Radnóti Miklós halála körülményeiről évtizedek óta folynak találgatások. Az iskolában a mai napig úgy tanuljuk, hogy a körülmények áldozata volt. Ács Dániel, a 444 újságírója Nem tudhatod című kötete újra felkutatja a információkat, hogy ráleljen a bűnösökre, de még ennél is többet talál: egy irodalomtudós halálát, eltusolt nyomozási anyagokat, és összességében Radnóti életének elhazudását.
A történet úgy indul akár egy krimi: 1962 augusztusában Dienes András egy vonaton Almádiba tart, hogy megírja Radnóti könyvét. De a táska eltűnik a vonatról, Dienes pedig pár nap múlva szívrohamban meghal. Mi történhetett a táskával, elveszett vagy ellopták? És hogyhogy egyetlen anyag sem került elő azóta? A kutatás mikéntjéről, az irodalmi oknyomozásról és a meglepő fordulatokról Ács Dániellel is podcastoltunk.
Dienes: irodalmár, ellenálló
Dienes András több volt mint egy egyszerű irodalmár. Már egészen korán írni kezdett, már 17 éves korában megnyert egy novellapályázatot, de apai nyomásra el kellett végeznie a honvédtiszti iskolát. Közben folyamatosan írt, egy elbeszéléskötetet, és három regényt is megjelentetett.
A harmincas évek végén Dienes ellenezte a német politikához való közeledést, ezért 1934 elején a német hangzású vezetéknevét, Engelmannt ilyenkor változtatta meg Dienesre. 1943-tól, a nyilas hatalomátvétel után, együttműködött az ellenállással, és a kötelező Szálasi-esküt is sikeresen elkerülte, úgy hogy autójával egy falba hajtott.
Az ellenállás tagjaként fegyvert, röplapokat és robbanószert szállított, embereket mentett ki a gettóból, és kihallgatási papírokat hamisított, hogy embereket szöktessen ki a börtönből. A kommunista párt 1950-ben nyugdíjazta, viszont a Rajk-per miatt 1951-ben lecsukták, és egészen 1955-ig raboskodott. A szabadulását pedig a „közbejött események” hatásának köszönheti, vagyis 1956-os forradalomnak.
Aki feltárta Petőfi halálát
Mielőtt Radnóti halálával kezdett volna foglalkozni, egy másik híres író halálának okát akarta feltárni. Mint csendőr és ellenálló, szinte a vérében volt az igazság felkutatása, ezért is eredet Petőfi eltűnésének legendájának nyomába. Meg volt győződve arról, hogy az író a csatatéren vesztette életét.
Dienes már a harmincas évektől kezdődően megszállottan kutatta Petőfi életét, az egész országot bejárta, sőt a Petőfi utolsó néhány napját a szabadságharcban óráról órára követte végig. Minden adatot visszakövetett az elsődleges forráshoz, terepszemlét tartott, akár egy bűnügyi nyomozó.
A bécsi állami levéltárból került elő az az 1854-es jelentés, amely a segesvári csatában rögzíti, és egy bizonyos Petőfiként azonosított holttestet ír le. Dienes csak a helyiek elbeszéléséből találta meg az eredeti helyet, ahol egykor az a forrást volt, ahol Petőfit utoljára látták. 1958-ban jelent meg Petőfi a szabadságharcban műve amely feltárta az író utolsó hónapjainak történetét, és egyben szakmai hírnevet is szerzett Dienesnek.
Egy gimnáziumi érettségi elnök tudta, kik ölték meg Radnótit
Wallinger Endre 1974-ben a Dunántúli Napló oldalain jelezte, hogy mekkora zavarodottság van a gyerekek fejében arról, kik is ölhették meg a költőt: „sajnos nagy számban írták le, hogy Radnótit a németek lőtték agyon”. Erre az egyik olvasó levélben jelezte az aggodalmát, hogy a történelmi tények, és a versben jelzett „Der springt noch auf” mondat mellett hogyan kérdőjeleződhet meg a gyilkosok kiléte. Erre Wallinger így válaszolt:
„És aki ismeri ezt a kort, a negyedévszázados magyar fasizmus legutolsó felvonását, az előtt nem kétséges, miért véletlen az előbbi alternatíva, és miért volt szükségszerű mégis az utóbbi. Az, hogy a magyar költészet és mondjuk ki: a XX. századi világirodalom egyik legnagyobb alakját magyar kezek lőjék tarkón egy tömegsír előtt. Nem »magyar SS-ek« és nem nyilasok: magyar katonák”.
De hogy honnan tudta? Dienes András egy fiatal rajongójának csak ezt az egyetlen dolgot árulta el a Radnóti-kutatásából, viszont végül a diák kikotyogta, és így juthatott el a tanárhoz is.
A magyar katonák is gyilkolták a munkaszolgálatosokat
A táborok munkásait különböző módokon kínozták, a megalázás, az erőszak és a halál mindennapos dolog volt. Radnóti, aki többször is munkaszolgáltatott teljesített, rendszeresen ki volt téve ezeknek, és kifejezetten fontos, hogy nem csak németek voltak azok, akik erőszakoskodtak.
„Dorosic faluban magyar katonák több száz munkaszolgálatosra rágyújtották a pajtát, és a menekülőket halomra lőtték. A hazafelé menetelő munkaszolgálatosokat nemcsak a hideg, hanem a magyar és német katonák is tizedelték. […] a magyar és német katonaság egyértelművé tette, hogy a munkaszolgálatosok nemcsak, hogy nem katonák, de nem is emberek, hogy döntő többségükben halálraítélt zsidók, és a haláluk inkább előny, mint veszteség” – mondta Csapody Tamás, a magyar munkaszolgálat, és a bori munkaszolgálat történetének kutatója.
