Itt a Litera válasza: változtatnak a pályázati kiíráson az AI-incidens után

Itt a Litera válasza: változtatnak a pályázati kiíráson az AI-incidens után

Két, AI használatával készült szöveget is beküldtek a Litera kritikapályázatára. 

ta | 2025. január 14. |

Hétfőn a 444.hu szúrta ki, hogy a Litera irodalmi portál kritikapályázatába a jelek szerint mesterséges intelligencia segítségével írt szövegek is becsúsztak. Az egyik ilyen AI-gyanús kritika Kemény Zsófi Nyelni című kötetéről készült (a könyvbe ITT beleolvashatsz), amit maga az író is megosztott.

Közösségi oldalán azonban egy szemfüles olvasója felhívta a figyelmet, hogy a szöveg „elég nyilvánvalóan Chat GPT”.

A Litera főszerkesztője, Nagy Gabriella a 444.hu kérdésére elképesztőnek nevezte a történteket, majd keddi közleményükben részletesen elmagyarázták, mi történhetett. 

100 és 43 százalék

Azt írták, a két szóban forgó kritikát az elbírálási szakaszban kizártak a pályázatból, ugyanis az olvasói figyelmeztetéseken túl saját kutatásuk is megerősítette, hogy ezek mesterséges intelligenciával készülhettek.

A Tőkés Barbara nevű pályázó szövege 100 százalékban, míg Mahler Csabáé 43 százalékban használta az AI-t. 

„A Litera több, mint húsz éve elkötelezett híve a friss irodalmi tehetségek felkutatásának, legyen szó művészekről vagy kritikusokról. A Büszkeség és balítélet kritikapályázaton jó tollú, egyedi gondolatokat artikuláló, művelt és tehetséges kritikusjelölteket keresünk, nem pedig a gépnek utasításokat adó személyeket” – közölték.

Változtatnak a kiíráson

A pályázati kiírásban eredetileg nem szerepelt kizáró okként az AI használata, mert nem gondolták, hogy erre szükség lehet, de a történtek után már a 2024-2025-ös pályázat második fordulójának kiírásában jelezni fogják, hogy a mesterséges intelligencia bármilyen mértékű használata kizárást von maga után, és

minden pályázaton lefuttatják a mesterséges intelligencia nyomait kereső detektort. 

Kitértek arra is, hogy a két írás hogyan jelenhetett meg a Facebookon (amit Kemény Zsófi is megosztott). „A pályázati kiírás értelmében minden beérkező írást az erre dedikált Facebook-projektoldalon publikálunk – amely nem azonos a Litera Facebook-csatornájával – a beérkezés sorrendjében, előszűrés nélkül. Ezért fordulhatott elő, hogy ezek a pályaművek is nyilvánossághoz jutottak” – magyarázták.

Amikor azonban a pályázatokat értékelték, ez a két szöveg nem ütötte meg a mércét, ezért jutalmazásuk vagy a Litera oldalán való megjelentetésük fel sem merült. A kedélyeket végül azzal nyugtatták meg, hogy „a mesterséges intelligencia produktumai még nem vehetik fel a versenyt a hús-vér kritikusok szövegeivel”. 

A Büszkeség és balítélet kritikapályázat 11 éve fut.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Zuckerberg lopott könyvekkel taníttatja az Facebook AI-ját

Egy amerikai bírósági eljárás szerint Mark Zuckerberg nemcsak tudott arról, hogy a Facebook mesterséges intelligenciáját illegálisan beszerzett könyvekkel tanítattják, hanem külön engedélyezte is.

...
Hírek

Rasszista kommentárokat generált az AI

Nemcsak a feketékre, hanem a fogyatékkal élőkre is megjegyzéseket tett az AI.

...
Nagy

Kemény Zsófi: Az SZFE szellemiségéről és a szerelemről akartam írni

A Z generáció jellemzői, az egyetemfoglalás, a szexművészet, illetve az egyszerűséggel való kísérletezés is szóba került Kemény Zsófi Nyelni című kötetének margós bemutatóján.

...
Nagy

Egy holokauszt emlékezete, amit nagymamák írnak és unokák hordoznak

A Tíz hónap Babilon kötetbemutatóján jártunk, ahol megtudtuk, hogy minden könyv egyszer célba ér. 

Szerzőink

...
Könyves Magazin

Ezeket te is megteheted a Föld védelméért – Zöld könyv podcast Litkai Gergellyel

...
bzs

6 könyv, amit olvass el, ha kíváncsi vagy az írók életének kulisszatitkaira

...
Bakó Sára

Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni

Olvass!
...
Beleolvasó

Hogyan öld meg a főnököd? Gyakorlati tanácsok egy szellemes regényből

Bevezetés a gyilkolás művészetébe regényes formában.

...
Beleolvasó

Hogyan lehet zsebre vágni az arisztokratákat? – Olvass bele A Rothschildok titkába!

A napóleoni háborúk felpörgették az üzletet és hozzájárultak a Rothschildok sikerességéhez.

...
Beleolvasó

Így feküdtek be az értelmiségiek Sztálinnak – Olvass bele Paul Lendvai politikatörténeti könyvébe!

Paul Lendvai kötete megmutatja, hogyan lehet elhazudni egy diktátor valódi tetteit.

A hét könyve
Kritika
Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni
...
Beleolvasó

Szerelem a járvány idején – Szöllősi Mátyás folytatja a Fóbiát, olvass bele a készülő könyvbe!

A Fóbia folytatásában a covid kerül a középpontba. A fizikusnőnek újra kell tanulnia beszélgetni, ismerkedni, és főleg szeretni. Olvass bele! 

Kiemeltek
...
Podcast

Indul a Dumaszínház és a Könyves Magazin sorozata, a Zöld könyv podcast!

Február 5-től kéthetente új podcasttel jelentkezünk!

...
Hírek

Krasznahorkai László: Ez egy elveszett generáció

Egy svéd lapnak adott interjút. 

...
Beleolvasó

Erdős Virág regényének hőse szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón – Olvass bele!

Abszurd és groteszk világot fest Erdős Virág februárban érkező első regénye, a Kalocsa. Olvass bele! 

...
Kritika

Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni

A hasbeszélő visszhangot keres szeretetről és reményről mesél. Ez a hét könyve.

...
Hírek

Neil Gaiman és az eltörléskultúra: üzent a szerző képregényeit kiadó magyar Fumax

„Aki büntető szándékkal nem veszi meg a kiadványt, az kizárólag minket büntet ezzel, senki mást.”

...
Nagy

Tényleg egyre kevesebb férfi olvas? – könyvekkel a toxikus maszkulinitás ellen

Vajon fel lehet venni könyvekkel a harcot a toxikus maszkulinitás ellen?