A tavalyi ötvenes listánkon 2021 legjobb magyar nyelvű könyve Bartók Imre új regénye lett, amely maga a kreatív abszurd, az alkotásra képtelen alkotó mindennapjainak sötéten szórakoztató krónikája. A Lovak a folyóban sűrű szövésű, irodalmi és popkulturális utalásokban tobzódó regény, hőse pedig egy svábhegyi szuterénbe beköltöző író, akinek épp darabokra hullik a magánélete, és szakmailag sem tud egyről a kettőre jutni, az írói kudarctól való félelem ugyanis örökös halogatásra kényszeríti.
2021 legjobb magyar könyve egészen mélyre visz, a Lovak a folyóban egyszerre egy szürreális nyomozás és egy kreatív önboncolás krónikája. Bartók Imrével beszélgettünk sebezhetőségről, autofikcióról, sikerélményről és gyanakvásról is.
Tovább olvasokA kötet bemutatója a tavaly őszi Margón volt, ahol a szerző arra a kérdésre, hogy regényében mennyire erősen jelenik meg a hiány, a megakadás, a kétségbeesés, ami a bukott író toposzához tartozik, elmondta, hogy nála az alapmotívum az írás bevégezhetetlenségéhez kapcsolódik. Azaz, hogy az írás egy beteljesíthetetlen ígéret, folyamat, csak kudarc lehet, mert elvéti a tárgyat. Elmondta azt is, hogy "regényében szerinte a háborgó felszín alatt, mint amilyen a szorongás a példányszámok miatt, van egy mélyebb, egzisztenciális felület".
Bartók Imre új regényében világok mosódnak egybe, miközben hőse az alkotás, pontosabban az arra való képtelenség, a társasjátékok, a társadalmi elvárások és az abszurd hétköznapok labirintusában bolyong. A Lovak a folyóban a hét könyve.
Tovább olvasokBartók regénye ügyesen mossa össze a különböző határvonalakat, nála a tudati és tudatalatti soha nem válik el élesen egymástól. Íróként pedig magával ránt egy olyan szöveglabirintusba, amelynek falain folyamatosan mitológiai, irodalmi, művészeti és popkulturális utalások tömkelege villog.
Ezt írtuk róla kritikánkban: "Nehéz műfajilag megfogni ezt a regényt, hiszen ugyanúgy nevezhető egy mentális összeomlás krónikájának, vagy egy szürreális nyomozás történetének, mint kreatív gyászregénynek. Ezek mind benne vannak, de a horizontja ennél sokkal tágabb: lubickol az abszurdban, a folyamatos ritmusváltások miatt pedig (a szöveg hol sodor, hol a hőshöz hasonlóan egy helyben botorkál, hogy aztán újból berántson) muszáj végig erősen koncentrálni a szövegre. Ahogy a hőse, úgy Bartók sem köt kompromisszumot a prózában, ez viszont nem jelenti azt, hogy ugyanakkor ne lenne kellően játékos. Mert pont az a lényeg, hogy ebben a szarkazmusban és öniróniában tobzódó regényben Bartók igenis játszik, és nemcsak a szöveggel, hanem az olvasóval is."
