- “Diadalittas felháborodás” - jellemezte a verseit Imreh András, ám ezt Bódis magára is érvényesnek érzi, és használta az új Tüdős Kláráról szóló regényében is. Szerinte a diadalittas felháborodás azokat jellemzi, akikben van egyfajta idealizmus és elvárás.
- Gyerekként balettozott, aztán sokáig képzőművésznek készült, és közben írt is. Az alkotásban találta meg azt az utat, amivel kapcsolódni tud önmagához és a világhoz. Ebben a családja nem gátolta, de különcnek tartotta.
- Korán megmutatkozott a közéleti érdeklődése, a családja is ellenzéki érzelmű volt. Ő már a középiskolában Élet és Irodalmat olvasott, a történelem szakos szóbeli felvételijén pedig a szabadságharc kapcsán kifejtette, hogy máig nem valósult meg a 12 pont - mindezt még a Kádár-rendszerben.
- Elvégezte a pszichológia szakot, közben saját tervezésű ruhákat készített és adott el. A pszichológiában a tudományág interdiszciplinaritása nyűgözte le, hogy egyszerre mennyi mindent tanulhat: szociológiát, romológiát, orvostudományt. Felvette mellé az esztétika szakot is annak művészetközelisége és a szellemtudományi jellege miatt. A férje gyártásvezető volt a tévénél, és kerestek valakit, aki fiataloknak pszichológiai ismeretterjesztő műsort tud készíteni, ebbe felkérték, hogy beszéljen. Ezután egyre több lehetőség nyílt ki a tévénél, ő pedig akkor is (és a mai napig is) fontosnak tartotta, hogy a pszichológiai tudásnak is birtokában legyünk. Például arról, hogy hogyan viselkedünk csoportban vagy a tekintély hatása alatt, vagy hogy tudjunk róla, hogy létezik “laikus gondolkodás”. Ez az, amikor azt hisszük, hogy értjük a világot, pedig a világ nem olyan racionális, és más dolgok hatnak ránk, mint amit hiszünk.
Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilmes, iskolateremtő, a Túl a plafonon podcast júliusi vendége. Olvass bele a Tüdős Kláráról szóló Kisasszonyképzőbe!
Tüdős Klára már egy görkorcsolyával is felborzolja a debreceni piac kofáinak nyugalmát
- Számára akkor van értelme az életnek, ha változást tud hozni. Társadalmi témákról, nehéz, kiszolgáltatott helyzetű, szegénységben élő emberekről kezdett dokumentumfilmeket forgatni a Magyar Televíziónak. Az ózdi Hétes telepre is a kamerájával jutott el először. Egy idő után viszont azzal szembesült, hogy a filmezés nem elég, sőt kontraproduktív, mert az emberek jó esetben leülnek a tévé elé és sajnálkoznak, de nem készteti őket cselekvésre. Megrázó volt látnia, hogy a rendszerváltás után tíz évvel megindult a társadalmi kirekesztés folyamata és felszabadult a rasszizmus, majd megkezdődött a gettósodás, amit ma szegregációnak hívunk.
- Most az általa alapított Van Helyed Alapítvány célja, hogy azoknak, akik nem férnek hozzá a minőségi oktatáshoz és tudáshoz, hogyan tudnak strukturált lehetőséget biztosítani erre. Olyan rendszert akar kidolgozni, amit akár át lehet ültetni az állami szociális ellátó- és oktatási rendszer megreformálására is. Visszatérő mintázat viszont, hogy
azok, akik a munkát látják a fejlesztési feladatokban, szembekerülnek azokkal, akik a pénzt.
- Mérhető eredményeik vannak. Már a kismamákkal elkezdik a foglalkozást a család és a közösség bevonásával. Összehangolják a szociális ellátást az oktatással, és minden a hozzáférésről szól. Az ő gyerekeik nem morzsolódnak le az általános iskolából, és megtalálják azt a pályát/iskolát, ami nekik a legmegfelelőbb, abban benne maradnak, és tudják, merre tanulnak tovább. Az alapítvány pedig folyamatosan húzódik vissza, tanácsot ad, de az ottani fiatalok már képesek megküzdeni az élet akadályaival.
- Már gyerekként többször találkozott az idős Tüdős Klárával, de csak felnőttként szembesült a története drámaiságával, és hogy miért volt olyan fontos ő a két világháború között cseperedő nőknek. Önismereti szempontból, szépírói szempontból is izgalmas kihívásnak tartja a Tüdős Kláráról szóló regények írását, és közben méltó szeretne maradni az életműhöz.
