Tüdős Klára lett volna az első magyar feminista?

Tüdős Klára lett volna az első magyar feminista?

Táncosnő? Divatdiktátor? Igehirdető? Középcsatár? Filmrendező? Író? Az első magyar feminista? Bódis Kriszta író és dokumentumfilmes, a Kemény vaj, az Artista és a Carlo Párizsban című regények szerzője, és a Van Helyed Alapítvány megteremtője nagyívű, trilógiának tervezett regénysorozatában a múlt század ikonikus magyar nőalakjává vált Tüdős Klára kalandos életútjának felidézésére vállalkozik. Olvass bele!

Könyves Magazin |
BÓDIS KRISZTA
Kisasszonyképző - Istenhegy I.
Európa Könyvkiadó, 2022, 499 oldal
-

Ha van élet, ami joggal és tárgyszerűen regényesnek nevezhető, Tüdős Kláráé minden bizonnyal az. Nem sok tulajdonnevet foglal szólásba a kollektív emlékezet, de az övével már életében megtette. „Na, ezt sem a Tüdős Klára tervezte!” – sóhajtottak a pestiek némi malíciával, ha tapintatosan akartak ízléstelennek, csúnyának minősíteni valamit vagy valakit, indirekten jelezve, hogy ez a név a jó ízlés, a szépség védjegyévé vált.

Bódis Kriszta bátor, izgalmas, eklektikus nyelvet kevert ki Tüdős Klára életrajzi trilógiájának elbeszéléséhez. Szakított az életrajzi regények egy hangú, klasszikus, jól bevált, a hőssel rokonszenvező, nézőpontjával némi távolságtartással azonosuló narrátorának attitűdjével.

Bódis Kriszta: Tüdős Klára minden skatulyából kilógott
Bódis Kriszta: Tüdős Klára minden skatulyából kilógott

Istenhegy címmel ír trilógiát Bódis Kriszta a huszadik századnak a maga korában meghatározó, mára viszont kevésbé ismert női ikonjáról, Tüdős Kláráról. Az első kötetet (Kisasszonyképző) szerda este mutatták be a Hadikban, a szerzőt Jakupcsek Gabriella kérdezte.

Nyitókép: Európa Könyvkiadó

Tovább olvasok

A narráció két, élesen eltérő stílusú szólam keveréke. A Tüdős Klára-„közelikben” szenvedélyes, minden távolságtartást fölszámoló, heves azonosulás, végleteiben a szecessziós túldíszítettség jellemzi a szöveget, míg a kor történelmi-politikai kulisszáit, az első világháború hadi eseményeit felidéző „totálok” és a századelő életviszonyait, hétköznapjait meghatározó emberi tevékenységi formák leírásai kifejezetten tárgyszerűek, aprólékosak és dísztelenek. Ez a feszültség lüktetővé, dinamikussá teszi a regényt. A szerző ezekben a szövegrészekben vendégszövegeket használt fel az érintett szakterületek irodalmából és a korabeli sajtóból.

Az Istenhegy-trilógia első része, a Kisasszonyképző klasszikus Bildungsroman, avagy modern terminológiával éléve, igazi coming-of-age történet. A liberális szellemű családot is bizonyos mértékig szűknek, fojtogatónak érző, magát sok mindenre alkalmasnak, tehetségesnek sejtő, határozott, okos lány a Dóczy Gimnázium református szigorából szabadulva nyakába veszi Európát, előbb a svájci Vevey nevelőintézetében, majd Angliában és Hollandiában szerez új tapasztalatokat és barátokat. Szerelmi életének első szakaszát két karakteres férfialakhoz fűződő, ambivalens érzelmek teszik bonyolulttá.

Bódis Kriszta: Kisasszonyképző (részlet)

– Pokoli kín így szeretni az életet, ahogy én szeretem! – nevetett Claire.

– Hogy szereted?

– Nagyon! – kiáltotta.

– Inkább hangosan – élcelődött Ethel.

