Milyen lenne az életünk, ha a 18 éven aluliak nem olvashatnák A Gyűrűk Urát?

A Gyűrűk Ura mellett, mutatunk 5 könyvet, amit az amerikai szabály szerint nem olvashatnának a 18 éven aluliak.

18 éven aluliaknak belépni tilos

Egy idahói édesanya arról számolt be TikTokon, hogy lányát kitiltották a helyi könyvtár felnőtteknek szóló részlegéről írta meg a BuzzFeed. A 11 éves Scarlett nemrég olvasta el A hobbitot, ezért édesanyjával elment a helyi könyvtárba, hogy kikölcsönözze A Gyűrű Szövetségét, ám amikor elindult megkeresni a kötetet, egy 18 éven aluliaknak belépni tilos táblába ütközött.

„A gyerekek nem közlekedhetnek szabadon a nyilvános könyvtárban.

Csak azokat a termeket használhatják, ahol a 18 éven aluliak számára íródott könyvek sorakoznak a polcokon”

meséli az anya a videóban. 

A könyvtáros felvilágosította a kislányt, hogy csak akkor mehet fel az emeletre, ahol a felnőtteknek szóló könyveket (ami nem pornográf tartalmú köteteket jelent) tartják, ha az édesanyja engedélyt ad rá. Ennek megfelelően anya és lánya elindult a lépcsőn, de épp csak beléptek a terembe, amikor a könyvtáros ismét megállította őket, mondván, hogy Scarlett egyéves húga, aki ugyan még nem tud olvasni, szülői kísérettel sem tartózkodhat az emeleten.

A helyzet abszurditása megdöbbentő, ugyanakkor máshol is történt már hasonló. Tavaly a magyar kormány által gyermekvédelminek nevezett LMBTQ-ellenes törvény végrehajtása egészen odáig fajult, hogy

2023 szeptemberében egy budapesti Alexandra könyvesboltban a 18 éven aluliak bele sem lapozhattak az ott árusított könyvek jelentős részébe.

Ez azt jelentette, hogy a 18 éven aluliak nem találkozhattak sem hazai, sem külföldi szerzők regényével, verses kötetével, tiltott zónának számított a bestsellereket gyűjtő stand, a szakácskönyvek, az életrajzi könyvek, krimik, sci-fik, útikönyvek és az életmód kategóriában íródott könyvek is.

Mit jelent a felnőtteknek szóló kategória?

A felnőtteknek szóló könyvek tehát nem kizárólag erotikus tartalmúak, hosszan sorolhatnánk az olyan klasszikusokat, amelyek a szabályok értelmében 18 éven felülieknek íródtak, miközben pont nekik lenne rá a legnagyobb szükségük.

Ebbe a kategóriába sorolhatók azok a kötetek, amelyek durva,

obszcén nyelvezetet használnak, erőszakos jeleneteket tartalmaznak

vagy olyan pszichológiai, politikai témákat állítanak középpontba, amelyek megértéséhez érett gondolkodás szükséges. Kérdés persze, hogyan válhatna érett gondolkodóvá egy 18 éves, ha nem találkozhat olyan történetekkel, amelyek felkészítenék a nehéz témák és helyzetek kezelésére.

Hűtlenség és vonzalom

A szabályokat követveszóba sem jöhetne például Ernest Hemingway Édenkertje, pedig a kamaszok a Nobel-díjas szerző regényéből is megismerhetnék, hogy mit jelent a biszexualitás.

ernes hemningway
Édenkert
Ford. Szász Imre, Európa Könyvkiadó, 1994, 268 oldal
Ernest Hemingway: Édenkert antikvár

Hasonlóan veszélyes témának tűnhet a hűtlenség is, amiről a kamaszoknak is vannak fogalmaik. Éppen ezért lenne felesleges megfosztani a 18 éven aluliakat Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényétől, amiben a szoknyabolond Tomáš egyik napról a másikra váltogatja a szeretőit, mígnem egy napon feleségül vesz egy kisvárosi pincérnőt. A kötet ráadásul nemcsak azt ábrázolja remekül, hogy a főhős képtelen lemondani az élvezetek hajszolásáról, hanem az 1968-as prágai tavasz eseményeit és az orosz inváziót is. 

