Helyszín Észak-Írország az 1970-es években. Cushla, a fiatal katolikus lány egy Belfast melletti kisvárosban él édesanyjával. Napközben a helyi egyházi iskolában tanít alsósokat, esténként a családja tulajdonában lévő pubban segít be a bátyjának, Eamonn-nak. Itt ismerkedik meg Michael Agnew-val, egy ügyvéddel, aki az észak-írországi zavargások során elítélt fiatalok védelmével szerzett magának hírnevet. Michael protestáns és jóval idősebb Cushlánál, ráadásul nős is, de a lányt minden józan megfontolás ellenére magával ragadja a férfi műveltsége, és titkos viszonyt kezd vele.
A kisváros, ahol a történet játszódik, nem mentes a konfliktusoktól. Vegyesen lakják katolikusok és protestánsok, a rendőrök és az itt állomásozó brit katonák jelenléte már szinte megszokottá vált. Nincs nap, hogy a hírekben ne valamilyen, a zavargásokkal kapcsolatba hozható, erőszakos cselekményről számolnának be. Egyik éjjel Cushla kedvenc diákjának apját majdnem halálra verik, és ez váratlan láncreakciót indít el. A lány megpróbálja védelmébe venni a tanítványát és annak családját, ám szép lassan minden veszélybe kerül, ami fontos neki az életben.
A Vétkek nagyszerűsége abban rejlik, hogy az elsőre komornak és nyomasztónak tűnő világa ellenére egy idő után valahogy mégis otthonosan kezdjük érezni magunkat benne. Kennedy rendkívül megrendítő módon, a hétköznapi élet legapróbb mozzanatain keresztül mutatja be, hogyan lehet egy zavaros történelmi időszakban boldogulni, és milyen az, amikor az erőszak része a mindennapoknak.
Louise Kennedy: Vétkek (részlet)
Fordította: Schultz Judit
Cushla a kabátjába csavarta a kézitáskáját, és a sörhűtő és a kassza közötti résbe tolta. A bátyja, Eamonn a pult fölé hajolt egy készletlistával. Felnézett a lányra, és összehúzta a szemét. Fejével a bár falán végigfutó tükör felé bökött. Cushla odahajolt, hogy megnézze a tükörképét. Slattery atya egy hüvelyk széles és két hüvelyk hosszú, vastag kereszttel jelölte meg a homlokát. Eldörgölte, a hamuból kiáradt a belekevert, ki tudja, miből készült kenet fenyős, gyantás illata, ujjával kormos folttá maszatolta a keresztformát.
Eamonn egy nedves szalvétát csapott a kezébe. Siess, sziszegte.
A kocsmában ivó férfiak többsége nem hamvazkodott hamvazószerdán, nem ment végig a kálvárián nagypénteken, nem járt vasárnaponként misére. Egy dolog inni egy katolikusok tulajdonolta bárban; az viszont már egészen más, hogy az ember pint sörét egy pápai harci festékkel kikent nő csapolja ki. Cushla addig dörgölte a homlokát, amíg rózsaszínű nem lett a bőre, a szalvéta pedig foltokban megfeketedett. Bedobta a kukába.
Eamonn motyogott valamit az orra alatt. Az egyetlen szó, amit Cushla ki tudott venni, az ostoba volt. A törzsvendégek a pult mentén sorakoztak. Jimmy O’Kane, mellzsebében ott domborodott az egy szem tojás, amelyet a teájához vásárolt. Minty, az iskolagondnok, aki annyi Carlsberg Special Brew-t ivott, hogy a kocsma díjat nyert mint Észak-Írország legtöbb Carlsberget eladó helye, noha Minty volt az egyetlen vásárló, aki ezt a márkát itta. Fidel, khakiszínű sapkájában és színezett lencséjű szemüvegében. Nappal mentolos pasztillát és szegfűszeges pillecukrot mért anyja édességboltjában; éjjel az Ulsteri Védelmi Szövetség helyi szervezetének brigadérosaként szolgált. Egy Leslie nevű szerelő a hajógyárból, aki meg sem szólalt, amíg be nem rúgott, és egy este azt mondta Cushlának, hogy szívesen megfürdetné. Egy újabb férfi. Középkorú, előtte whiskey. Sötét szemű, kicsi tokával. Fekete öltönyt és keményített fehér inget viselt, elálló gallérral, olyan ruhákat, amelyek igencsak feltűnőek voltak az overallok és a vasalásmentes anyagok között. Haja a füléig sima volt, majd a tarkóján hullámokat vetett, mintha egy kalap alatt izzadt volna.