– És szeretem még a szépet, ezt a gyönyörű Mindenséget! – folytatta Claire. – Szeretem, hogy erősen és bátran érkezett a tavasz. A völgyekből, lankákról, legelőkről és a szőlőültetvények teraszairól egy csapásra eltűnt a hó. Látod? Harsogva hajtott ki a fű, elevenedtek meg a bokrok és a fák. Imádom! – kitárt karokkal forgott körbe. – Ahogy telik az idő, egyre jobban imádom! Az élet mindig csoda arad, ugye, ezt te is így érzed? Eltáncolom a tavaszt, figyelj, amikor zöldebb zöldet talán sehol sem lehet látni, csupán Helvécia hegyi legelőin.

Lendült a karja, átölelte és elengedte a távolba szökellő lejtőket. Hajlongott, mintha a testében konganának a harangok, s közben a völgyből fölszállt a harangzúgás. Spiccben szaladt a fény felé, ahogy a madarak röppennek az ablakokba, s benézve forgatják fejüket, ahogy mókusok futnak fel, aztán le az illatozó fenyők törzsein. Magasba lendítette lábát, majd ugrándozva nekiiramlott, összefogta a tiszta, világoskék levegőt, és szétszórta a délelőtti forró nap alatt. Az asztalról lehúzott hímzett csipketerítővel kört írt le a feje fölött, és maga körül pörgetve lebegett, szállt a selyemmel. Hirtelen megtorpant, mint aki hangot hall, aztán „battement tendu”, mint egy balettozó kisiskolás fegyelmezetten nyolcad, negyed, fél fordulatokat végzett, és ekkor megpillantott valamit a földön, ami nem volt ott, de pantomimje tökéletesen odavetítette érdeklődése tárgyát, hiszen kecsesen lehajolt simogató mozdulatokkal egy macskához, majd lehasalt elé, hogy orrukat összedörgölődzve hemperegjenek, fölpattanva körbeszáguldják a szalont, és magasba ugrott a levegőben spárgázva, hogy szoknyája megfeszült, mint a fenyők vitorlái, vagy az alpesi kőris az ég ultramarin háttere előtt, aztán ismét hanyatt feküdt a földre, puha mohaként a háta egészen a padlóra simult, behunyta a szemét.

Mellkasa fel-alá járt, orrcimpája kitágult:

– Szereted a mohát? – kérdezte még mindig lehunyt szemmel. Mély, határozott hangja mindig mellbe vágta Ethelt.

– Nahát, Claire! Ez nagyszerű volt! Csodálatos! Hihetetlen, hogy most találtad ki! És a technikád!

– A moha makacs kis jószág. Télen-nyáron kitart, selymesen növekszik, senkit se bánt. Egyébként Ilka néninek köszönhetem, a csodás magyar nemesasszonynak, hogy bármikor, bármire képes vagyok táncot improvizálni, és persze Juliette-nek. A Riant Port-i artista gyakorlatainak.

– Farsangkor álarcosbál lesz – hirdette ki Elisa az ebédlőasztalnál.

– Mint tudjátok, intézetünk küszöbét nem lépte még át fiatalember – emelkedett szólásra az igazgatónő –, és ehhez a hagyományhoz ragaszkodunk.

– Igaza van – súgta Claire-nek Ethel. – Kár lenne ezt a kedves légkört megzavarni.

– Vendégeink azonban lesznek. Mme Elisa Brett meghívta néhány londoni barátnőjét, akik ontreux-ben víkendeznek. Az álarcosbálok megszervezésére a szokásaink szerint főrendezőt kérünk fel a leányok legjobbjai közül. – A lányok mocorogni kezdtek, kíváncsian várták, idén ki kapja az igazgatónőtől a felelősségteljes és megtisztelő feladatot. – Az idei álarcosbál főrendezőjének Mlle Tüdőst nevezem ki.

A lányok, a Matróz-különítménnyel az élen, őszintén éljenezni és tapsolni kezdtek. Biztosak voltak benne, hogy Claire fantáziadús ötletekkel áll majd elő, és a farsang nagyszerű mulatság lesz, ha ő szervezi.

– Köszönöm – állt fel és hajolt meg Claire. – Szeretném, ha idén mindenki beöltözne – fordult az igazgatónő felé. – A szabály annyi lesz, hogy csak én tudhatom, kit rejtenek a jelmezek és az álarcok.

– Legyen így – adta áldását kimért fejmozdulattal az igazgatónő. Lázas készülődésben telt a következő két hét. Claire elküldette magának otthonról az egyik kuzinja jogászfrakkját az összes hozzá való kellékkel, nyakkendővel, cilinderrel és keményített, cserélhető ingmellel.

