Kezdetben mind azt gondolták, a férfimeséknek egész biztosan a félrelépésekről, a hódításokról, a vagánykodásról kell szólniuk. Aztán lassanként előkerültek a nagyon másféle történetek is. A múltról és a jövőről, találkozásokról és az elválásokról, a falu bolondjáról és a nőről, aki hiába volt olyan nagyon okos.
De bejárjuk képzeletben Afrikát is, egy majdnem hihetetlen történetet követve, belesünk a kockázatos párhuzamos életek kulisszái mögé, van sírós-nevetős katonasztori, valamint vakvágányra futott életeké és meghökkentő újjászületésé.
Az eredetileg újságíró szerző egy napon úgy döntött, hátat fordít teljes addigi életének, kiszáll a pokolba kívánt mókuskerékből, és elindul, hogy megkeresse a valódi vágyaihoz elvezető saját útját. Tervét tett követte, így történt, hogy mindent hátrahagyva először Buenos Airesbe repült fél évre, argentin tangót tanulni, majd végiggyalogolt a nyolcszáz kilométeres zarándokúton, az El Caminón. Ezután vett teljes fordulatot az élete. Első regényében, amely rövid idő alatt bestseller lett, az El Camino csodáját írta meg. A Férfimesék a tavaly megjelent Asszonymesék párja.
Sándor Anikó: Férfimesék (részlet)
Minek szépítsem a dolgot, azt történt, ami sok házas férfitársammal megesett már: megcsaltam a feleségemet, lett egy szeretőm.
Anni a kolléganőm volt, tehetséges grafikus, ráadásul bombanő, egyszerűen képtelenség volt nem élni a felkínálkozó lehetőséggel. Pontosan tudta, hogy nős ember vagyok, nem is állt szándékában elszeretni a családomtól, csupán élvezni akarta az életet, amihez akkortájt fura módon pont rám volt szüksége.
Éppen költözés előtt állt, amikor összejöttünk, úgyhogy segítettem neki találni egy kiadó lakást, praktikus okból a lakásunkhoz igencsak közeli utcában. Ezzel komoly perspektíva nyílt meg a kapcsolatunk előtt, esténként abban a parkban találkoztunk, amin a feleségem sose volt hajlandó átmenni, és a gyereknek is megtiltotta, mert részeg csövesek alszanak a padokon, minden csupa mocsok, és szerinte veszélyes is.
Bevezetésként, a cél érdekében, aljas trükkhöz folyamodtam.
A lányunk akkoriban kapott ajándékba egy kiskutyát, nagyon boldog volt vele, naponta többször levinni persze esze ágában sem volt, nem is engedtük volna neki egyedül. Önfeláldozást színlelve az egyik ilyen „ki vigye le a kutyát” vitát követően magamra vállaltam a rendszeres esti kutyasétáltatást, oké, viszem én, a gyereknek amúgy sincs semmi helye este odakint, ne legyen ebből több konfliktus a mi családunkban.
Aztán az első napokban rábeszéltem a feleségemet, jöjjön ő is velem. Olyan kevés alkalom van nyugodtan beszélgetni, a mozgás is kell, legyen kettőnk közös programja ez az esti kutyasétáltatás – alakoskodtam, ő pedig naiv módon bedőlt nekem. Olyankor aztán szándékosan végtelenül hosszúra és kimerítőre alakítottam a menetet, biztos lehessek benne, hogy a feleségem előbb-utóbb besokall.
Úgy is történt. Hagyjam őt békén, mászkál ő eleget egész nap, ne legyek következetlen, ha egyszer elvállaltam, csináljam, amúgy is én találtam ki ezt a kutyát.
– Hát jó – színleltem a beletörődést.
Abban állapodtunk meg, hogy ezen túl minden este kilenckor indulok útnak az állattal, és addig leszek távol, amíg ő nézi a tévében a szokásos, végtelenített esti szappanopera-sorozatát.
Anni legtöbbször a parkban várt rám, néha egy padon ülve taperoltuk egymást a sötétben, máskor pedig felugrottam hozzá egy gyors szerelmeskedésre.
