Zaklatottan hagytam el a Katona József Színházat az E(gy)P(ercesek) - Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában bemutatója után.
Nyolcvan percen át olyan időutazásban vettem részt, amire illett volna ráhangolódnom előzetesen, ahogy a NASA hónapokig nemcsak fizikai, de pszichológiai felkészítéssel trenírozza az űrhajósokat. A hasonlat nem távoli, sokkoló élmény lehet a Földet az űrből látni, az élet, az emberiség hirtelen belátható lesz, Isten-élmény. Beszámoló a Katonából.
Esterházy Péter 2016. július 14-én hunyt el, ő volt az a bolygó, akire most kívülről rátekinthettünk. Az Esterházy-szöveguniverzum két űrhajósra bízta az utazást, a houstoni központból vargadramviktor irányította az expedíciót.
Máté Gábor ül egy bárszéken, Lukács Miklós a cimbalom mögött, a rendezői balon fotók váltakoznak Esterházyról, Örkényről, Nádasról, Mészölyről, Kertészről, de még a híres focista testvér, Márton is játékba jön. A kietlen Katona nagyszínpadára ennél több nem is kell: Esterházy-szövegek vannak a középpontban.
A zaklatottságom oka egyszerű volt: az elmúlt években újra és újra az irodalmi laposföld-hívők megszólalásain kell háborogni, ki a magyar író, mi a jó irodalom vagy mi Esterházy kánonbeli helye. Ahogy Máté Gábort hallgatom, EP-t ufónak érzem: szövegei élnek, derűsek, okosak, önreflexívek, párbeszédkészek.
Amikor arra gondolok, hogy egy másik világból szólnak a szövegei, akkor egyáltalán nem a halálra gondolok, hanem arra az európai (juj!) értelemben vett kultúrára, irodalmi hagyományra, nyitottságra vagy párbeszédre gondolok, amit az írásaival megteremtett.
Meg a hiányára, természetesen. Lehet téma az élő irodalmi hagyomány, Örkény, Mészöly, Nádas, Kertész, a holokauszt, a család, a szeretet vagy a foci, EP máshogy, más világból szól, konkrétan, fizikailag lehet érezni a Föld bolygószerűségét.
Esterházyból nem lehet könnyű előadást összerakni, olyan sokféle szövege van. Vargadramviktor az egypercesek köré húzta fel koncepcióját, ami az előadás szempontjából jó ötlet, hiszen sok kis töredéket hallhatunk, csak egy-egy hosszabb szöveg hangzik el, de valójában azok sem túl hosszúak. Örkénytől indulunk, definiálja EP az egypercesek műfaját, hirtelen megnyílik a múlt, a hagyománnyal való örök párbeszéd igénye (mert a múltat nem lehet tankönyvekbe zárni, nincs végleges értelmezés stb.), majd jön a család, az Ö.F. (öregedő futballista), a brazil-magyar meccs, a holokauszt, Kertész Imre, akiről már a Hasnyálmirinynaplóban megírta, hogy ott ült az ágyánál, ahova már akkor nagyon sokan próbáltak leülni, egy politikai reflexió az ország teleszüléséről (ld. Kövér László), egy nagyon szórakoztató, filmszerű történet EP-ről, aki Németországban próbálja meglesni, milyen magyar író könyvét rendelte meg az Olvasó, és rögtön látja, hogy nem az övét, Mészöly Miklós prózájából következik Nádas, akinek Bibliográfia című kötetéről írt egy olyan recenziót, ami után értelmetlenné válik minden más recenzió. És így tovább.
Máté Gábor és Lukács Miklós csendes estet tervezett, de a felolvasószínház úgy működik, előre elnézést kérek, mint egy irodalmi standup-est:
először halk kuncogások, majd nevetések hallatszanak, ami segít a feloldódásban, és segít abban, hogy könnyebben átjöjjön EP prózájának valódi mélysége, mert bizony dráma is van.
Az estet mint bolygót néztem, nem értettem, mi történik körülöttünk a mindennapokban. A Gravitáció című filmben Sandra Bullock tehetetlenül sodródik az űrben, a csodálat, a szeretet és a félelem keveredik valahogy abban, ahogy nézi a Földet, az sem biztos, hogy vissza akar térni. Ezért éreztem idegennek magam az előadás után.
------------------
E(gy)P(ercesek) - Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában
Összeállította: vargadramviktor
Közreműködik: Lukács Miklós cimbalomművész
Fotó: Éder Vera/Stekovics Gáspár