A nagy napra Annyt, a holland lányt kérte fel egy bálnyitó előadásra.

Anny anyja a jávai alkormányzó lánya volt, korán meghalt, magára hagyva Vrancx urat, Anny kissé bogaras, óriási vagyonnal rendelkező holland apját. Vrancx úr imádta a lányát, mert a különleges szépségű feleségére emlékeztette. Claire és Anny összedugták a fejüket, és egy hamisítatlan jávai menyasszonytáncot tanultak be, amihez Vrancx úr elpostázta Anny anyjának eredeti jávai menyasszonyi ruháját. Aztán a bálra Claire az egész társaságnak betanította a francia négyest. Az első tétel figurái még kihívást jelentettek, és keserves munkát, de a lányok egyre jobban belejöttek, és az intézet reggeltől estig próbákat tartó tánciskolává alakult.

– Lányok! Hányszor mondjam – állította meg a zenét és magyarázta el újra és újra türelmesen Claire a figurákat –, hogy ha azt halljátok, „Chaîne des dames”, akkor az a séta párosan félig és vissza, és ugyanez még egyszer, végül a kiindulási helyetekre kell állni. A második tételben az „En avant et en arriere” előremenet és visszamenet, előre, vissza, előre, vissza, aztán szépen „À droite et à gauche”, így kell, ringva, jobbra, balra, és most a „Traversé”, hat és hét és nyolc és kilenc, majd „À droite et à gauche”, jobbra öt és vissza balra, „Retraversé”, és vissza így, a tétel végén „Tour de main”, jobb kéz fogás és nyolc, kilenc.

– És ez még csak az első kettő tétel! – figyelmeztette őket Ethel. – A harmadik tétel akkor jön, ha azt halljátok, „La Poule”, és akkor, mint a „Traversé”-ben kilenc lépés keresztül így, majd középen négyesével három húzás jobbra és balra és jobbra, aztán „Promenade” páros séta, át szemközt, és „À droite et à gauche” azoknak, akik itt keresztülmentek, félig be, jobbra és vissza, így.

A lányokat már álmukban is a „La Trenis” és az „En avant-deux et en arrière” ringatta párosan előre és vissza a „La dame traversé” áthaladásig srévizavé és vissza, jobb kéz fogással párosan „Retraversé”. Anny addig forgott álmában, hogy leesett az ágyról.

– Úgy lesz igazságos – újságolta Ethel a valahanyadik táncpróbán –, hogy az ötödik tételben a „La Pastourelle” férfiszólót mindenki eltáncolja, aztán rövidítünk, kihagyunk öt figurát, és a „Rond”-dal folytatjuk, ahol a kör négy tagja minden kezet érint és fordul, és érint és fordul, végül „Demichaîne anglaise”. Na mit szóltok?

Senki nem szólt semmit. Szerencsére Claire Elisát és Ethelt nevezte ki asszisztenseinek, így a Riant Port növendékei nem váltak a magyar lány munkamániájának áldozatává.

– Lányok, szünet! – kiáltotta Elisa. – Nyissátok ki az ablakokat!

Elérkezett a nap, s a terem közepén a jávai menyegzőhöz állt a két maláj táncos, Anny és Claire.

 A farsangi mulatságnak ezzel a kezdő számával már akkora sikert arattak, hogy kétszer is meg kellett ismételni az előadást. A közönség álarcban és keringőhöz öltözve állt fel, és Claire-nek kapkodnia kellett, hogy frakkjában tökéletes táncmesterként vonuljon be ismét a francia négyes vezényletéhez.

