A kutya szeparációs szorongása - Maradj otthon #17

Barkával az évek alatt összenőttünk. A kilencedik évünket tapossuk együtt, teljesen felvettük egymás ritmusát. Van köztünk egy egyezség: nem zavarjuk egymás köreit. Egyetlen komoly és éveken át tartó konfliktusunk volt, hogy nem volt hajlandó egyedül maradni: amint bezártam az ajtót, rákezdett a fejhangú üvöltésre, amit addig nem hagyott abba, amíg haza nem értem. Persze, jól eső érzés volt néha arra gondolni, hogy van egy élőlény, aki képtelen nélkülem létezni, de be kellett látnom, hogy gyakorlatilag mindenben, vagyis az egész életemben korlátozott. 

A kutyasuliban megmondták a diagnózist: a kutyám szeparációs szorongó.

 

A tavalyi Nobel-díjas Olga Tokarczuk Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című regényét olvasva jöttem rá, hogy én alapvetően félek az emberektől. Mármint nem a szociális viszonyokra értem ezt, hanem konkrétan úgy, 

ahogy mondom, az életemet féltem tőlük.

A pszichológusom könnyen megfejtette: a félelmemet valószínűleg gyerekkoromban szereztem, amikor a családi házunkba hatszor törtek be.

Olga Tokarczuk
Hajtsad ekédet a holtak csontjain át
L'Harmattan, 2019, 

A könyvet olvasva irigységet éreztem a regény főhőse, Janina iránt. Az egykori hídépítő mérnök egy világvégi erdei faluba költözik, ahol a többi háztulajdonos csak a nyarakat tölti, angol tanár lesz a szomszédos falu iskolájában, szabadidejét pedig Blake-fordítással és asztrológiával tölti. 

Janina életritmusa az évszakok váltakozásához idomul, nem fél sem a magánytól, sem az embertársaitól. Bár nem fél tőlük, csak iszonyt érez irántuk. Az erdőben élve a mindennapi élet szerves részévé vált a vadászok jelenléte és munkája, amit egyre kevésbé tud elviselni: 

„Büntetlenné vált a gyilkolás. S mivel büntetlenné vált, már nem veszi észre senki.

S mivel nem veszi észre senki, nem létezik. Amikor elsétálnak a kirakatok mellett, amelyekben felnégyelt testek vörös darabjai lógnak, nem gondolják magukban: mi ez? Nem gondolkodnak el, ugye? Vagy amikor saslikot vagy fasírtot rendelnek – mit kapnak? Nincs benne semmi rettenetes. Normálisnak tekintjük a gyilkosságot, hétköznapi tevékenységünkké vált. Mindenki elköveti. Pontosan ilyen lenne a világ, ha a koncentrációs táborok váltak volna normává. Senki nem látna bennük semmi rosszat.”

Egyesével minden állatot meg szeretne menteni, és egyesével minden döntéshozónak el szeretné magyarázni, mennyire nincs rendben az, ahogy élnek. Az csak megerősíti az állatokért folytatott harcában, hogy a faluban egyre több különleges haláleset történik, egészen biztos abban, hogy eljött a bosszú ideje, az állatok végre visszavágnak és megölik az orvvadászt, a rókatenyésztőt és más hobbivadászokat.

Bár soha nem voltam az a tipikus kutyás lány, tavaly nyár óta két kutyával élek, mert ahogy Janina, én is szembe találkoztam azzal a helyzettel, hogy egy magára hagyott kutyát meg kell mentenem. Lilit az út szélén találtuk Balaton és Pécs között, valahol a semmi közepén. Lili a második legjobb kutya a világon, akinek egy baja van, a kocsik. Nem száll be magától, ellenáll, amíg be nem rakjuk a hátsó ülésre, és néhány kocsi hangjára teljesen megőrül, hosszú métereken át fejvesztve üldözi az autót. Számtalanszor képzeltem el a helyzetet, amikor egy autóba berakták, majd félreálltak az erdő szélén, hogy kirakják és magára hagyják.

Tokarczuk azt írja, hogy 

„Egy államot az Állatai minősítenek. (...) Az Állatokhoz való viszonya. Ha az Emberek bestiálisan viselkednek az Állatokkal, nem segít rajtuk semmilyen demokrácia és egyáltalán semmi.”

A mi államunk a lakásunk, ahol újfajta együttélés alakult ki. Hosszú hónapokig küzdöttünk, hogy a két kutya mellett tudjunk normális, emberi életet élni. 

A karantén miatt minden eddigi munkánkat elfelejthetjük, viszont eljött a kutyák paradicsoma. Egész nap együtt vagyunk, van időnk rájuk, játszunk és tanítjuk őket, ráadásul minden nap többször, hatalmasakat sétálunk velük, mivel ez az egyetlen engedélyezett programlehetőség. De egyre többször gondolok arra, hogy hogyan tovább?

A jól kidolgozott, jól funkcionáló rendszerünknek vége, egy másik vette át most a hatalmat. Sokan sokféleképp mondják, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint amilyen a vírus előtt volt. Ha amúgy nem hinnék ezeknek a véleményeknek, a kutyáim miatt kénytelen vagyok, mert tényleg mindent alapjaiban kell majd újraépítenünk, hogy a kutyákkal közös Államunk jól működjön.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Olga Tokarczuk 2018 és Peter Handke 2019 irodalmi Nobel-díjasa!

...
Kritika

Olga Tokarczuk megalkotta a filozofikus horrort

...
Hírek

Olga Tokarczuk nyerte a 2018-as Nemzetközi Man Bookert

EGYPERCES NOVELLÁK EGY SZOBÁBÓL
...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Dániel András: A fikusz meg ő

...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Lackfi János: Mi lenne, ha?

...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Szabó T. Anna: Árnyékszínház