Nehezen viselem a változásokat. Hiába tudom, hogy minden változás minket szolgál:
“Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.”
A változástól való félelmem okozta azokat az élethelyzeteket, amelyek már nem komfortosak, nem szolgálnak, inkább elvesznek. Bár nem adnak, mégsem merek továbblépni, hogy ne nekem kelljen ezekbe a helyzetekbe beleállnom. Jött a vírus, és egy pillanat alatt mindent megoldott a helyettem.
Az első napokban az volt a legfontosabb, hogy az otthonunkból menedéket varázsoljunk, ahol biztonságban, (fizikailag és mentálisan) egészségesen tudjuk átvészelni a karantént. Amikor már nem nyújtott tovább biztonságot ez az óvóhely, és kezdett egy börtönre hasonlítani, akkor az erdőbe költöztünk. Az egyik fontos szempont az volt, hogy ha csak egy pár napra hagyjuk is itt a lakást, jó érzés lesz visszatérni a helyre, amit az egy hónap bezártság alatt már maximumra járattunk. Egy teljes napig figyeltük magunkat, majd összepakoltuk az összes olyan tárgyat, amit az utolsó napokban használtunk, a többit pedig feleslegesnek ítéltünk és elpakoltuk.
„Mire a test porladásnak indul, a lélek már rég szétrohadt" -...
Apám minden alkalommal, amikor elindultunk a szülőfalujába, azt mondta, hogy csak húsz perc az út, de közben minimum ötven évet repültünk vissza az időben. Az első útunk mindig a Felsőbe, a hegyen található kocsmába vezetett , ahol gavallér apám elkiáltotta magát, hogy mindenki a vendége egy körre.
Arról már írtam, hogy a mindennapi teendők hogyan változtak meg az erdőben, hogyan lett valóban a nap legfontosabb témája az időjárás, a fűtés, a víz és a vadállatok. Két és fél hét után hazajöttünk, hogy pár napot Budapesten töltsünk, és elintézzünk mindent, amit tovább nem lehet halogatni (ilyen például a kutyám, Barka fodrász időpontja, mert a fővárosi kutyafrizura nem praktikus az erdőben). Jó volt hazajönni a megszokottba, élvezni, hogy ha kinyitjuk a csapot, jön belőle a meleg víz, és ha fázunk, két tekerés után meleg lesz a szobában.
Egy anya haláláról, kétszer, sűrítve - #olvass Ott Annával -...
A Szelíd halál című regényében Simone de Beauvoir épp Rómában tartózkodik férjével, Jean-Paul Sartre-tal, amikor értesítik, hogy édesanyja kórházba került. A combnyaktörésből hashártyagyulladás lesz, abból pedig rák. Simone és húga végigkísérik édesanyjukat utolsó pár napján, és ez az út arra is lehetőséget ad, hogy az anya-lánya kapcsolatukat egy másik nézőpontból vizsgálja a filozófus.
Ez az ide-oda költözködés magával hozott egy megdöbbentő tapasztalást: mennyi felesleges mindent halmoztam fel az évek alatt úgy, hogy valóban azt hittem, szükségem van azokra a tárgyakra. Kinyitottam itthon a szekrényem, és a bőség zavarától döntésképtelenné válva inkább visszacsuktam, jó lesz a frissen mosott Margó-pulcsi, amiben az elmúlt hónapot töltöttem. A másik döbbenetes és megnyugtató felismerés pedig az volt, hogy mindent, de tényleg mindent el lehet végezni online. Varga Líviusszal és Péterfy Borival a Margó Extrában beszélgettem, pedig az elmúlt években nem tudtunk a Margóra időpontot egyeztetni a fellépéseik miatt. Lehet bort és lajtos kocsit rendelni, az egyre súlyosbodó bőrkiütésemet a bőrgyógyász egy applikáción keresztül diagnosztizálta, majd fellőtt a felhőbe az e-receptet, amit bárhol ki tudok váltani. Sőt, még az Aegon Irodalmi Díj nyerteséről is Zoomon döntöttünk.
