Abramovic hírnevét a Ritmus című, számokkal jelölt performanszai alapozták meg, amelyek valamilyen módon mindig az emberi test tűréshatárait vizsgálták. Az első, a 10. Ritmus című munkájában késekkel kopogtatott az ujjai között. Ha megsebezte magát, megállt, újrakezdte, majd a felvett hanganyagot lejátszva ismét, elölről, ügyelve arra, hogy lehetőleg ugyanott vágja meg ezúttal is a kezét, ahol már vérzett, tenyere mellett egyre terebélyesebb vérrajzolatot hagyva. A Ritmus 0-ban hat óráig állt mozdulatlanul a közönséggel szemben, akik az asztalra odakészített hetvenkét darab tárggyal bármit megtehettek vele. Hamarosan lemeztelenítették, megsebezték és töltött fegyvert tartottak a fejéhez; amikor aztán letelt a hat óra és Abramovic megmozdult - a tárgyból hirtelen élő személy lett -, a bűntudattól hajtott közönség elmenekült a helyszínről. Ezek után azonban neki is sietnie kellett - késésben volt -, mert anyja, a tekintélyelvű Banica Abramovic, ekkoriban a belgrádi Művészetek és a Forradalom Múzeumának igazgatója, a 29 éves Marinának még mindig csak este tízig adott kimenőt.
A szerbiai születésű performanszművész önéletrajza eredetileg 2016-ban jelent meg, kollégánk pedig akkor olvasta angolul, mikor Belgrádban a kortárs művészeti múzeumban megnézte a Marina Abramovic 50 éves pályafutását összegző retrospektív kiállítást. Akkor azt írta róla, a kötet “egyszerre olvastatja magát életrajzként és az ambramovici művészetfelfogás elbeszéléseként. Marina Abramovic önéletrajzából egy dolog gyorsan kiderül: egyáltalán nem választja szét az életet és a művészetet, a kettő nemcsak folyamatos kölcsönhatásban áll, hanem alakítja is egymást.”
Az Aki átment a falon, idén jelent meg magyarul, a kötet a hét könyve is lett nálunk. Recenziónkban azt írtuk róla, hogy ebből “még pontosabban megérthetjük, hogy ezek a sokszor életveszélyes, emberkísérlet-szerű alkotások miként születnek meg, hogyan hatnak a performer személyes tapasztalatai a művekre és hogyan hatnak vissza az alkotások magára a művészre.”