Vagy paróka alatt.
Cushla fellépett az egyik bárszékre, hogy felhangosítsa a televíziót. Amikor lemászott, a whiskey-s férfi hüvelykujjával megpöccintette a cigarettája szűrőjét, mintha épp akkor nézett volna félre.
A híradó ugyanazzal a rövid jelenetekből készült montázzsal indult, mint mindig. A zavargások; egy hat-hét éves fiú felkapaszkodik egy páncélozott csapatszállító oldalára, hogy követ tömjön az egyik résbe, ahonnan a katonák a fegyvereiket kidugják. Felvonulás a Stormonton; ezrek vonulnak a hosszú sugárúton a brit parlamenthez, amelyet megtoldottak egy új épülettel. Egyetlen parkoló autó egy üres utcán. Úgy néz ki, mint egy fénykép, aztán egyszer csak az autó felfúvódik, hatalmas füst- és tűzgolyóvá robban, az ajtaja bukfencezve elrepül, és a környező épületek kirakatüvegei jégesőként hullanak az aszfaltra. A montázs azzal ért véget, amivel mindig: Mary Peters képével, amint olimpiai érmét emeli a magasba.
Azt három éve nyerte, szólalt meg Eamonn.
Az utolsó itteni esemény, amire büszkék lehetünk, felelte a férfi. Hangja mély volt, szinte nyers, a kifinomult akcentusa ellenére.
Úgy bizony, Michael, mondta Eamonn.
Honnan tudja Eamonn a nevét?
Fidel a hírolvasó felé biccentett. Barry lenyíratta a szakállát, mondta, miközben a saját szakállát a hüvelykujja köré hurkolta, és hosszú, elkeskenyedő tincsbe húzta.
A friss hírek. Egy országút; rendőrségi Land Rover áll a szélén, keresztbe fordulva, egy pár szövetbe burkolt láb lóg ki egy csupasz galagonyabokor alól. Balaklavás férfiak egy konyhaasztal mögött, gyapjúarcok a mikrofonokhoz szorítva, fényképezőgépek vakui villannak rájuk. Egy kocsma, ablakok nélkül, a tetején tátongó kráterből nyirkos füst dől kifelé.
Az utolsó hír életkép volt. Ez a rész mindenkinek tetszett, mert általában valami politikamentes téma volt, amelyhez mindenki hozzászólhatott. Egy riportert kiküldtek a városközpontba, hogy megkérdezze az embereket, mit gondolnak arról, amikor valaki figyelemfelkeltés céljából pucéran beszalad egy nyilvános eseményre. Nevetséges, mondta egy kötött sapkás nő, ehhez aztán igazán túl hideg van. A bárpult körül kuncogás támadt. Egy kicsi, brillantinozott hajú férfi azt mondta, ő megtenné, ha eleget fizetnének érte. A következő férfi felkiáltott: „Ocsmányság!”, és elment. Aztán megállítottak egy hosszú, sötét hajú, nagy szemű lányt. Irhakabátot viselt, a gallér bolyhosan terült szét az arca körül. Szerintem fantasztikus, mondta, végre valami más.
Merevrészegnek tűnt.
Úgy néz ki, mint te, Cushla, mondta Minty. Te is hajlandó lennél egy jó kis pucér futásra?