Kevesen jártak a környékről abba a parkba, talán mások sem kedvelték a csöveseket, akik olyankorra tényleg lefoglalták a maguk padját, szórták szanaszét a csikkeket, szotyihéjat, sőt a dolgukat is ott végezték el a bokrok tövében.
Volt közöttük egy öregasszony, akivel minden nap találkoztunk. Piszkos lódenkabátot hordott a nyári meleg ellenére, szürke haja összeposztósodva ágaskodott mindenfelé a feje tetejéről. Béla, a kutyánk mindig nagyon megörült neki, pedig nem volt az a barátkozó típus, máskor sosem haverkodott idegenekkel. Ám az öregasszony ételmaradékokat hurcolt a szatyrában, és az én alibi-kutyám a szagoktól rendre eksztázisba jött. Az öregasszony néha adott is neki egy-egy kiflicsücsköt, ha nem figyeltünk oda, és a flexibilis pórázon átkúszott hozzá a padok alatt.
Minden tökéletes harmóniában zajlott körülöttünk, mindenki elégedett és boldog volt.
A barátnőm a lopott pillanatok izgalmától, a feleségem a zavartalan tévézéstől és az önfeláldozó férjétől, Béla a kiflicsücsköktől, én pedig mindhármuktól.
És ez így is maradt volna, ki tudja, meddig, ha egy napon porszem nem kerül a gépezetbe.
A porszem az aznapi tévéműsorban bekövetkezett változás volt, ami azért történt, mert váratlanul meghalt az egyik világhíres színész. Így a tiszteletére, a feleségem kedvenc sorozata helyett az ő egyik filmjét tűzték műsorra a csatornán. Amit a feleségem sajnos már többször is látott…
Az ajtóban álltunk Bélával, amikor a feleségem utánunk szólt, jelezvén, hogy ezúttal ő is csatlakozik hozzánk.
Most mi az ördögöt csináljak? Telefonálni a jelenlétében nem tudok, a barátnőm pedig már ott vár a parkban. Úgy döntöttem, egészen másfelé vesszük az irányt, a parknak közelébe sem megyünk, aztán utóbb majd megmagyarázom Anninak, miért maradt el az esti randevúnk. Meg fogja érteni.
Lépegetünk a feleségemmel a parkkal ellentétes irányba, amikor az egyik sarok mögül előbukkan a rasztahajú, szutykos öregasszony. Gondolom a padjához tartott. Béla persze azonnal üdvrivalgásban tört ki, ő pedig megállt, és így szólt hozzám:
– Hol van az a gyönyörű, szőke felesége? Hogy-hogy ma nem jött le magával? Remélem nem beteg…
A feleségem egy pillanat alatt levette a helyzetet. Egy szót sem szólt hozzám hazáig, sőt, utána sem, még legalább egy hétig.
Aztán, akár a napon felejtett jégkrém, felengedett, és attól kezdve úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna egy héttel azelőtt.
Lakott a házban egy fiatal fiú, aki esténként szintén sétálni vitte a kutyáját. Vele állapodott meg a feleségem, napi ötszáz forintot adott neki, hogy Béla betársulhasson hozzájuk. Egyik alkalommal hallottam, amikor a fiú mondta neki, hogy van a környéken egy lépcsőház, ahová Béla folyton olyan erőszakosan be akar menni, hogy alig bírja elráncigálni onnan.
A feleségem nem tudta – valahogy soha nem igazán érdekelték a részletek –, hogy immár nyugodtan megspórolhatná azt a pénzt, sőt, még jól ki is szúrhatna velem azzal, hogy Bélát velem viteti le esténként, hiszen a barátnőm nem találkozik már velem. A letiltásom után egy darabig még méltatlankodott a megritkult találkozásaink miatt, aztán szakított velem, és összejött a közös kollégánk fiával, aki szintén nős, és szintén a környékünkön lakik.
A többit nem tudom, de aki elsétál a parkba este kilenc után, balról a harmadik padon megtalálja a rasztahajú öregasszonyt. Ő egészen biztosan tisztában van a fejleményekkel.