„Chaîne anglaise” – harsogta, és a szemben felsorakozott párok két oldalról elindultak egymás felé, selyemsuhogással középre érve megfogták egymás kezét, majd a szemközt jövő párt maguk között átengedték – akár egy élő fésűn keresztül – a másik oldalra, hogy elfoglalják a másik pár helyét, majd ugyanezt megismételve visszatértek, miközben ki kellett találniuk, melyik álarc kit rejt, s ha talált, a helycsere során leleplezett táncosnak le is kellett vennie az álarcát. Amíg a találgatás folyt, Claire és Ethel eltűntek, csíkos vászonöltönyt húztak, feketére mázolták az arcukat, és fekete táncosokként jelentek meg újra. Berobbantak a francia négyes alakzata közé, szétrebbentették a lányok szabályos rendjét, akik sikoltozva ugrottak szerteszét előlük. A fekete páros veszett jiggelésbe kezdett, rúgtak, kopogtak, fergeteges lendülettel. Ethel a tánc hevében lekapta paprikakalapját, és az igazgatónő elé penderülve a fejébe nyomta. Óriási tapsot kapott érte, még a Mlle is összeütögette a tenyerét, igaz, eléggé kényszeredetten. Fogalma sem volt, sem neki, sem a többieknek, hogy ki lehet a két fekete alak, és nem is tudta meg egyhamar senki sem, mert Claire a második négyest már kimosakodva, ismét frakkban vezette.

A hatodik tételben „cotillion” alakzatokkal bővítette a figurákat, és fáradhatatlanul, öblös hangon kiabálta: „L’été des dames”, „L’été des messieurs, de cavalier”, „Double été”, „Changer de Dames”.

Végül volt még egy meglepetés, az „Étoilé” utasításnál Elisa és Ethel konfettiket és szerpentineket szórt, így a „Chassé croisé” és a „Promenade á droite” már karneváli felvonulássá fejlődött.

Jöhetett a szupé. A vacsoránál Elisa barátnői ültek a fiúnak öltözött, frakkos Claire mellé, és egymás közt versengve igyekeztek magukra felhívni a figyelmet. 

– Sajnálom a férfiakat – súgta vigyorogva Ethelnek –, rettenetes a nők ostroma.

A vacsorát követő tánc alatt az egyikük valósággal belecsimpaszkodott Claire-be, aki aztán nem győzött menekülni előle. Végre az igazgatónő takarodót fújt, és Claire átizzadtan és felhevülve az elsők között vágtatott a fürdőszobába letusolni. Az ágyában azonban többen is várták, köztük Elisa barátnői.

– Hogy maga milyen lenyűgöző! – udvarolták körbe, amíg szerencsére megérkezett a Rond.

– Drága hölgyek – mondta Claire –, mindjárt ideér az inspekciós nevelő esti körjárata, és ha rajtakap minket, akkor megvonják a zsebpénzemet, megvonják a kimenőmet, tehát súlyos következményekkel járna, ha itt találnák magukat.

– Oh! Ah! – sóhajtoztak a vendég hölgyek, és tenyerükből csókot lehelve felé, elhagyták a szobát.

Ethelből kitört a nevetés. Az esti Rond Elisa volt, és hallották, ahogy lehordja a vendégszoba felé iszkoló barátnőit. Miután lekapcsolta a villanyokat, bejött, és magában jót mulatva leült

Claire ágya széléhez. 

– Hűha! Nagyon ügyes volt, remek estélyt rendezett, de könyörgöm, vigyázzon, és soha többé ne vegyen fel frakkot!

– Meséltem már maguknak – lépett másnap reggel frissen és felvillanyozva a szalonba Elisa –, hogy a kantonok tele vannak nárciszokkal ilyenkor?

– Hisszük is, meg nem is! – bolondozott Claire. 

– Nem kell elhinniük, láthatják a saját szemükkel. Kirándulni megyünk. Ott aztán táncolhatnak, és hempereghetnek a fűben. Gyerünk, lányok, csak mi hárman! – javasolta Elisa és szavalni kezdett: „Vesd le mell- és vállfűzőit a télnek / a párizsi neglizsépáncélt és vasat / szakítsd a zárt kapcsokat, rohanj / a fényes, szabad levegőre ki / dobd el a vastag nélkülözést / a mártír női vezeklés ostorát / elfűzve ne játssz tovább kéket-zöldet a kíntól, / vedd bő ruhád, finom inged, / gázolj a nárciszok közé!”

– Ez kinek a költeménye? – érdeklődött Ethel.

– Az enyém. Kié volna?

– Csak verseket kéne írni, táncolni, festeni, rajzolni, színházat játszani – mondta Claire. – Csak a művészetnek és a természetnek élni! Minden más oly kártékony az emberiségre nézve – tárta ki átszellemülten a franciaablakok szárnyát.