A költőt a magyar állam adta el
1943 nyarán Csatai Lajos került a miniszteri székbe, és szinte alkudozás nélkül belement abba, hogy 3000 munkaszolgálatosért cserébe a németek nagy mennyiségű nyersanyagot szállítanak a bori bányákból a magyar államnak. Az előző miniszter, Nagy Vilmos igyekezett segíteni a munkaszolgálatosok helyzetén, de a minszteri váltás miatt erre nem került sor, ezért Radnóti több ezer társával együtt a bori bányákba került.
Az akkori kormánynak pedig lett volna lehetősége jobb alkut kötni, hiszen a nyersanyagok kapcsán több megállapodás is felmerült mindkét fél között, viszont Csatainak nem volt fontos, hogy segítsen az embereken.
Ezután még több munkaszolgálatost igényeltek a németek, közel 6200 embert vittek el a bori területekre, akik jelentős létszámban 18 éves, budapesti fiúk voltak. Legtöbbjük rögtön az érettségi után kapta meg a behívót. A munkaszolgálatosokért cserébe ígért szállítmányokról mai napig nincs feljegyzés.
Az ellátást meg kellett vásárolni
A munkaszolgálatosok a magyar katonai parancsnokság alá tartoztak, így az ellátásuk hivatalosan az állam feladata volt. Egy német cég biztosította az ellátást, aminek a következőkből kellett állnia: 1,4 kg kenyér, reggelire lekvár, margarin, pótkávé, ebédre főzelék vagy főtt tészta, vacsorára híg leves, pluszba járt még tíznaponta 20 szál cigaretta és pár szem savanyúcukor. De a németektől érkező szállítmányt rendszeresen ellopták és a helyi piacon eladásra kínálták a munkásoknak, akik értéktárgyakkal, fennmaradt készpénzzel, vagy későbbi szíveségekkel fizethettek.
A magyar fennhatóság feladata volt a tábor irányítása, a munkaszolgálatosok őrzése és vezénylése. Viszont a német vállalat, akik a kitermelésért voltak felelősek, sokkal elnézőbbek voltak a munkásokkal, és még arra is volt példa, hogy vasárnapra is behívják munkára az embereket, csak azért hogy megóvják őket a magyar katonák kegyetlenkedéseitől.
A magyar állam másodszor is eladta a munkaszolgálatosokat
1944-ben, mikor már a bori munkaszolgálatosokat átvezényelték Magyarországra, a németek megkezdték a visszavonulást, és az országban átvették a vezetést a nyilasok, a magyar állam október 26-án újból eladta a boriakat a németeknek. Az emberek ekkor már munkaképtelenek voltak a sok szállítás, menetelés és kínzás miatt.
Beregfy Károly, az akkori honvédelmi miniszter rendeletet bocsátot ki, hogy Magyarország különböző részen állomásozó munkaszolgálatos századot kölcsönöz a németeknek hadi fontosságú építésekhez. Az átadás helye Hegyeshalom volt, ahova Radnótit és társait az utolsó napokban vezényelték.
Dienes a tényeknél többet akart
Több korabeli beszámolóból, Tolnai Gábor kutatásaiból és Kőszegi Ábel Töredék című írásából is kiderül, hogy három szemtanú is látta Radnóti halálát. Egy gátőr, egy fiatal lány és egy 15 éves kőművesinas. A szemtanúk szerint három magyar katona és egy tiszt követte el a gyilkosságot. Tolnai verziójában már két SS-katona is feltűnik.
Ugyanakkor ez önmagában nem lett volna akkora titok, hogy Dienes iratai eltűnjenek. A kutató célja inkább a gyilkosok azonosítása volt, ahogyan az idősebb lánya emlékszik, személyesen is felkutatott egy katonát, aki ott volt a bori alakulatban.
A hivatalos nyomozást Tolnai Gábor indította
2006-ban előkerült egy 354 oldalas Abdai gyilkosok című dosszié, amiben tíz évnyi kutatás eredményeit, Radnóti gyilkosainak nevét, és egy beismerő vallomást is tartalmazott. Az állambiztonság mindenre kiterjedő kutatása részletről részletre tárta fel az akkori körülményeket, ebben a gyilkosság helyszíne, időpontja, személyei is szerepelt.
A kutatást 1977-ben lezárták és elsüllyesztették, felelősségvonás nem történt. Ami még különösebb, hogy az állambiztonság több irodalomtudóst is kikérdezett, akik foglalkoztak akkoriban Radnóti ügyével. Mégis Dienes neve egyszer sem található meg a több száz oldalon.
A dossziét tehát megrendelésre készítették, egy olyan emberrel, akinek már előzetes tudása volt a Radnóti körül forgó ügyről. Ez pedig nem más volt, mint Tolnai Gábor, az ELTE Radnóti-kutatócsoport vezetője. Tolnai előzetesen többször is ragaszkodott ahhoz, hogy Radnótit németek ölték meg, Dienes kutatásait pedig megvetette.
Dienes ki akarta szabadítani Radnótit
Géczy József felidézett egy anekdotát, miszerint Dienes 1944-ben, még mikor csendőrként dolgozott, tudomást szerzett arról, hogy Radnóti és a többi munkaszolgálatos valahol az országban menetel. Az irodalomkutató először aláírásgyűjtési akcióba kezdett, hogy a költőt kiszabadítsa, majd később Szentkirályszabadjára is ellátogatott, ahol elvileg a menetoszlop akkor tartott, és kérte a helyi tiszteket, hogy engedjék el Radnótit. De végül nem hallgatták meg.