Hagyd békén a húgomat, te perverz, szólt rá Eamonn vigyorogva. Normális esetben Cushla maga válaszolt volna, de olyat, amivel mindannyiukat elhallgattatta volna, ám most nagyon is tisztában volt az elegáns, whiskey-t iszogató, ápolt körmű férfi jelenlétével.
Eamonn odaszólt, hogy szedje le az asztalokat. Cushla kiment a placcra. Három kefehajú férfi ült egy sarokasztalnál, amely tele volt habfoltos söröskorsókkal. Ahogy Cushla az utolsó korsóért nyúlt, az egyik férfi lerakta a szőnyegre. Egyet elfelejtettél, mondta, az ádámcsutkája fel-alá járt a nyakán.
Cushla lehajolt, hogy felvegye a korsót, és ekkor a férfi a csípőjére tette a kezét, közvetlenül a feneke fölé. Cushla lerázta magáról a kezet, és a három fickó nevetésétől kísérve visszament a pult mögé.
Láttad, mit művelt az a katona?, kérdezte Eamonnt, miközben a korsókat a mosogatóba dobta.
Nem. Eamonn nem nézett rá, úgy felelt, és Cushla tudta, hogy igenis látta.
Megfogdosott a nyavalyás.
Mit akarsz, mit tegyek vele?, kérdezte a bátyja, bár nem volt ez igazi kérdés. Nem tehetett semmit.
Helyőrségi városban éltek, bár 1969-ig, amikor a csapatokat beküldték, nem érezték annak. Nem mintha valaha is katonák járőröztek volna az utcákon. Laveryék csak a bárpult túloldalán találkoztak velük, amikor levették az egyenruhát. Az első néhány ezreddel még minden rendben volt. Aztán megjöttek a légi deszantosok. Ők szerettek emlékeztetőket hagyni maguk után. Szőnyegen eltaposott cigarettákat, a falról lefeszegetett, összetört csempéket a férfimosdó padlóján. A Véres Vasárnap másnapján egy csoportjuk bejött a bárba. Még Fidel és a fiúk is nyugtalanok voltak a társaságukban, és hamarosan csak Gina, Cushla és a katonák maradtak; Cushla apja túl beteg volt ahhoz, hogy dolgozzon. Gina egy bárszéken ült, poharát az italmércék alá tolta, onnan nézelődött. Sikerült is figyelmen kívül hagynia a katonákat, mígnem az egyik kiharapott egy darabot a söröskorsójából, és a többiek noszogatása közepette szilánkokat és vért köpött a hamutartóba. Cushla úgy nézte, mint egy horrorfilmet, ahogyan az anyja végiglépdelt a helyiségen. Téged meg melyik angol börtön okádott ki magából?, szólalt meg Gina, mielőtt felhívta volna a kaszárnyát; olyan gyakran telefonált be panaszt tenni, hogy név szerint ismerte a parancsnokot. A csak telefonáláskor használt hangján közölte a férfival, hogy távolítsa el az embereit, többé nem látják őket szívesen. A katonai rendőrök elvitték őket, de a kocsmában üldögélő többi újonc látványa továbbra is nyugtalanította Cushlát. Gina már kijátszotta az aduját.
Amikor újra fel tudta emelni a fejét, a férfi rámosolygott. A szeme kedves volt. Mindent hallott, és Cushlát elöntötte a szégyen, inkább Eamonn, mint saját maga miatt, és nekilátott rendbe tenni az üveges sörök polcait.
Szép látvány, mondta egy angol hang. Cushla belepillantott a tükörbe. A tapogatós a pultnál állt, kezében bankjegy. Cushla háta mögött a sörcsap köpködött, ahogy Eamonn csapolta a korsó söröket a fickónak.
Úgy tesz, mintha nem hallana, mondta a tapogatós.
Talán azért, mert megalázod, szólalt meg Michael. Cushla azon kapta magát, hogy visszafordul. A férfi szembefordult a bárszéken a katonával, a whiskey a bal tenyerén feküdt.