Odakint a teniszpályán Anny tanította játszani a néhány hete érkező drezdai Nouvelle-t. Az apró, félénk Trude azonnal Anny mellé szegődött, csak benne bízott, és mindenkitől, mindentől félt. Különösen a szilaj Matróz-különítmény többi tagja elől bujkált, egyúttal vágyott is volna közéjük. Anny megsajnálta, és a szárnyai alá vette. A teniszpálya mellett a tavaszi áradás zúgatta, bőgette a hegyi folyót, és ahogy a jeges gleccservíz a szikláknak csapódott, pára vont uszályt a felszínére.

– És mit ennél? Úgy élnél, mint az ősember? – érdeklődött Ethel.

– Hát, amit a természetben találok. Azt hiszem, inkább gyűjtögetnék.

– Most, amikor itt vannak ezek a csodás találmányok? Ezek a felfedezések és gépek? – szólalt meg Elisa. – Még el sem tudjuk képzelni, mire lesz képes az ember, hogy felemelkedjen, hatalmas tudásával behatoljon a titkok mélyére, hogy a föld erejét, az ég energiáit befogja, és meghódítsa a világot!

– Ki tudja, talán igazad van, Ethel – fordult hátra Claire. – De a tavaszra, a nárciszokra nagyon kéne vigyázni, el ne tapossák a gépek. Ti, amerikaiak mindenben a praktikumot keresitek, a pamlag legyen nyújtódeszka is, a lámpa ventilátor, a frakk esőköpeny…

– A frakkot inkább ne emlegessük! – emelte fel a kezét tréfásan Elisa. – Menjünk, nézzük meg a nárciszmezőt. Legyen ez a búcsú. Az utolsó kirándulásunk – javasolta ismét. 

– El sem tudom képzelni Claire nélkül a Riant Port-t – szólalt meg szomorúan Ethel.

– Nem lesz már az igazi a Matróz-különítmény. Nagyon fog hiányozni maga is, Mme Brett! Te pedig ígérd meg, Claire, hogy írsz, és nem lesz olyan perce az életednek, amikor nem gondolsz rám, nem gondolsz arra, hogy ezt majd hogyan is mesélem el az én drága Ethel barátnőmnek! Ígéred, ugye? És Mme Brett, maga sem felejt el engem, ugye?

– Dehogy felejtünk, Ethel drágám! – ígérték meg mindketten.

– Ahogy a kék felhőket, a kék eget, a mennyei kékséget sem lehet soha elfelejteni – egészítette ki Claire. Claire a szobájába szaladt, majd kisvártatva egy képpel tért vissza. 

– Kit ábrázol? – hajolt Ethel és Elisa a kép fölé.

– Egy magyar csodát. Úgy hívják, hogy Blaha Lujza.

– Ó igen! – emlékezett Ethel azokra az estékre, amikor példaképeikről beszélgettek, vagy azokról a leányokról és asszonyokról, akik felkeltették érdeklődésüket, mert valami különleges dolgot

vittek véghez életükben. – Hogy is nevezik a tieid? Csalogány?

– A nemzet csalogánya. Általa hódította meg a népdal a pesti németes polgár szívét, és a magyar tánc, a magyar dal újra a városé, az országé lett.

– Milyen szép! – vizsgálta meg a képet közelebbről Elisa.

– Blaha a városunkból, Debrecenből került Budapestre a Nemzeti Színházhoz. Ezen a képen tizenhat éves, majdnem egykorú velem. Már gyerekként is színészkedett a szülei vándortársulatában. Szegényke, ha elhibázott valamit a színpadon, nem kapott vacsorát, és mivel ettől félt a legjobban, nem maradt hely a lelkében a lámpaláznak. Egyszer olyan éhesen ment fel a színházhoz este, hogy amikor a második felvonásban felhozták a kasírozott, csirizszagú kellék fánkot, megfordult körülötte a világ, és elájult. Kinevették. Csak tizenkét éves volt, nélkülözött pici korától fogva, és sohase lehetett gyerek, mert korán adták férjhez. Blaha János karmester a Lichtenstein herceg dzsidás ezredében szolgált, harminchét éves volt, amikor a kis tizenhat éves Lujzát elvette. Keménykalapos, karikás szemű, kopaszodó bácsi, aki egy kukkot se tudott magyarul. A felesége meg egy szót sem tudott németül.

