Te is hazaviheted a Radnóti Színház nézőterének egy darabját

Virtuális kalapács alá kerülnek a Radnóti Színház ikonikus előadásainak kellékei: színházi széket, Alföldi Róbert koronáját, de még egy Bartis Attila-előadásban szereplő fényképezőgépet is hazavihetnek a hűséges nézők.

ta | 2025. március 25. |

A Radnóti Színház Az emberség kellékei címmel hétfőn online jótékonysági aukciót hirdetett, ami a következő hétfőig, 31-ig tart. Ennek keretében a színház ikonikus előadásainak kellékeire lehet licitálni, az adományokkal három olyan közhasznú szervezetet lehet támogatni, amelyek „társadalmunk égető problémáinak enyhítésén dolgoznak”.

Az aukció során befolyt összegekkel a rászorulók számára élelmiszereket eljuttató Magyar Élelmiszerbank Egyesületet, a lakhatási válság ellen és a méltó lakhatásért küzdő Utcáról Lakásba Egyesületet, valamint a borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek fejlesztő foglalkozásokat tartó Indahouse Hungary Egyesületet támogatják.

Színházi szék és Alföldi koronája

Összesen 19 kellékre lehet licitálni. Az egyik legimpozánsabb darab például egy színházi szék. „A fel- és lehajtható alkalmatosság kereken 35 éven át, a nézőtér 2011-es felújításig ült rendületlenül a Nagymező utcában” – írták róla. De haza lehet vinni például a Závada Pál Egy piaci nap című regénye alapján készült darabban látható huraköltőt is, amit hangszerként is használtak az előadásban.

Alföldi Róbert III. Richárdként viselt koronájára is licitálni lehet, ahogy arra a robotkézre is, ami a színész-rendező jelmezének része volt.

A Bartis Attila regényét feldolgozó A vége című előadás „legfontosabb szöveg nélküli szereplője” egy fényképezőgép, ami Leicának tűnik, de valójában egy FED2 márkájú készülék. Most ezt is hazaviheti valaki. „A vége 41 előadása során összesen több mint 1300 fiktív fotográfia készült a „Leicával”, amelyek egy része még egy fiktív manhattani kiállításon is szerepelt a Pál András alakította Broch galériájában, mielőtt végképp emlékké lett” – olvasható a licit honlapján.

Nyitókép: Illusztráció - unsplash.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Radnóti Miklós visszatér a halálból, és beszélni kezd

Egy román szerző elképzelte Radnóti Miklós halál utáni verseit.

...

Láttad már Radnóti vagy Rodolfo ex librisét a Széchényi Könyvtárban?

Böngészgess híres emberek magánkönyvtárának pecsétei között az Országos Széchényi Könyvtár online gyűjteményében!

...

A magyar állam adta el Radnóti Miklóst - 10 alig ismert részlet a költő halálához

Ács Dániel Nem tudhatod című könyvében Radnóti Miklós gyilkosainak felfedése csak az első lépés, utána egy egész korszak titkai ismerhetjük meg.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...
Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.