Amikor először a kezembe vettem Juli Zeh Újév című könyvét, nem gondoltam volna, hogy kifejezetten nehéz lesz spoilermentesen írni róla. Arra számítottam, hogy egy életközepi válsággal és pánikbetegséggel küzdő férfi tudatába vezet az egyik legolvasottabb kortárs német író regénye, amelynek főhőse a gyerekkorába nyúl vissza, hogy megértse, hogyan jutott idáig, hogyan lehetne jobb a házassága, és hogyan élvezhetné jobban az apaságot. Ezt meg is kaptam, de ezzel együtt a könyv második fele egy kőkemény thrillert hozott, a szenvedés és a trauma olyan fojtogató ábrázolásmódjával, amihez hasonlót csak a Nobel-díjas José Saramago Vakságában olvastam. A cikk vége ezért enyhe spoilereket tartalmaz.
Juli Zeh Németország egyik legsikeresebb regényírója, sokféle műfajban otthonosan mozog, publicistaként aktívan véleményt nyilvánít társadalompolitikai kérdésekben. Nemzetközi jogból doktorált, Brandenburg Állam Alkotmánybíróságának tiszteletbeli bírája. Fontos díjakkal, többek között Német Könyvdíjjal és Thomas Mann-díjjal is elismerték már a munkásságát. A társadalmi-politikai kérdéseket könyveibe is beemeli, de ezúttal egy megrázó családi dráma kerül a középpontba.
A Typotex kiadó gondozásában és Nádori Lídia fordításában megjelent regény Lanzarote szigetére kalauzolja az olvasót, itt tölti karácsonyi vakációját főhősünk, Henning és felesége, Theresa a gyerekekkel. Ez a kiruccanás azonban mindenről szól, csak nem a pihenésről és a feltöltődésről:
A gyerekkel töltött szabadság alatt az élet a szokásosnál is fárasztóbb.
Az embernek nincs egy perc nyugta, minden erejét arra fordítja, hogy erődöt építsen a káosz, az unalom és a rosszkedv ellen. Elolvassa a „Család” fejezetet az útikönyvben, megkeresi a megfelelő virslimárkát a szupermarket polcain és a megfelelő programot a tévében. (…) Már mindketten tudják, hogy a munka nem a szabadidő ellensége, hanem védekezési stratégia az otthoni állandó rendelkezésre állással szemben. Majd a munkahelyen kipihenik a szabadságot.”
Életközepi válság és az apai szerep
Modern család az övék, már a közös életük kezdetén leszögezték, hogy másképp akarják csinálni, mint az ő szüleik. Theresa többet keres, ezért Henning vállal nagyobb szerepet a háztartásban és a gyereknevelésben – ezt természetesnek tartja, ugyanakkor el is várják tőle. Mire a felesége végez a munkájával, ő már bevásárolt a gyerekekkel és készíti elő a vacsorát. Hétvégén Theresa felajánlja, hogy néhány órára átvállalja a gyerekeket, amiből általában az lesz, hogy inkább elmennek valahova négyesben, Henning pakolhatja a kicsi pelenkázótáskáját.
Juli Zeh megmutatja, hogy ha a klasszikus nemi szerepek felcserélődnek, az apa is kiéghet.
Dühös napjain pedig azt érzi, elmenekülne ebből a beszűkült világból: „Valójában csak túlságosan megszokta, hogy a gyerekekkel tölti az idejét. Akármennyire fárasztóak és idegesítőek – egyedül már nem tud mit kezdeni magával. Túl sok mindent túl régen abbahagyott. A kerékpározást, az olvasást, a zenehallgatást, a baráti találkozókat.”