milan kundera
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Ford. Körtvélyessy Klára, Európa Könyvkiadó, 2023, 472 oldal
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége könyv

A felnőtteknek szóló műveknek ráadásul nem kizárólag irodalmi szempontból van jelentőségük. Gondoljunk például a történelemre: lehet, hogy a Bűn és bűnhődés nem tartozik a diákok kedvencei közé, mégis, egyetlen történelemkönyv sem képes olyan pontossággal visszaadni a 19. századi Oroszország hangulatát, mint Dosztojevszkij regénye.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Bűn és bűnhődés
Ford. G. Beke Margit, Görög Imre, Európa Könyvkiadó, 2023, 732 oldal
Bűn és bűnhődés

Parentifikáció és zaklatás

Vagy hogyan tanulhatnák meg felismerni a fiatalok a szexuális ragadozókat, ha nem olvashatnák Nabokov Lolitáját? A regény főszereplője, a Humbert Humbert álnéven író férfi visszaemlékezésében beszámol a 12 éves Dolores Haze iránti megszállottságáról, illetve arról, hogyan vált a kislány mostohaapjává, majd hogyan rabolta el és erőszakolta meg őt. 

vladimir nabokov
Lolita
Ford. G. Beke Margit, Görög Imre, Helikon Kiadó, 2023, 496 oldal
Lolita

A történet persze nem kisiskolásoknak szól, középiskolában mégis fontos lenne, ugyanis felmérések szerint a 18 éven aluliak mintegy 20 százalékát érinti a szexuális abúzus valamilyen formája. A lányok esetében ez a szám magasabb és akár a 60 százalékot is elérheti.

Klasszikusnak egyelőre nem nevezhető, de Marton Krisztián első regénye, a Bőgőmasina (itt olvashatsz bele) is olyan témákat feszeget, amelyekkel nem találkozhat(na) a 18 éven aluli olvasó, pedig igencsak hasznos lenne. A történet főhőse Marci, aki olyan nehézségekkeel találja szembe magát, mint az apai minta hiánya, a korai kötődési minták hatása a párkapcsolatra, a rasszizmus, a melegség, a parentifikáció vagy a transzgenerációs traumák.

marton krisztián
Bőgőmasina
Leányvállalat, 2023, 315 oldal
-

Sokáig lehetne folytatni a listát olyan kötetekről, amelyek bár nem (csak) az élet napos oldalát mutatják, mégis megtanítanak és felkészítenek arra, hányféle út, választási lehetőség és követendő példa van a világon. Szinte lehetetlen elkerülni, hogy a fiatalok ne találkozzanak azonos nemű párokkal, transzneműekkel, erőszakkal, hűtlenséggel, árulással, veszteséggel, és nem is kell elzárni ezeket előlük, hiszen ezek az élet velejárói. A kérdés inkább az, hogy tudunk-e velük beszélgetni utána ezekről a kérdésekről.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A tilalom a bestseller-lista élére repítette a Maust

Alighogy egy amerikai iskolában betiltották Art Spiegelman klasszikusát, a Maus egyből az eladási listák élén találta magát.

...

A Telex szerint eltávolíthatják az LMBTQ-könyveket, a Libri cáfolja ezt

A Telex szerint akár harminc Libri-boltból is kivonhatják a homoszexualitást megjelenítő könyveket. A cégcsoport válaszában azt írta, ez nem áll szándékában és nem tervez változtatni a kínálatán.

...

Több száz, etnikai és LMBTQ kisebbségekről szóló könyvet dobhattak ki egy iskolában

Vizsgálat indult egy New York-i iskola ellen, miután egy helyi újságíró több száz könyv kidobásával vádolta meg az intézményt. A kidobott könyvek többsége etnikai kisebbségekről és az LMBTQ-közösségről szól, a borítóikon cédulák jelölték a kidobás okát.

TAVASZI MARGÓ
...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Választásról, anyaságról és reményről beszélgettünk Vida Kamillával a Memento Parkban. 

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve. 

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.