Ugyan már, haver. Csak viccelek, mondta a katona olyan éles hangon, mint egy nyafogó gyerek.
A humor akkor a leghatékonyabb, ha kölcsönös, felelte Michael.
A tapogatós előrehajolt, megállt, majd visszahúzta a nyakát, mintha meggondolta volna magát. Esetlenül felkapta a három korsót, és visszament az asztalhoz, a sör a padlóra lötyögött. Eamonn rettenthetetlenül bámulta a televíziót, de Cushla az álla látványából tudta, hogy úgy érzi magát, mint akit kiheréltek. Fidel és a többiek is úgy néztek ki, mintha mi sem történt volna.
Ki ez a férfi?
Cushla elfoglalta magát, törölgetett, pakolászott, próbált nem ránézni a férfira. Az ajtó döndülve becsapódott. A katonák asztala üres volt, mindegyik korsó alján ottmaradt néhány hüvelyknyi sör.
A törzsvendégek elindultak hazafelé. Leléphetnél egy órára, mondta Cushla Eamonn-nak. Nézd meg a gyerekeket lefekvés előtt.
Nem akarlak egyedül hagyni.
Elleszek én.
Hát jó. Hívj, ha valami gondod támad, mondta Eamonn, majd elment.
Michael cigarettára gyújtott, és az orrán át fújta ki a füstöt. Töltsön még egyet, kérem, mondta, és Cushla felé csúsztatta a poharát.
A lány a tükörbe lesett, miközben az italt töltötte. A férfi figyelte őt. Cushla, most, hogy háttal állt neki, felbátorodott, és nem fordította el a tekintetét.
Letette a whiskey-t a pultra. Cushla, ugye? Én Michael vagyok. Kér maga is egyet?, kérdezte a férfi, és összezárta az ujjait a pohár körül. A helyiség jobban nézett ki így, hogy ő is benne volt. Mögötte a falakra erősített kopott lámpások meleg fényköröket vetettek a tíkfa asztalokra, a padokat és a székeket borító jádezöld tweedkárpitból valamiféle romlott fényűzés áradt.
Délelőtt tanítok. Köszönöm, de nem kérek, felelte Cushla.
Hol tanít?, kérdezte a férfi. Az egyik olyan kérdés, amelyet az emberek feltesznek, ha tudni akarják, melyik felekezethez tartozik a másik. Mi a neved? Mi a vezetékneved? Hova jártál iskolába? Hol laksz?
Harmadikosokat tanítok a St Dallan’sben.
Tehát a gyerekek olyan hét-nyolc évesek? Az szép kor.
Az, bólintott Cushla. Az első két évben elsőseim voltak. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy ki-be hordtam őket a vécére.
Ma reggel hamvazkodni vitte a gyerekeket, mondta a férfi.
Nyilván látta, amint letörölte a keresztet. És hogy Eamonn ingerült volt miatta. Igen, felelte Cushla.
Ifjúkoromban Dublinban éltem, mondta a férfi. Ott lent aztán faltól falig katolikusok, tudja. Könnyedén mondta, de olyan élesen nézett a lányra, hogy Cushla megkönnyebbült, amikor végre levette a tekintetét az övéről, és ivott egy kortyot.
Én magam is hamvazkodtam ma reggel, mondta Jimmy O’Kane hangosan suttogva.
Ügyesebben sikerült megszabadulnod tőle, mint nekem, válaszolta Cushla.
Egy löket szappan egy törlőkendőn, mondta az öreg.
A lány Michaelre pillantott. A férfi szeme köré ráncok gyűltek jókedvében.