– Legalább nem értették félre egymást – ugratta Ethel. – És nem tudtak összeveszni sem!

– Ahhoz nem kell egy nyelvet beszélni, annak pont az a lényege – legyintett Elisa.

– Hát nem hihetetlen – folytatta Claire –, hogy a nászágyból felkelve ifiasszonynak szólítják a pajtásai, akikkel előbb még a szederfa alatt főzősdit játszottak és bábut dajkáltak?

– Mennyire máshogy képzelem én el a házasságot! – tűnődött Ethel. – Mint két jó ember életre szóló barátságát.

– Amit megédesít a szerelem, és megszédít a vágy – tette hozzá Elisa.

– Csak unalmas ne legyen! – vágta rá Claire. – Milyen kár, hogy család mellett már nem teheted azt, amire hivatott vagy… Na, ezért nem megyek korán férjhez!

– Ha a férjed nemcsak az urad, aki szó szerint uralkodik fölötted, hanem a társad is, akkor minden lehetséges – vélekedett Ethel.

Elisa mindig feszesen és egyenesen állt, de most még jobban kihúzta magát, a fejét oldalra billentve sóhajtott: 

– Kisasszonyok, sajnos a szerelem és főleg a házasság természete kiszámíthatatlan. A boldogságot nem lehet kimérni és megrendelni, mint egy vég szövetet a szatócsboltban – tette hozzá elmésen.

– Készítettem erről a fotográfiáról két rajzmásolatot – mutatta Claire.

– Nocsak, ezek olyan élethűek, mint az eredeti – állapította meg elismerően a nevelőnő.

– Ez nem engem dicsér, sokkal inkább, hogy mennyi mindent tanulhattam itt – hárította el a bókot Claire. – Írtam néhány személyre szabott sort – adta át a képeslapokat. – Kérem, ne most, ne itt! – akadályozta meg, hogy azonnal elolvassák a hátára írt szöveget. – Majd, ha elváltunk.

Claire megírta a szüleinek, hogy Svájcból Angliába menne tovább. Mme Brett ajánlotta be egy családhoz, tisztázták a feltételeket, a fizetséget, és otthonról szabad utat kapott.

– Már azt is megbeszéltük, hogy Angliából átmegyek Annyékhez Hollandiába – mondta Claire. – Onnan pedig Jávára megyünk mindannyian. Ethel Manilában lesz, és hozzá is kiutazunk egy esztendőre – avatták be Mme Brettet.

Tervezgetve és virágkosarakkal felszerelkezve indultak a nárciszmezőkre. Anny a teniszpályáról utánuk kiáltott, hogyha lejátszották Trudéval a meccset, ők is csatlakoznak majd.

– Hagyjatok nekünk is a virágokból, ne legeljétek le az összeset! – kiáltotta Anny.

Közben kiütötte a magas hálókkal körbevett teniszpályáról a labdát, és Trude már szaladt is a hosszú nyelű merítőhálóért. Mindig az Ancienne-ek halászták ki a habok közt föl-le bukó out-labdákat a folyóból, egyik hídról a másikra szaladva, és ő végre szerette volna a vakmerő műveletet kipróbálni. De bárhogy is hajolgatott, sehogy sem sikerült utolérnie a sziklák közt táncoló labdát. A legtávolabbi pallón nem volt korlát. Amikor Ethel és Claire visszanéztek, Trudét nem látták sehol.

– Hol van? – kiáltotta ijedten Claire, és már rohant is a pallóhíd felé.

Egy pillanatra meglátta a jeges vízben fölbukkanó merítőháló nyelét, de Trude eltűnt. A lányok lélekszakadva futottak tovább a sodrás irányába a rét felé.

Szénát kaszáló parasztok fogták ki az összeroncsolt testet. 

