A Telex szerint eltávolíthatják az LMBTQ-könyveket, a Libri cáfolja ezt

A Telex szerint eltávolíthatják az LMBTQ-könyveket, a Libri cáfolja ezt

A Telex szerint akár harminc Libri-boltból is kivonhatják a homoszexualitást megjelenítő könyveket. A cégcsoport válaszában azt írta, ez nem áll szándékában és nem tervez változtatni a kínálatán.

ro | 2023. július 20. |

A gyermekvédelminek mondott, melegellenes törvény szerint tizennyolc éven aluliak számára ma Magyarországon tilos „pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Korábban 1 millióra büntették a Librit, mert az egyik boltban a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem különítettek el egy könyvet, és hasonló okokból 12 milliós büntetést róttak ki a Lírára.

Befóliázott könyveket a Libri a melegellenes törvény miatt

A könyvek cím- és hátlapja látszik, de így nem lehet fellapozni őket.

Tovább olvasok

A Telex ma arról írt, hogy a birtokába jutott egy lista, amely arra utal, hogy a Libri felmérte: a törvény miatt mely könyvesboltjaiban nem árulhatja azokat a kiadványokat, amelyek fennakadnának a törvényi szűrőn. A jogszabályi kitétel ugyanis úgy szól, hogy LMBTQ-érintettségű könyvet nem lehet árusítani (sem ifjúságit, sem felnőtteknek szólót) olyan boltban, amelynek 200 méteres körzetében oktatási vagy vallási intézmény, azaz iskola vagy templom található. Ezekben az üzletekben még fóliázva sem lehet értékesíteni a szóban forgó köteteket. A lap szerint egyelőre nem tudni, hogy a Librinek mi lesz a végleges döntése, ám ha a könyvek kivonása mellett döntenek, akkor a Telex szerint ez a lépés mintegy 30 boltot érinthet.

Megkeresésünkre a Libri ma azt közölte, hogy a cégcsoport nem tervez változtatni a kínálatán, és nem áll szándékában könyveket kivonni sem az üzletekből, sem pedig az online kínálatból: „A Libri missziója, és üzleti sikereinek záloga, hogy az írott kultúra széles körben legyen elérhető az olvasó közönségnek. Ettől eltérő állítás valótlan”. Megismételték, hogy a Libri a könyvpiac többi szereplőjéhez hasonlóan a törvényeknek és jogszabályoknak megfelelve működik, és mivel a szóban forgó törvény paragrafusaival kapcsolatban felmerült több pontosítási igény, ezért a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének mint a szakma gyűjtőszervezetének közbenjárásával várnak arra, hogy további iránymutatást kapjanak. Válaszukban felhívták a figyelmet arra, hogy mivel a jogszabály „a gyermekek védelmét célozza, így kizárólag az ifjúsági és gyermekirodalom műveivel kapcsolatban merül fel kérdésként a jelen törvényi megfelelés”.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Befóliázott könyveket a Libri a melegellenes törvény miatt

A könyvek cím- és hátlapja látszik, de így nem lehet fellapozni őket.

...

Az ifjúsági polcról az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kerültek le könyvek

Az ifjúsági könyvek helyett mostantól a szórakoztató részlegen találhatják meg az olvasók Papp Dóra könyveit, mert a 2021-ben hozott, gyermekvédelminek mondott jogszabály szerint 18 éven aluliak nem vásárolhatják meg azokat.

...

A Libri Csoport 98,41 százalékos tulajdonosa lett az MCC

A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává, írja az MTI.

Kiemeltek
...

Minden a Heated Rivalry-ről fog szólni? Ez várható 2026-ban a BookTokon!

Milyen könyves trendekre figyel idén a TikTok?

...

„Kalandként indult, elköteleződés lett belőle” – hogyan gondolta újra Kolosi Tamás a könyvkiadást?

A múlt héten elhunyt üzletemberre Nyáry Krisztiánnal emlékeztünk.

...

Az idei év nagy dobása: ezeroldalas Pynchon-könyv jön magyarul

Már nem kell rá sokat várni.

Polc

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

...

A rothadó Szovjetuniót már csak a mindent odaadó anyák tartják egyben

...

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...
Hírek
...

Kern András rajzfilmfigura lett: Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!

...

„Sosem olvastunk még ehhez hasonlót” – Bartis Attila regényét méltatja egy rangos külföldi díj zsűrielnöke

...

Margó-díjas szerzőkkel is találkozhatsz a veszprémi Holtszezonon

...

Krasznahorkai László: Béla, gyere vissza

...

Nemzetközi figyelem övezi Zoltán Gábor nyilas terrorról szóló regényét

...

Ez a fantasy-rajongók trükkje az elmélyült olvasáshoz