Cushla főzött egy csésze teát, és elfordította a bárszéket, hogy szembeülhessen a televízióval. Egy dráma kezdődött. Helen Mirren egy kanapén feküdt, és egy fehér macskát simogatott, miközben a férje Malcolm McDowell-lel csapott össze, amiért az lefeküdt a feleségével. Cushla nem tudta, miért menne a nő a sovány, kegyetlen külsejű, giccses kék pulóvert viselő McDowell közelébe, amikor a zömök és ábrándos Alan Bates a férje. Helen Mirren felállt, és körbesétált a szobában. Fehér ingruhát viselt. Előkelően nézett ki. Cushlán rózsaszín pamutvászon ing és farmer volt, a nadrág egyik hátsó zsebére a „Nyomd meg a pánikgombomat” feliratot hímezték.
Jimmy befejezte a sörét, alsó ajkát gondosan körbejáratta a korsó peremén, hogy az utolsó cseppet is lenyalja, aztán finoman megveregette a mellzsebét, és kicsoszogott az ajtón.
Michael rendelt még egy italt. Azt mondta, hogy a dráma 1960-ban az év színdarabja volt. Úgy vélte, Mirrent rosszul használták a filmben, és hogy McDowellt beskatulyázta a Mechanikus narancs-ban játszott szerepe. Cushla elmondta, hogy nem bírta végigolvasni a könyvet, pláne nem megnézni a filmet. Ó, de hiszen az a film gyönyörű, mondta Michael, még az erőszakossága is tökéletes. Azt mondta, ismeri azt az armaghi férfit, aki a nyomorékot játszotta. Egy kicsit ő maga is írogat. Pár dokumentumfilmet, rövidfilmet. Az ügyvédek valójában frusztrált színészek, mondta. Úgy beszélt, mint aki megszokta, hogy hallgatják.
Amikor Eamonn visszatért, úgy csipkedte meg Cushla arcát, mintha kisgyermek lenne. Köszönöm a bébiszitterkedést, mondta Michaelnek.
Huszonnégy éves vagyok, mondta Cushla. Eamonn a lenézés és az engedékenység szokásos keverékével nézett rá; Michael olyan arckifejezéssel, amelyet Cushla nem tudott megfejteni.
A férfi ugyanakkor távozott, mint Cushla, tartotta az ajtót, hogy előreengedje a lányt. Cushla karja Michaeléhez simult, ahogy elhaladt mellette. Szilárdnak, tömörnek érezte a férfit.
A kocsma a főutca végénél, egy bekötőúton állt, hátulról a lerombolt kolostor helyén álló óratorony, elölről pedig egy alacsony tanácsi tömbház nézett le rá. Cushla átvágott a félhomályos parkolón oda, ahol a kis piros Renault-ját hagyta, közel az aluljáróhoz, amely a völgykatlanba vezető új, kétsávos autóút alatt vitt át. Hangok pattogtak a betonalagútban, cigaretták szikráztak a sötétben. Csípős szag áradt, a dagály előtti víz olajos, sáros szaga.
Jó éjt, Cushla, kiáltott oda Michael. Egy nagy barna autó mellett állt, közel a kocsma bejáratához.
Viszlát, felelte a lány. Amikor felkapcsolta az autó fényszóróit, a férfi még mindig ott állt, a vállára mintha valami súly nehezedett volna, amitől idősebbnek tűnt, mint amikor a pultnál ült.
A rendőrség ellenőrző zónát alakított ki a High Streeten, de az most elhagyatott volt. Ahogy Cushla közeledett az óceánparthoz, három férfi lépett ki a járdára egy másik kocsmából. A katonák, korábbról. A tapogatós megbotlott, épp a lány autója előtt, és Cushlának satuféket kellett nyomnia, hogy ne üsse el. A férfi a motorháztetőre csapott, és benézett a szélvédőn. Amikor meglátta, hogy Cushla az, kidugta a nyelvét, és ide-oda mozgatta, obszcén gesztusát játékossá lágyította fiatalsága. Fényszórók világították meg hátulról az autót, és Cushla belenézett a visszapillantó tükörbe. Michael volt az. Két ujját felemelve odaintett Cushlának, és üresjáratban várt, amíg a fiút el nem rángatták a barátai. Cushla lassan elindult, otthagyva a röhögő srácokat a járdaszegélyen.