“De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.”
A városban minden a vírus előtti életemre emlékeztet. A lakásom eddig a fáradt munkanap utáni pihenésre, a nagy, barátokkal töltött vacsorákra vagy borozásokra szolgált.
“Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.”
A városban térerőm is lett, mindenkit vissza tudtam hívni, aki az elmúlt két hétben nem ért el és pánik üzeneteket írt, hogy minden rendben van-e velem. Ez természetesen magával hozta azt is, hogy mindenki elmondta a saját jóslatát a kialakult helyzetről, a mértékéről, az eredetéről, a hatásairól és a hosszáról. A hangulatomon valószínűleg az sem segített, hogy Simone de Beauvoir Szelíd halál című könyvét olvastam, amiben az elbeszélő haldokló édesanyját kíséri utolsó útján, ezután elolvastam Max Porter A bánat egy tollas állat című regényét, amelyben egy gyászoló családhoz költözik be egy varjú, aki átsegíti őket a gyászon. Most Németh László Iszony című művével küzdök, aminél borúsabbat rég olvastam.
Anna vagyok, sorozatfüggő - Maradj otthon #29 - Könyves magazin
Az első Maradj otthon cikkemben arról írtam, hogy mennyi elvemet kellett feladnom ahhoz, hogy elfogadható állapotban éljem túl a karantén első heteit. Akkor onnan indultam, hogy rántott húst sütöttem a lakásban, amire előtte az olajszag miatt soha nem volt példa, majd odáig jutottam, hogy a könyvek mellett rákattantam a Love is Blind valóságshowra, ahol emberek úgy házasodnak össze, hogy előtte nem is látták egymást.
És akkor, ha már “Maradni, maradni”, gondoltam karanténbeli új függőségemnek hódolva, mindegy, hogy erdő vagy főváros, sorozatot kell nézni. Nem gondoltam volna, hogy van sorozat, ami ennyire ki tud billenteni a számomra olyan fontos stabilitásomból, mint a Fleabag. Egyik pillanatban potyognak a könnyeim annyira röhögök, aztán azt nézem, mennyire ismerős, hétköznapi a figura, akit nézek, és akit rengeteg díjjal jutalmaztak épp ezért, majd azon kapom magam, hogy még mindig potyognak a könnyeim, csak a röhögés marad el és megfacsarodik a szívem.
Egy dolgot megfogadtam a karantén legelején: elég megterhelő már alapvetően is a kialakult helyzet, így semmi olyat nem fogok tenni, beengedni, magamra erőltetni, ami egy kicsit is rossz érzéssel, gyomorgörccsel tölt el.
10 érdekesség a friss Aegon-díjas Nádasdy Ádámról - Könyves magazin
Jól láthatóan lógok itt című verseskötetével Nádasdy Ádám nyerte el a 2020-as Aegon-díjat, mi pedig összeszedtünk tíz érdekességet, amiket talán nem tudtatok róla: A zeneiség családi vonalon is nagyon erősen jelen volt és van az életében: édesapja Nádasdy Kálmán, háromszoros Kossuth-díjas magyar opera-, színházi és filmrendező, színészpedagógus, színházigazgató és műfordító volt, édesanyja pedig Birkás Lilian operaénekesnő.
Most mégis görcsöl a gyomrom, mert az erdei ház egyik ablakpárkányára, ahol az egyik spaletta nem nyílt ki, de mi felfeszítettük, cinege rakott fészket és öt tojást. Nem emlékszem, hogy kikötöttük-e a másik spalettát, hogy a szél ne csapja be, így azt sem tudom, hogy a cinegemama be tud-e repülni a tojásaihoz. Vissza kell menni, ellenőrizni.
Addig pedig nincs más hátra, mint az alábbi vers mantrázásáa, gyakorlása és elfogadása:
Nádasdy Ádám: Maradni, maradni
Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
