Mára alig maradt független hang Fehéroroszországban - nyilatkozta Szvetlana Alekszijevics. Magyarázatként hozzátette, hogy hazájában honlapokat lehetetlenítettek el és bezárták a legrégibb belorusz újságot is. A PEN Centert közben azzal vádolják, hogy egy külföldi ügynökkel dolgozik össze, aki nem más lenne, mint ő maga, aki jelenleg Németországban él. Bár a Nobel-díj elnyerése után nemzeti kincsként kezelték, ám amióta Alekszijevics az ellenzék egyik meghatározó arca lett, ez is megváltozott. Elmesélt egy esetet, amikor fehérorosz iskolások fogalmazást írtak a könyvei alapján. Másnap a tanár bevitte az órára a fogalmazásokat és az író fényképét, majd közölte, hogy Alekszijevics veszélyes és az országnak nincs rá szüksége. Hozzátette azt is, hogy a Nobelt a hazája elárulása révén nyerte el, azzal a gyerekek szeme láttára összetépte a fotót.

A fehérorosz társadalomról szólva Alekszijevics az interjúban elmondta, hogy hazájában a civil szférát szinte teljesen ellehetetlenítették: vannak, akik börtönbe kerültek, mások külföldre távoztak. Szerinte a honfitársait nem is a félelem, mint inkább a kétségbeesés köti gúzsba, és bármit meg lehet velük tenni. Alekszijevics fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok és Európa egységes a Fehéroroszország elleni szankciók bevezetésében. Különösen azután, hogy erőszakkal landolásra kényszerítették Minszkben azt a repülőgépet, amely Raman Prataszevics aktivistát szállította Athénból Vilniusba - szerinte az eset végre felnyitotta mindenki szemét.

Az interjú még azelőtt készült, hogy újabb botrányos incidensre került volna sor - a tokiói olimpián Krisztyina Tyimanovszkaja atlétát akarata ellenére haza akarták vinni, miután a közösségi oldalán a csapat vezetőit kritizálta. A sportoló végül menekültstátuszt kapott a tokiói lengyel nagykövetségen, a férje pedig azóta Ukrajnába távozott. Friss hír, hogy Kijevben holtan találták azt a belorusz aktivistát, aki a Lukasenko-diktatúra elől Ukrajnába menekülő honfitársait segítette szálláshoz és munkához jutni. A férfi reggel kocogni indult, de nem ért haza - holttestét egy fára felakasztva találták meg.

Alekszijevics az interjúban amúgy még azt mondta, olyan érzése van, mintha újraélnék 1937-et, azt az évet, amely a sztálini elnyomás legdurvább időszaka volt a Szovjetunióban. Az emberek más és más módon viselkednek. Az ellenzéki tüntetések idején, amikor az emberek a rendőrök elől menekültek, voltak, akik megnyitották az ajtajaikat előttük, mások viszont feljelentették azokat, akik segítő kezet nyújtottak. Így aztán a rendőrség a tiltakozókkal együtt a segítőiket is letartóztatta. "A forradalmunkról írok könyvet" - mondta Alekszijevics, aki egyebek között arra a kérdésre keresi a választ, hogyan tör elő a szörnyeteg az emberből. A rendőrök esetében honnan jön a brutalitás? "Még nem értjük teljesen az emberi természetet" - tette hozzá.

Azt is mondta, hogy a történelem menetét sem az országot vezető Lukasenko, sem más nem tudja megállítani és visszafordítani. A fejlődés elkerülhetetlen. Szerinte hazája egyszer szabad ország lesz, igaz, az már más kérdés, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Alekszijevics mindenesetre azt szokta tanácsolni a fiataloknak, hogy tanuljanak, képezzék magukat, és készüljenek az új időkre, hiszen a forrradalom csak átmeneti jelenség, és ő maga sem szeretne olyan fogorvost vagy tanárt a gyerekeinek, aki profi forradalmár: "Készülnünk kell a jövőre".