Michael hazáig követte, ott egyszer felvillantotta lámpáit, és továbbment az úton a dombok felé.
A kiöblösödő ablak Laveryék házának földszintjén szemtelenül világos volt a többi ház sötét homlokzata között. Beérve Cushla behúzta az aranysárga bársonyfüggönyöket a nappaliban. A parázs már csak pislákolt a kandallóban, fehér hamubundája porrá omlott, amikor Cushla beleürítette az anyja karosszéke mellett álló magas, sárgaréz hamutartót.
Helyére tette a tűzvédő rostélyt, lekapcsolta a villanyt, és felment a lépcsőn.
Te vagy az?, kérdezte az anyja.
Ki más lenne?, válaszolta Cushla, és kinyitotta az anyja szobájának ajtaját. Gina Lavery három párnának dőlve feküdt, becsavart hajára egy bugyit húzott. A rádió halkan szólt. Gina mindig bekapcsolva hagyta egész éjjelre, azt mondta, ez a társasága. Néha reggelente elmesélt dolgokat Cushlának, amelyekről álmodott, George Bestről, világ körüli jachtversenyekről vagy az Egyesült Államok űrprogramjáról, aztán amikor megérkezett a napi újság, kiderült, hogy igazak.
Az a sok információ, amelyet tudtán kívül befogadott.
Most sem húztad be a függönyöket, mondta Cushla.
Ugyan ki pazarolna rám golyót?, kérdezte Gina. Próbált dölyfösnek tűnni, de a hangja kásás volt az altatótól. Sűrű napod volt?
A szokásos. Meg három katona.
Söpredék.
Hazaengedtem Eamonnt egy kis időre.
Nem szeretem, ha egyedül állsz a pult mögött.
Nem volt gond. Egy Michael nevű férfi gondoskodott arról, hogy ne unatkozzam. Úgy negyvenöt lehet, sötét hajú. Borongós. Azt mondta, ügyvéd.
Michael Agnew. És inkább ötvenes, mondta Gina.
Fiatalabbnak néz ki, mondta Cushla.
Még mindig olyan jóképű?, kérdezte Gina. Igazi szoknyapecér volt a maga korában. Istenem, ősidők óta nem láttam! Remekül kijött apáddal.
Eamonn harminckét éves volt, és tizenöt éves kora óta a kocsmában dolgozott. Biztosan akkorról emlékezett Michaelre. Hol lakik?, kérdezte Cushla.
Egy nagy házban fent a dombon. Van egy lakása is a városban. A felesége nincs valami jól, mondta Gina. Aztán azt csinálta, amit az összes nő a családjában, amikor sajnáltak valakit: féloldalasan összegyűrte az arcát, és a „segítse” szót suttogta a szája sarkából. Az „Isten segítse” rövidítéseként.
Mi a baj a feleségével?
Gina a szájához emelte a kezét, mintha egy italt dobna be. Dublinból származik, mondta, mintha ez mindent megmagyarázna.
Tényleg? Katolikus?
Nem, valami előkelő protestáns családból való.
Van gyerekük?
Egy fiú. Tizenhét-tizennyolc éves lehet.
Cushla az anyja fölé hajolt, és megcsókolta az arcát, beszívva szomorú illatát. Je Reviens parfüm és cigaretta. Dauervíz és gin. Nem Michael Agnew felesége volt az egyetlen nő, aki szerette az italt.
A szobájában Cushla kikészítette a ruhákat, amelyeket másnap reggel a munkába vesz fel. A-vonalú kockás szoknya, tengerészkék báránygyapjú pulóver, szürke blúz. Mint egy iskolai egyenruha. Soha nem törődött vele különösebben, hogyan néz ki a pult mögött, csak felkapott valami göncöt, aminél nem bánta, ha fertőtlenítő fröccsen rá, és felkötötte a haját, hogy ne lógjon a szemébe. Eddig.
Támogatott tartalom