„Egyszemélyes tisztítótűz”
Henninget pánikrohamok gyötrik, amit kissé luxusnak tart – mert ha kívülről tekint az életére, úgy gondolja, minden oka meglenne a boldogságra –, de nem tud tenni ellene, az ilyenkor elszabaduló fizikai tüneteken nem tud uralkodni. A teste az elméjétől teljesen független életet él. Ez a saját erején túlmutató állapot az AZ nevet kapja, ami akkor és ott engedi ki a csápjait, amikor és ahol kedve tartja. Theresa tud a rohamokról, de már nem beszélnek róla, a férfi sem ébreszti már fel az éjszaka közepén, ha rátör. A neurózis Henning magánügye lett:
„Különös módon senki nem vesz rajta észre semmit. Az emberek ugyanúgy kommunikálnak vele, mint korábban, a szemébe néznek, kérdéseket tesznek fel, viccelődnek, neki pedig nevetnie kell a vicceken. Miközben belül azzal van elfoglalva, hogy kontroll alatt tartsa a gondolatait, a légzését, ne ébressze fel AZT. A két roham közötti szorongás mindazonáltal engedi, hogy működjön a mindennapokban. Csak éppen pokollá teszi a mindennapjait. Egyedül van, a maga egyszemélyes tisztítótüzébe zárva.”
Horrorutazás testben és lélekben
Az új év azonban lehetőség az újrakezdésre, ráadásul Henninget valami nagyon vonzza a Kanári-szigetekre, de hogy pontosan mi, ezt sokáig ő sem érti, csak érzi, hogy oda kell utazniuk. De hiába a helyváltoztatás, maguk elől nem menekülhetnek: Theresával a vakáció alatt is ugyanúgy egymásnak feszülnek, Henning végignézi, ahogy a felesége egész este egy másik férfival flörtöl, és még éket ver közéjük a férfi húga, Luna is, akinek Henning mindent elnéz.
Henning mindenesetre megpróbál változtatni az életén, új szokásokat bevezetni, ezért az év első napján biciklizni indul: felteker a hegyre, ami nem kis vállalkozásnak bizonyul. Felkészületlenül éri az út testileg-lelkileg.
De vajon sportolni indult vagy elmenekülni? A képzelet szüleménye vagy valóság mindaz, amivel a biciklitúrán szembesül?
Minden egyes pedálra taposással merülünk el egyre mélyebben a férfi tudatában és tudatalattijában, megpróbáljuk vele együtt megérteni, miért rekedt meg az életben. Juli Zeh mesteri módon fokozza a feszültséget. Oldalakon át érezzük, hogy egyre közelebb kerülünk valami nagyon nagy leleplezéshez. Egyre gyanúsabb, hogy Henning nem először jár ott, és amikor a fáradtságtól és a szomjúságtól összeroskadva megpihen egy háznál, a regény hangnemet vált, és a szerző kibontja előttünk azt a súlyos gyermekkori traumát, ami által minden értelmet nyer.
Világossá válik, Henning miért nem tud mit kezdeni a társadalom által ráruházott szerepekkel, és mi az a láthatatlan kapocs, ami nem engedi, hogy a húga leváljon róla.
Akinek ennyi elég volt a történetből, az itt álljon is meg a cikk olvasásával, mert most egy kicsit spoileres rész következik.
Henning a hegyen rájön, hogy gyerekkorában egyszer már jártak itt a szüleivel és a húgával, de a kirándulás olyan tragikus véget ért, hogy az agya valószínűleg kitörölte a traumatikus élményt, és az édesanyjuk is természetesen gondoskodott róla, hogy átkeretezze bennük a múltat. Egy napon ugyanis a szülők elmentek a házból, magukra hagyták a gyerekeket és sosem tértek vissza. Megtörténik a szembenézés az eltitkolt múlttal, sor kerül a szembesítésre is, de vajon valóban új, szabadabb élet várhat-e Henningre ezek után?
Nem állítom, hogy egy-két fordulat nem volt kiszámítható, ennek ellenére Juli Zeh sodró lendületű regénye végig fenntartja az olvasó figyelmét, nincs túlírva, de pont eleget árul el ahhoz, hogy a történet sokáig velünk maradjon.