– Trude, Trude! – kiabálta Claire, de az emberek nem engedték közelebb, körbevették a nárciszok között véresen fekvő kislányt. Megérkezett a doktor, megpróbálta újraéleszteni. Aztán egy kendőt borítottak rá. Körbevették a vendégek a szomszéd hotelből, odacsődültek a falusiak is. Az igazgatónő, Mme Brett és a lányok csak álltak, földbe gyökerezett lábbal. A Rian Port rémült növendékei egész éjjel takarójuk alá bújva sírtak. Trudét a Matróz-különítmény ingjébe öltöztették. Sűrű fátyollal leszegezett koporsóban ravatalozták fel egy földszinti szobában, amit a lányok telehordtak nárciszokkal. Egész nap hordták a virágokat, és a szoba olyan lett, mint egy virágdoboz.

Estére alig látszott benne a koporsó.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Bódis Kriszta: Tüdős Klára minden skatulyából kilógott

Istenhegy címmel ír trilógiát Bódis Kriszta a huszadik századnak a maga korában meghatározó, mára viszont kevésbé ismert női ikonjáról, Tüdős Kláráról. Az első kötetet (Kisasszonyképző) szerda este mutatták be a Hadikban, a szerzőt Jakupcsek Gabriella kérdezte.

...
Hírek

Bódis Kriszta a múlt század ikonikus magyar nőalakjáról írt trilógiát

Bódis Kriszta szerint szerint Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon.

...
Általános cikkek

Bódis Kriszta:Negyedik part [Költészet napja]

...
Nagy

Mérő Vera úgy hozta közel az olvasóhoz a lúgos támadást, hogy irodalmat csinált belőle

Renner Erika történetét Mérő Vera dolgozta fel a Lúg című kötetében. Interjúnkban a szerző az írás folyamatáról, bátorságról és közönyről mesélt, valamint arról, hogyan válhat valaki bántalmazóvá, és miért nehéz kiszakadni egy bántalmazó kapcsolatból.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Titkos szex, Knausgård szelleme és egy pellengérre állított gyerekkönyv - Megnéztük a Szerelem és anarchia második évadát

...
Laborczi Dóra

Hová tűnt Fekete István országa?

...
Forgách Kinga

A Baráti beszélgetések introvertált főhősei idegesítően emberiek

Még több olvasnivaló
...
Hírek

5 könyv a balatoni strandoláshoz

Végre kitört a nyári szünet és megérkezett a strandidő is, ennek apropóján olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek a Balatonhoz kapcsolódnak. Van köztük romantikus regény, novelláskötet, krimi és gyerekkönyv is. 

...
Zöld

Miért fenyegető a nő sikere a férfi számára?

Chimamanda Ngozi Adichie nigériai-amerikai feminista szerző könyvében és TED Talk videójában a női természet félreértéséről mesélt, és arról, miért is kellene mostantól másként nevelnünk fiainkat és lányainkat.

...
Nagy

Nixon nem úszta meg a lehallgatási botrányt - 50 éves a Watergate

1972. június 17-ére virradó éjjel pattant ki az Egyesült Államokban a Watergate-ügy, amelynek nyomán Richard Nixon - az amerikai elnökök közül egyedüliként - kénytelen volt lemondani tisztségéről. Az ügyről két könyvet is írt a botrányt kirobbantó két újságíró, Bob Woodward és Carl Bernstein - utóbbival volt szerencsénk már interjúzni is.

A hét könyve
Zöld
Mulder ügynök logikája a sarlatánok korának uralkodó tünete
...
Szórakozás

Titkos szex, Knausgård szelleme és egy pellengérre állított gyerekkönyv - Megnéztük a Szerelem és anarchia második évadát

A Szerelem és anarchia a második évadban is hozza, amit a címben ígér, és talán az eddigieknél is mélyebbre merül a könyvkiadás bugyraiba.

KERÜLJ KÉPBE ÉS OLVASS!
...
Könyvtavasz

Dániel András megmutatja, hogy a horgászat egyáltalán nem unalmas, sőt!

...
Gyerekirodalom

Könyvesblokk: A TikTok-sikertől a görög istennőkig

...
Gyerekirodalom

Nyáron ingyenesen elérhetővé válik a BOOKR Kids mesetára

...
Nagy

A Vadlovak nem fikció, a puszta írta a történetét

...
Gyerekirodalom

Ég és föld találkozóhelyén dolgozik Marék Veronika mesehőse

...
Gyerekirodalom

A Görcs szórakoztatóan segít a kiskamaszoknak, hogyan kezeljék a szorongásukat