és a fejem lüktetve fájni kezdett, olyannyira, hogy már az autónál voltunk, amikor meg tudtam szólalni, és elnézést tudtam kérni a kislánytól Bognár úr, településünk, és az összes férfi nevében az elhangzottakért, a betétekért meg tamponokért meg minden egyéb ocsmányságért, amelyet végig kellett hallgatnia, és amit a tisztelt polgártárs a patak szélén dadogva előhozott és elősorolt neki, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Bognár Péter: A kapucnis férfi

„Két vagy talán három nap is eltelt azóta, hogy a rendőr kislány nekiindult a maga rajzolta térképpel a patak partjának, mert biztos volt benne, hogy az elkövető a kukoricán át csalja ki a faluból az áldozatokat.” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez az ötödik rész.

...
Nagy

Bognár Péter: A baleset

„A varjak jártak az eszembe, hogy tehát igazam volt, és valóban hírnökei és diplomatái ők a sorsnak, csakhogy félreértettem a dolgot, mert hiszen nem máshoz jöttek, és nem más számára hoztak üzenetet, hanem hozzám igyekeztek és nekem akarták megsúgni, hogy mi vár rám, és hogy milyen ítélet született az ügyemben, hogy kezdjek vele, amit akarok vagy amit tudok. ” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez a negyedik rész.

...
Nagy

Bognár Péter: A tetem

"...és avart meg növényi hulladékot szórtunk rá, mert hiszen a pánik csak fejetlenséget és káoszt szül, és ha valahol kaotikus állapotok alakulnak ki, akkor ott bármi megtörténhet, ha pedig a jövő kiszámíthatatlan, akkor az emberi lelket rettegés uralja el." Folytatódik Bognár Péter tárcasorozata - ez a harmadik rész.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Hírek
...
Hírek

Átadták a megújult Libri irodalmi díjakat

...
Beleolvasó

Papp-Zakor Ilka megfejtette, mit szimbolizál Martyna Bunda regényének kék macskája [MARGÓ KÖNYVEK]

...
Zöld

Naomi Klein és V. V. Ganeshananthan nyerte idén a brit Női Irodalmi Díjat

...
Hírek

Indul a foci Eb, a legjobb európai regényt keressük!

...
Hírek

Nádasdy Ádám a Könyvhéten: A gazdagokat nem megítélni kell, hanem megírni

...
Szórakozás

A Coraline rendezője készít filmet Neil Gaiman legszemélyesebb könyvéből

A hét könyve
Kritika
Háy János legyőzné az apátiát: nem az országban, az egyénben
...
Nagy

Nádasdy Ádám: Úgy írtam a halál küszöbén, mint a gyerek, aki mondogatja magának, nem lesz baj

Bemutatták Nádasdy Ádám tizedik, Billeg a csónak című verseskötetét. A beszélgetésen szóba került a humorizálás és a komolyság, de az emlékek és a halál lehetősége is.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Görcsi Péter: Szerettem volna, hogy a regényem azoknak a szócsöve legyen, akik elhagyják Magyarországot

Ahol most élek, az az otthonom, Magyarország meg a hazám - mondja Görcsi Péter, akivel íróvá válásról, önéletrajziságról, kivándorlásról és irodalomról is beszélgettünk.

...
Nagy

„Az élet abszurditása az idő” – Bemutatták Kertész Imre Lét és írás című művét

A kötetet Kertész Imre állította össze a Sorstalanság 1973-as visszautasítását követően, a mű születéséhez kapcsolódó dokumentumokból.

...
Nagy

Darvasi László alázatos szörnyetegként írta meg monumentális regényét

A 20. század első felét elbeszélő, nagyformában megírt Neandervölgyiek azt bizonyítja, hogy Darvasi László nagy formában van. És a kötetbemutatón úgy fogalmazott, a közel kézezer oldalas trilógia folytatásából is elkészített már néhány részletet.